Íme néhány idézet a Herczog Mária által mondottakból.
„A magyar iskola többnyire nem gyerek- és felnőttbarát. Nem az a hely, ahova a gyereknek öröm belépni, mert szívesen látják, kíváncsiak rá, tiszteletben tartják az érzéseit, a gondolatait, a tudását. De a magyar iskola az ismeretek megszerzését sem szolgálja igazán, mivel sokkal fontosabbnak tartja, hogy mit nem tud és miben hibás a gyerek, mint azt, hogy miben a legjobb, hogyan lehet a kreativitását, a gondolkodását, a készségeit, a személyiségét fejleszteni… A problémákat elsősorban hárítani, nem pedig kezelni, vagy megoldani akarja.”
„De a magyar iskola a felnőttek számára sem ígér sok örömet, hiszen a tanárok nagy része túlterhelt, és gyakran szenved a megbecsülés és a kompetencia hiányától. Nem kapja meg azt a figyelmet, támogatást, amire szüksége lenne, sem a képzése, továbbképzései, sem a munkája alkalmával, ezért nehezen alkalmazkodik a változó feltételekhez, rosszul viseli a nehézségeket, az elvárásokat.”
„Végül, de nem utolsósorban nem könnyű szülőként sem bemenni az iskolába, mert ott főképp elvárásokkal fog találkozni illetve szemrehányásokkal fogják illetni őt. Az iskolák többsége nem nyitott, nem átlátható, és a szülő, ha nem akar ártani a gyerekének, aligha mer felvetni kényesnek minősülő kérdéseket. A partneri kapcsolat ritka, a szülők és a tanárok bizalmatlanok egymással, előítéletesek. Kevés helyen van közös nyelv és megegyezés abban, hogy mindannyian a gyerek jóllétéért munkálkodnak, jó esetben együtt.”
„Az otthon erőszakot elszenvedő vagy elhanyagolt gyerek nagy eséllyel válik akár elkövetővé, akár áldozattá. A kutatások jól mutatják, hogy a kettő között nagyon keskeny a mezsgye, azonos okok mentén alakul ki mindkét szerep, sőt, nemegyszer az elkövető gyerek egyben áldozat is és fordítva, ha nem is feltétlenül ugyanabban a helyzetben. Az otthoni problémák jelzik a szülők kompetenciazavarait, éretlenségét, a krízist, amire optimális esetben az iskola érzékenyen reagál…”
(A teljes interjú az ÉS-ben olvasható!)
