A K and H bank volt vezérigazgatóját kizárólag a fogvatartásának körülményeire vonatkozó panasz miatt szállították át a rendőrségi fogdából egy büntetés-végrehajtási intézetbe - közölte a fővárosi főügyész.
Miközben az amerikai közvéleményben mind rosszabb az Egyesült Államok iraki „missziójának" megítélése, az amerikai lapokban egyre-másra jelennek meg az arab országban szolgáló katonák által az újjáépítés frontján aratott sikerekről beszámoló levelek - írja a Népszabadság. Van egy kis probléma azonban ezekkel a tudósításokkal: az aláírást leszámítva mindegyik levél egyforma.
Egyetlen fillért sem ismert még el ügyfeleinek követeléséből a K&H Equities - értesült a Népszabadság. A brókercég tulajdonosai – a K&H Bank és a holland ABN Amro – korábban azt ígérték, minden „jogos" kárigényt kielégítenek, helytállnak leánycégük helyett, ha annak vagyona elégtelen lenne.
Augusztusban a Pénzügyminisztérium részéről egy olyan ígéret hangzott el, hogy a gázolaj fogyasztói ára januártól öt forinttal lesz alacsonyabb. Ezt a jövedéki adó mértékének csökkentésével akarták elérni - olvasható a Magyar Hírlapban.
Papíronként ezer forinttal jutott kevesebbhez a reméltnél az, aki két hónapja a kárpótlási jegyek névértéken történő beváltásában bízott vagy arra spekulált - írja a Magyar Hírlap.
Magyarországon is biztosítják a német útdíj elektronikus beszedéshez szükséges egységek beszerelését a tehergépjárművekben - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) közleményben kedden azt követően, hogy Réthy Imre közigazgatási államtitkár október 9-10-én Berlinben tárgyalt.
A pénzügyminisztérium közleményben reagált a hétfői hírre, miszerint a pénzügyminiszter jövőre már betekinthet az adózók irataiba, és megváltoztathatja az APEH vagy a VPOP döntéseit.
Elindult a Midihitel Program, amely a mikro-, kis-, és középvállalkozások finanszírozását segítő négylépcsős hitelrendszer harmadik eleme - jelentették be a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban (GKM) kedden Budapesten.
Az európai uniós csatlakozás megváltoztatja a keleti országrész gazdasági lehetőségeit, hiszen a térség tranzitállomási szerephez jut a közösség és a határon túli államok közötti kereskedelemben - mondta Csillag István kedden Nyíregyházán.
Egyéves, 75 millió svájci frank összegű klubhitel szerződést írt alá a napokban a Postabank Rt. a Bayerische Landesbank szervezésében - tájékoztatta Ószabó Attila, a Postabank szóvivője az MTI-t kedden.
Az elmúlt év novembere óta a bécsi tőzsdén jegyzett Meinl European Land, a Meinl Bank ingatlan befektetési leányvállalata hamarosan újabb tőkebevonó kibocsátással jelenik meg a piacon. A befolyó összegből kelet-európai ingatlan befektetéseket terveznek finanszírozni 50-100 millió euró értékben.
Kibővítette korábbi ADSL akcióját az Invitel Távközlési Szolgáltató Rt. Októbertől kezdve 0 forintos belépési díjért lehet ADSL-hez jutni a szolgáltatótól. Október 13-tól azonban nem csak a belépési díj, de az év végéig a havi díj is 0 forint a most szerződőknek. A belépési díjat (egyes Internet szolgáltatókkal ellentétben) a későbbiekben sem kell megfizetni, így valóban ingyen lehet ADSL-hez jutni az idén, amennyiben az Invitelre esik a választá
A Magyar Turizmus Rt. (MT Rt.) a jövőben az ország népszerűsítésében öt régióra alapozza kommunikációját, a belföldi hálózat szervezeti átalakítása azonban nincs napirenden - közölte a társaság kedden.
A Microsoft Corp. megkezdte on-line csevegőszobáinak szisztematikus bezárását. Az elhatározással a cég a múlt hónapban lepte meg az ágazatot és a chat-roomok felhasználóit: döntését a kéretlen e-mailek elburjánzásával és pedofil látogatók megsokasodásával magyarázta.
Amerikai kutatók kísérleti állatokon igazolták, hogy gyógyszer segítségével csökkenthető a zajok által kiváltott halláskárosodás. Most tengerészgyalogosokon tesztelik a szert.
Negyvenmilliárd forintos hitelprogramot dolgozott ki a Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium a gazdasági és a pénzügyi tárcával közösen, hogy az egészségügy átalakulásával párhuzamosan, helyzetbe hozza az ágazatban dolgozókat - jelentette be az egészségügyi miniszter kedden Orosházán.
Claude Satinet, az Automobiles Citroen vezérigazgatója és Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter átadta a Citroen Hungária új székházát kedden Budapesten.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. vállalkozásfejlesztési hitel-, illetve fejlesztési tőkeprogramja keretében 250 milliárd forint, az Európa Technológiai Felzárkóztatási Beruházási Hitelprogram keretében további 150 milliárd forint fejlesztési forrást juttat a magyar gazdaságba az elkövetkező egy-két esztendőben.
A Regionális Fejlesztési Holding (RFH) hamarosan létrehozza az első regionális tőkealapot - mondta Banyár László, a Regionális Kockázati Tőkealapkezelő Rt. vezérigazgatója kedden, egy vállalkozás-fejlesztési fórumon Budapesten.
Ausztria az idei első félévben is megtartotta vezető helyét a horvátországi külföldi befektetők között. A horvát jegybank kedden nyilvánosságra hozott adataiból kitűnik, hogy az idei első hat hónapban 990 millió dollárnyi külföldi befektetés érkezett az Adria menti országba.
A kirgizisztáni elnök kedden arra kérte az országnak hitelezőket, hogy engedjék el Kirgizisztán tartozásai egy részét a halaszthatatlan környezetvédelmi fejlesztések érdekében.
Rejtő E. Tibor kérte, hogy ne a rendőrség, hanem az ügyészség hallgassa ki - derül ki abból a levélből, amelyet Polt Péter legfőbb ügyész írt a belügyminiszternek.