Élet-Stílus

Mit kell tudni a portugál futballról?

A portugál futballválogatott többször is ott toporgott a nagy siker küszöbén, de a felnőttek között még az aranygeneráció jeles képviselőivel sem ért fel a csúcsra.

A portugál válogatott 1921. december 18-án, szomszéd Spanyolország ellen játszotta első hivatalos mérkőzését, majd részt vett az 1928-as olimpián, de a negyeddöntőben elbukott Egyiptommal szemben. Portugália a futballban amúgy is „későn érő típus”, 1966-ig ugyanis nélküle került sor a vébékre.

A mozambiki származású, kilenc góllal gólkirályi címet szerzett Eusébio nevével fémjelzett portugál csapat aztán Angliában mindenkit legyőzve elődöntőt játszhatott (a csoportban a mieinket 3-1-re intézte el), a négy között azonban már nem bírt a későbbi győztes angol válogatottal. Jóllehet, önmaga vigasztalására a bronzmeccsen 2-1-re verte a szovjeteket.

1966 – portugál-angol vb-elődöntő

A nagyszerű vb-premiert azonban nem követte hasonló minőségű folytatás, 1986-ig kellett várni arra, hogy a portugálok nevét újra beírhassák a világbajnoki szereplők közé. Ráadásul két évvel korábban, akárcsak első vb-jén, első Európa-bajnokságán is nagyon alakított a portugál együttes, csak a hosszabbításban maradt alul a franciák elleni elődöntőben.

Ugyanakkor a jó folytatás ezúttal is elmaradt, Mexikóban a csoportkört sem élte túl a csapat. De közben felnövőben volt a Luís Figo, Rui Costa, Fernando Couto és Paulo Sousa nevével fémjelzett úgynevezett aranygeneráció, amely 1989-ben és 1991-ben is világbajnoki címet szerzett a fiatalok között.

2004- portugál-görög Eb-döntő

A csapat később a nagyok között is jeleskedett. 1996-os negyeddöntős szereplést a 2000-es Európa-bajnokságon sikerült megfejelni, elődöntős volt az együttes, majd 2004-ben döntőt játszhatott a hazai rendezésű kontinensviadalon. Csakhogy az utolsó lépést nem tudta megtenni a trónra vezető úton, helyette Görögország került Európa labdarúgásának tetejére.

A kiöregedett aranygeneráció helyét szépen lassan az „aranyfiúk” – Cristiano Ronaldo, Deco, Ricardo Carvalho, Ricardo Quaresma – vették át-, de nekik sem sikerült átlépni a saját árnyékukon. Négy évvel korábbi lebőgést (2002-ben a csapat nem jutott tovább a vb-csoportjából) 2006-ban ugyan feledtette a csapat, de a két legfontosabb meccsét, a franciák elleni elődöntőt és a németek elleni bronzmérőzést elveszítette.

A következő Eb-re nagy esélyesként utazott a portugál alakulat, de Ronaldóék lehajtott fejjel voltak kénytelen hazautazni – méghozzá a németek elleni negyeddöntő után.

2006 – német-portugál vb-bronzmeccs

Most pedig ott tartunk, hogy a kiváló erőkbőll, sztárok egész sorából álló Portugália három körrel a vége előtt csak a negyedik a világbajnoki selejtezőcsoportjában, és szerda este, a Puskás Stadionban „élet-halál” harcot vív a magyar válogatottal.

Portugál futball számokban

Első mérkőzés:
Portugália-Spanyolország 1-3, 1921.12.18.

Legnagyobb győzelem:
Portugália-Liechtenstein 8-0, 1994.11.18
Portugália-Liechtenstein 8-0, 1999.06.09.
Portugália- Kuvait 8-0, 2003.11.19

Legnagyobb vereség:
Portugália-Anglia 0-10, 1947.05.25

Legtöbb válogatott találkozó:
Luís Figo (1991-2006) 127

Legtöbb gól:
Pauleta (1997-2006) 47

Világralista-helyezés: 17
Legjobb helyezés: 4, 2001 március
Legrosszabb helyezés: 43, 1998 augusztus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik