Baktalórántházán megverték a Magyarországi Munkáspárt 2006 egyik önkormányzati képviselőjelöltjét - tájékoztatta Vajnai Attila, a párt országos elnöke. Még nem tudni, hogy az ügynek van-e politikai indíttatása.
Demszky Gábor főpolgármesterségének 16 éve alatt felújították az állatkertet és a kisföldalattit, több éjjeli menedéket építettek, mint ahányan bemennek, nem valósult meg viszont a négyes metró és az egységes parkolási rendszer sem. A FigyelőNet összefoglalója az ötödik ciklusáért ringbe szálló főpolgármester-jelöltről.
Élénkpiros festékkel öntötték le Habsburg Frigyes főherceg szobrát, majd feltehetően ugyanezek az elkövetők szlovákokat gyalázó szövegeket festettek Mosonmagyaróvár két pontjára.
Az országosan 18 százalékos áremelési előrejelzéshez képest Budapesten 8,4 százalékkal dráguló lakossági távfűtési díjról és az ezzel együtt jelentősen megemelkedő lakossági rezsidíj-támogatási javaslatról is dönt cikluszáró ülésein a Fővárosi Közgyűlés - jelentette be Demszky Gábor.
Az MDF főpolgármester jelöltje konzervatív közparkká alakítaná át a Városligetet, mert szerinte azt most csak a szeméthegyek és a perecdealerek uralják.
Az Egészségügyi Minisztérium tervei között szerepel, hogy azoknak is fizetniük kell a gyógyszerekért, akik eddig térítésmentesen jutottak hozzá – jelentette ki a tárca államtitkára az Országgyűlés egészségügyi bizottsága előtt. A vizitdíjról továbbra sincs döntés.
Újabb halálos áldozata van a szombathelyi szalmonellafertőzésnek, a Vas megyei kórház intenzív osztályán kedden hajnalban meghalt egy idős nő, akit más betegségei mellett szalmonellafertőzés miatt kezeltek – közölte a megyei tiszti főorvos.
Szeptember 21-én a fővárosban, a Kossuth téren tartja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK)demonstrációját a tandíj ellen – jelentette be Schöberl Márton elnökségi tag a keddi budapesti sajtótájékoztatón.
A KDB várhatóan kedden dönt a BKV elektronikus jegytenderéről – közvetve pedig arról, hogy kinek a tulajdonában lehetnek a több tízmilliárdot hozó jegyérvényesítő készülékek.
Hétfő este testületi ülést tartott az I. kerületi önkormányzat, annak ellenére, hogy annak összehívását a Fővárosi Közigazgatási Hivatal pénteken törvénysértőnek tartotta. Azt ugyanis csak a polgármester helyettese hívhatná össze; ő azonban augusztus 9-e óta elérhetetlen – írja a Hírszerző.
A kormánykoalíció végigcsinálja a kormányprogramot akkor is, ha ez átmenetileg népszerűségvesztéssel jár – közölte Kuncze Gábor, aki bízik abban, hogy ősszel a választók egy jelentős része visszaigazolja az őszinte beszédet.
Ellenkérelemmel élt hétfőn a Fővárosi Bíróságon három katolikus egyházi vezető az ellen a kereset ellen, amelyet egy újságíró indított az állambiztonsági levéltár ellen a főpapok közszereplői minősítésének megállapítása és esetleges ügynökaktáik nyilvánosságra hozása érdekében.
Tarlós Istvánt, a Fidesz által is támogatott független főpolgármester-jelöltet hétfőn hivatalában fogadta a szocialista csepeli polgármester. Tóth Mihály a találkozót követően azt mondta: továbbra is Demszky Gábort támogatja.
A keddi négypárti egyeztetésen Navracsics Tibor négy javaslatot nyújt át a miniszterelnöknek a konvergenciaprogrammal kapcsolatban, az egyiknek része lesz a költségvetési tanács felállítása – közölte Szijjártó Péter az ATV háttérműsorában.
Keddtől az új igénylők már csak úgynevezett biometrikus útlevelet kaphatnak, amelyekben egy elektronikus chip is tartalmazza az okmány tulajdonosának fotóját, nevét, születési idejét és a többi ismertetőjegyet.
Huszáros fegyelmezetlenség, Szapolyai árulása, Tomori alkalmatlansága, II. Lajos gyengesége. Számtalan csata elveszthető ennyi problémával. Az viszont biztos, hogy a XVI. századi magyar történelem egyértelmű gyásznapja augusztus 29-e: a mohácsi csatavesztés mellett ezen a napon kerültek a török kezére Nándorfehérvár és Buda erődítményei is.
Háromra nőtt a hivatalosan is főpolgármester-jelöltnek tekinthető politikusok száma, miután a Fővárosi Választási Bizottság hétfőn nyilvántartásba vette az MDF jelöltjét, Katona Kálmánt.
Reformbizottság felállítását javasolta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) hétfői ülésén, ahol a konvergenciaprogramról konzultált a kormányzat a szociális partnerek képviselőivel.
Javult a tudatállapota és emelkedett az éberségi szintje, de még nem tért magához Toller László - közölte a Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikájának igazgatója hétfőn az MTI-vel.
A szegedi liberális jelöltek már összegyűjtötték a szükséges ajánlószelvényeket, az SZDSZ ugyanis önálló listát állít - közölte a liberális párt városi elnöke hétfőn.
A budapestiek nagy része szerint vannak felelősei az augusztus 20-i tömegszerencsétlenségnek, de valószínűleg nem lehetett volna megelőzni. A véleményeket a pártállás befolyásolta leginkább a Capital Research felmérése szerint.
Ismeretlen tettesek megrongálták a nagykállói zsinagóga emléktábláját, a rendőrség nyomozást indított az ügyben - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.
A konvergenciaprogram arra az egyensúlyteremtésre épül, amely alapja egy versenyképes Magyarország megteremtésének – mondta Gyurcsány Ferenc az MSZP-frakció ülésén.