Egymilliárd forint jutalmat osztottak ki tavaly a rendőrségnél és a szervezetet irányító Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnál (IRM) - írta szerdai számában a Magyar Nemzet.
Egy belga cégtől venne 32 használt, csuklós buszt a BKV. A közlekedési vállalat csak e céggel tárgyalna a sürgősen kiírandó tenderen - írta szerdai számában a Népszabadság.
Zuschlag János meghallgatásával folytatódik az egykori szocialista politikus és tizenöt társa ellen indított büntetőper tárgyalása ma Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
Tűz ütött ki szerda hajnalban a budapesti józsefvárosi piacon, a lángok egy raktárépületben kialakított üzletsoron csaptak fel, a tűzoltók kiemelt fokozattal érkeztek a helyszínre.
Feljelentik a rendőröket, tűzoltókat és mentősöket azok a romák, akiknek családtagjait hétfőre virradóra ismeretlenek agyonlőtték Tatárszentgyörgyön és felgyújtották otthonukat, mert szerintük azok el akarták tusolni az ügyet.
Bokros Lajos volt pénzügyminisztert, a Közép-Európai Egyetem (CEU) tanárát kéri fel az MDF elnöksége arra, hogy legyen az európai parlamenti (EP) választásokon a párt listavezetője. Egyelőre nem tudni, hogy Bokros Lajos elfogadja-e a felkérést.
Szili Katalint egyhangúlag, feltétel nélkül választotta kedden pécsi polgármesterjelöltjének az MSZP városi szervezetének küldöttértekezlete - közölte Kocsi László, a megyei választmány elnöke. Az Országgyűlés elnöke pedig úgy döntött, vállalja a megmérettetést - értesült szocialista forrásból az MTI kedden kora este.
Sólyom László köztársasági elnök fontosnak tartja, hogy a cigányok elleni támadások esetén a közvélemény minél hamarabb megismerhesse a bűncselekmények indítékait - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-vel, miután az államfő kedden hivatalában fogadta a tatárszentgyörgyi gyilkosság és gyújtogatás miatt az igazságügyi minisztert, az országos rendőrfőkapitányt és a legfőbb ügyész helyettesét.
A Katapult Mentorprogram vezetője, Nagy Attila szerint az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) Esélyegyenlőségi Főosztályának vezetője „különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette elkövetésével alaposan gyanúsítható lehet”.
Az MSZP azt kéri a kormánytól, hogy erősítse meg speciális alakulat megalakításával a rendőrséget az etnikai jellegű vagy ilyen gyanút felvető események megelőzésére, az elkövetők mielőbbi elfogására - közölte Juhász Ferenc, a párt elnökhelyettese kedden az MTI-vel.
Átalakítják a gyógyszerellátást és megszüntetik a teljesítményvolumen-korlát (tvk) rendszerét - jelentette be az egészségügyi miniszter a keddi kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.
Háromezer új szerződéses katonát vesznek fel, és egy lövészszakaszt küld Magyarország Afganisztánba - mondta el Szekeres Imre honvédelmi miniszter a keddi kormányszóvivői tájékoztatón, amelyen ismertette a tárca takarékossági intézkedéseit is: többek közt elmarad a kecskeméti repülőnap és a városligeti honvédmajális is.
Sokkal többet és mást akar tenni a kormányzat az erőszakos cselekmények visszaszorítása érdekében, mint amit a Fidesz „három csapás" néven ismertté vált javaslata – mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kedden.
A Magyar Szocialista Párt arra szólította fel Németh Zsoltot kedden, hogy a fideszes politikus mondjon le az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöki posztjáról.
Minden jó érzésű demokratának, bal- és jobboldalon egyaránt egyet kell értenie azzal, hogy elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan az, ami Tatárszentgyörgyön történt - mondta a településen történt kettős gyilkosságról Fodor Gábor.
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt eljárást indított a kaposvári rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen egy lapinformáció alapján, amely szerint egy kaposvári háziorvos nem segített azon a férfin, aki a rendelő szomszédságában lévő postán rosszul lett.
A februári adatok szerint rohamosan fogyatkoznak az MSZP szavazói: a kormánypárt a 10 százalék felé közelít. Az MDF bár nem éri el az 5 százalékot, de tartja magát, az SZDSZ-t viszont beelőzte a Jobbik a biztos szavazók között.
A helyhatósági rendszer tervezett átalakítása mindenekelőtt a bürokrácia, a hivatalok, a hivatalnokok és a helyi képviselők számának csökkentését szolgálja - közölte Gyenesei István önkormányzati miniszter.
Az ombudsman etnikai béketervet sürget a tatárszentgyörgyi gyilkosság után, a Fidesz szerint viszont nincs rendőrségünk. A roma család ellen elkövetett támadás heves vitát váltott ki a parlamentben, Sólyom pedig minden illetékes vezetőt berendelt. A helyi romák félnek.
A Fidesz szerint a „három csapás törvénnyel" elkerülhető lett volna a veszprémi és a tatárszentgyörgyi tragédia is - jelentette ki Lázár János, az ellenzéki párt szakpolitikusa.
Gyurcsány Ferenc szerint Magyarországnak valóban szüksége van a hosszú távú stratégiai partnerségre Oroszországgal, és ezért meg kell értenie a változó Oroszországot.
Kőhegyi István Zsolt, pécsi szocialista önkormányzati képviselő átvette országgyűlési képviselői megbízólevelét Ádám Antaltól, a területi választási bizottság elnökétől a baranyai megyeszékhelyen, kedden.
Egy lövészszakaszt küld Magyarország a NATO-kötelékéből Afganisztánba - jelentette be a honvédelmi miniszter azon a sajtótájékoztatón, amelyet a krakkói észak-atlanti védelmi miniszteri találkozó kapcsán tartott kedden Budapesten.