Egész éjszaka dolgoztak a tűzoltók Somogyban, ahol több mint félszáz helyen okozott kisebb-nagyobb károkat a viharos erejű széllel kísért felhőszakadás.
Ha nem lesznek előrehozott választások, a Fidesz valószínűleg csak 2010 elején, februárban hozza nyilvánosságra választási programját, Orbán Viktor már több politikusának kormányzati felkészülésre szóló megbízást adott – írja a Népszabadság.
Rendőrök vigyáznak arra a 13 éves kislányra, akinek édesanyját hétfő hajnalban lőtték le a Szabolcs megyei Kislétán. A nyomozók már beszéltek a gyerekkel, aki súlyosan megsérült a támadásban.
Bár az egyik leggyakoribb daganatos halálozási ok a férfiaknál a prosztatarák, kínosnak érzik, hogy szűrésre járjanak. Az urológus szerint pedig kiemelkedően fontos lenne az önvizsgálat és az, hogy orvoshoz forduljanak, mert későbbi stádiumban már szinte esélytelen a kezelés. A doktorok ráadásul a potenciazavarokon is tudnak segíteni.
Újabb több tízmilliós végkielégítésről ír a Magyar Hírlap. Az újság információi szerint harminckétmillió forintot vehetett fel a BKV tavaly októberben menesztett vezérigazgató-helyettese. A cég másfél év alatt egymilliárd forintot fizetett ki a távozó dolgozóknak.
Távozik posztjáról Ficsor Ádám. A polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter szeptember közepén köszön le, utána csak az MSZP-re akar koncentrálni. A szocialisták választási kampányában több jelenlegi miniszter is részt vesz majd, így valószínűleg ők is lemondanak.
Nincs itt az ideje a minden részletre kiterjedő tájékoztatásnak a romák elleni támadások nyomozásának állásáról, a rendőrségnek most információkra van szüksége és arra, hogy nyugodtan végezhessék a munkájukat - mondta Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter.
Összehívta az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának ülését a romák elleni támadások ügyében Lázár János (Fidesz), a testület elnöke - közölte a Fidesz sajtóosztálya.
Néhány, két-három szocialista miniszter hagyja majd el a kormányt ősszel - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke hétfőn este az InfoRádió Aréna című műsorában.
Kislétán igen feszült a hangulat, amit teljesen meg is értek - nyilatkozta az FN-nek Joka Daróczi János, a Roma Magazin szerkesztője, akit inzultáltak és fizikailag is bántalmaztak a romák a településen tett látogatásakor.
Felháborítónak, megdöbbentőnek és kétségbeejtőnek nevezte Molnár Csaba kancelláriaminiszter, hogy a szabolcsi Kislétán hétfőn hajnalban agyonlőttek egy 45 éves roma nőt, 13 lányát pedig súlyosan megsebesítették. Draskovics Tibor nem zárkózik el attól a javaslattól, hogy nemzetközi segítséget kapjon a rendőrség a tettesek kézre kerítéséhez.
Krumpliárusítás ürügyével lopták el házalók egy idős szolnoki házaspár megtakarított pénzét hétfő délelőtt. A rendőrség figyelmeztette a megyében lakókat, hogy ne engedjék be otthonukba az árusnak álcázott tolvajokat.
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter magához rendelte hétfő estére az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőit, hogy személyesen tájékozódjon a romák elleni támadások nyomozásának állásáról és a hétfői kislétai gyilkosságról.
A kórházi kezelés és a lábadozás idejére is állandó rendőri védelmet kért az Országos Cigány Önkormányzat elnöke a Szabolcs megyei rendőrfőkapitánytól annak a kislánynak, akire hétfőre virradóra lőttek rá ismeretlenek kislétai otthonában, édesanyját pedig agyonlőtték.
A balatoni vízi rendészet több figyelmet kér a fürdőző kisgyermekekre felügyelő szülőktől, hozzátartozóktól, valamint több óvatosságot az idősebb nyaralóktól.