Belföld

Teszteltük a Vectra erősebb dízelmotoros verzióját. A kocsi automata váltója és remek futóműve ideális hosszú távú utazásokhoz. Tekintse meg galériánkat! >>
2003. 11. 29. 12:00
A Magyar Nemzet szerint nem lehet véletlen, hogy Medgyessy Péter magyar miniszterelnök hirtelen szentpétervári látogatása alkalmából a helyszínen tartózkodik majd Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója is (a Magyar Nemzet e poszttal ruházta fel a Mol igazgatósági elnökét).
2003. 11. 29. 10:46
Az európai stabilitási és növekedési paktum megrendülése, valamint a pozitív amerikai konjunktúra-adatok ellenére, 12 európai ország közös pénze, az euró 1999-es bevezetése óta pénteken először átlépte a lélektani 1,20-as határt a dollárral szemben.
2003. 11. 28. 18:42
Sürgősen meg kell erősíteni a NATO által Afganisztánba vezényelt nemzetközi sapatokat - jelentette ki pénteken Brüsszelben a szervezet főtitkára. George Robertson a NATO-tanács és az Európai Unió (EU) politikai és biztonsági bizottságának együttes ülése után nyilatkozott a sajtónak a belga fővárosban.
2003. 11. 28. 18:39
A Kondor-ügyről közölt ismertetést pénteken a londoni The Times, jórészt a Népszava erről szóló írásait ismertetve. A vezető brit lap kis alakú - úgynevezett tabloid, napközben megjelenő - kiadásának budapesti keltezésű cikke felidézi, hogy Kondor Katalint, a Magyar Rádió "kimondottan jobboldali, a Fidesszel szoros szövetséget ápoló" elnökét a magyar napilap szerint Vári fedőnévvel, H-59742 kóddal szervezték be.
2003. 11. 28. 18:35
A szaktárca elkészítette azt a stratégiai anyagot, amely a hazai foglalkoztatáspolitika, valamint a szakképzés és felnőttképzés rendszerének összefüggéseit tekinti át; az anyagot társadalmi vitára bocsátják, várhatóan két hét múlva az Országos Érdekegyeztető Tanács tárgyalja meg.
2003. 11. 28. 18:18
Az EU-hoz csatlakozó és a tagjelölt országoknak az eddiginél nagyobb mértékben kellene bekapcsolódniuk az unió VI. kutatási és fejlesztési keretprogramjába (FP6) - állapította meg pénteken az Európai Bizottság kutatási kérdésekért felelős tagja.
2003. 11. 28. 17:56
Budapestről "importálja" új kisvállalkozási hitelprogramját a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ; az 1,5 milliárd forintos hitelkeretből péntektől igényelhetnek a kis- és középvállalkozók, egyenként maximum 13 millió forintot.
2003. 11. 28. 17:01
A BUX a hét utolsó kereskedési napján az MNB-kamatemelés hatására 86,7 ponttal, tehát 0,94 százalékkal csökkent és 9 108,21 ponton zárt. Napközben a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe a 9000 pont alatti mélységet is megjárta.
2003. 11. 28. 16:57
Hatékony bérgazdálkodása révén 400 millió forintot takarított meg bérkeretéből a MÁV 2003-ban - közölte a MÁV. A vasúttársaság tájékoztatása szerint az idén elindult foglalkoztatás-hatékonysági program eredményeként megmaradt összegből a MÁV valamennyi munkavállalója egyenlően részesül.
2003. 11. 28. 16:45
Enyhén romlottak a legnagyobb magyarországi vállalkozások rövid távú várakozásai, az Ecostat TOP-100 konjunktúra indexe novemberben 50 százalék volt, 1 százalékponttal alacsonyabb, mint egy hónappal korábban - közölte a gazdaságkutató intézet.
2003. 11. 28. 16:42
A környezetvédelem és a nagyipar példaértékű együttműködésének minősítette a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) Rt. csaknem 3 milliárd forint költséggel elkészült vízkezelő művét a pénteki avatóünnepségen.
2003. 11. 28. 16:39
Egy másik autógyárral is tárgyal tatabányai letelepüléséről a város vezetése - közölte Bencsik János. A polgármester arra reagált, hogy a dél-koreai Hyundai konszern nem Magyarországra jön, hanem Szlovákiába, vagy Lengyelországba települ.
2003. 11. 28. 16:34
Elutasította a munkavállalói oldal az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén a társadalombiztosítás társadalmi felügyeletére kidolgozott kormányzati javaslatot, mert az nem elégíti ki a szakszervezetek tényleges ellenőrzésre vonatkozó igényeit.
2003. 11. 28. 16:08
Olvasói sztorik