Belföld

A pénzügyminiszter nem kutat az adózók adatai után

A pénzügyminisztérium közleményben reagált a hétfői hírre, miszerint a pénzügyminiszter jövőre már betekinthet az adózók irataiba, és megváltoztathatja az APEH vagy a VPOP döntéseit.

A hírt több napilap is átvette, holott a valóság az, hogy a Pénzügyminisztérium egyszerűen újrakodifikálta az adózás rendjéről szóló törvényt, amely már a jelenlegi formájában is tartalmazza mindezeket a felhatalmazásokat – tartalmazza a tárca közleménye.

A hatályos jogszabályok szerint a mindenkori pénzügyminiszter felügyeli az adóhatóságot és pénzügyőrséget, márpedig egy szervezet felügyelete nem annyira jog, mint inkább kötelesség a magyar joggyakorlatban, megfelelő felhatalmazások nélkül pedig nem tud eleget tenni ennek a kötelezettségének. A mindenkori pénzügyminiszter ezért már a jelenleg hatályos jogszabályok szerint is megsemmisítheti az említett szervezetek törvénysértő határozatait, és már ma is van felhatalmazása arra, hogy tájékoztatást kérjen bármely adózó ügyéről – jegyzi meg a közlemény.

László Csaba pénzügyminiszter hivatalba lépése óta egyetlen egyszer sem kért tájékoztatást konkrét adózóról – tájékoztatott a minisztérium.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Újabb zűrös ügy az államtitkár körül

Előbb a saját könyvét feltupírozva kapott 10 milliót a közszolgálati egyetemtől, most meg a minisztérium ítélt meg 36 millió forintot az általa vezetett kutatócsoportnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.