Belföld

Összetöpörödött az MSZP-tábor

A februári adatok szerint rohamosan fogyatkoznak az MSZP szavazói: a kormánypárt a 10 százalék felé közelít. Az MDF bár nem éri el az 5 százalékot, de tartja magát, az SZDSZ-t viszont beelőzte a Jobbik a biztos szavazók között.

A pártválasztási adatok a támogatottsági olló nyílásáról tanúskodnak: a Fidesz támogatottsága az összes megkérdezett körében jelenleg 28 százalék (+4 százalékpont január óta), az MSZP-é pedig 12 százalék (-3 százalékpont). A kormányzó párt támogatottsága tehát újból a 10 százalékos küszöbhöz közelít – áll a Századvég és a Forsense közös, februári felmérésében.

Az SZDSZ-t beelőzte a Jobbik

A két kisebb parlamenti párt közül az MDF támogatottsága 3 százalék az összes választásra jogosult körében, míg a szabad demokraták támogatottsága 1 százalék, csakúgy, mint a Jobbiké. Az összes többi párt együttes támogatottsága szintén mindössze 1 százalékos.

A biztos szavazó pártválasztók csoportján belül jóval nagyobb mértékben nőtt a Fidesz-előny, mint a teljes lakosság esetében. A biztos szavazó pártválasztók 68 százaléka voksolna most vasárnap a legnagyobb ellenzéki pártra (+13 százalékpont), és mindössze 21 százaléka az MSZP-re (-11 százalékpont). A biztos szavazó pártválasztók körében a kisebb pártok közül az MDF támogatottsága 4 (+1 százalékpont), a Jobbiké változatlanul 3, az SZDSZ-é pedig 2 százalékos.

A relatív többség kormányváltást akar

A kormány romló megítélése nem csupán a pártpreferenciákból olvasható ki. Az adatok szerint csökkent a kormány tevékenységét pozitívan értékelők aránya (31-ről 24 százalékra), ugyanakkor valamivel nőtt az ellenzék tevékenységét méltatóké (26-ról 30 százalékra).

Januárhoz viszonyítva jelentősen nőtt a kormányváltást kívánók aránya, jelenleg a megkérdezettek pontosan fele támogatná a kormány távozását (+10 százalékpont), ugyanakkor a válaszadók alig egyharmadára esett vissza azok aránya, akik a jelenlegi kormány hatalmon maradását látnák szívesebben.

Jelenleg a kérdezettek 26 százaléka látná szívesebben továbbra is Gyurcsány Ferencet a miniszterelnöki székben (-4 százalékpont), 37 százaléka szerint pedig Orbán Viktor volna alkalmasabb a poszt betöltésére (+8 százalékpont).

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik