Jóval többe került a tavalyi metrófelújítás, mint az azt megelőző évben. Ennek okáról mást mond a BKV és mást a kivitelező. Annyi biztos, hogy idén is folytatódnak a munkák.
Erdey György kormánymegbízott A MAGYAR ÁLLÁSPONTRÓL. „Hagyományos gazdasági kérdésnek nem tekinthetjük a vízlépcső ügyét. Az üzemeltetésen pillanatnyilag a szlovákok sokat nyernek, hiszen tizenöt éve termelik az áramot, s mi abból egy vasat nem látunk, az elszámolás pedig egyelőre függőben van. A vízenergia gazdaságos lehet, a kérdés azonban az, milyen költségekkel, kockázatokkal, áldozatokkal jár. Itt lépnek [...]
A magyar lakosság több mint negyede nyíltan idegenellenes, a többség még a fantázia szülte piréz népcsoportot sem engedné be az országba – derül ki a Tárki februárban készült felméréséből.
Jövő januártól megszűnhet vagy átalakulhat az örökösödési illeték rendszere: a szocialisták és a Fidesz hajlandó gondolkodni az MDF javaslatán, az SZDSZ határozottan elutasítja – írja a Népszabadság.
Az SZDSZ tisztújítása előtti kampányában a II. kerületi szabad demokrata csoport, amelynek Kóka János is tagja, hétfő este a gazdasági miniszter riválisát, Fodor Gábort jelölte az SZDSZ elnökének - közölte a Hírszerző internetes portál.
Ambrus Zoltán, az "átszavazásáról" ismertté vált volt fideszes képviselő továbbra is a Heves Megyei Közgyűlés tagja marad az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfő esti határozata értelmében, mellyel lényegében megerősítette a Heves Megyei Területi Választási Bizottság (HMTVB) korábbi döntését.
Az új polgári törvénykönyv két hónapja nyilvánosságra került tervezete szerint regisztrációval akár az egynemű élettársak is a házastársakkal azonos jogokat élvezhetnek vagyoni és öröklési ügyekben, sérelemdíj válthatja a nemvagyonikár-térítést a személyiségi jogi perekben és több jogot kapnak az elvált szülők a gyermekeket illetően.
A rendőrség 10 millió forintra emelte az eddigi ötmillióról a nyomravezetői díjat a február 13-ai Teve utcai rendőrszékház elleni támadás ügyében - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn.
Az új polgári törvénykönyv két hónapja nyilvánosságra került tervezete szerint regisztrációval akár az egynemű élettársak is a házastársakkal azonos jogokat élvezhetnek vagyoni és öröklési ügyekben, sérelemdíj válthatja a nemvagyoni-kártérítést a személyiségi jogi perekben és több jogot kapnak az elvált szülők a gyermekeket illetően.
Az új polgári törvénykönyv két hónapja nyilvánosságra került tervezete szerint regisztrációval akár az egynemű élettársak is a házastársakkal azonos jogokat élvezhetnek vagyoni és öröklési ügyekben, sérelemdíj válthatja a nemvagyoni-kártérítést a személyiségi jogi perekben és több jogot kapnak az elvált szülők a gyermekeket illetően.
Felháborodásának adott hangot a Fidesz frakcióvezetője hétfői napirend előtti felszólalásában, hogy a kormányfő a The Times-nak adott interjújában antiszemitának nevezte a legnagyobb ellenzéki pártot. A miniszterelnök válaszában fenntartotta véleményét. Navracsics Tibor felszólalása és Gyurcsány Ferenc válasza alatt folyamatosak voltak a bekiabálások mindkét oldalról.
A februári elején végzett pártpreferencia vizsgálat szerint mind az MSZP, mind pedig a miniszterelnök támogatottsága negatív rekordokat döntött – mutat rá a Magyar Gallup Intézet felmérése.
A vasárnapi kisebbségi önkormányzati választás nem hivatalos végeredményét tekintve Budapesten lesz a legtöbb, összesen tizenegy kisebbségnek önkormányzata, országosan pedig a romák tudnak a legtöbb helyen testületet állítani. Az viszont még nem világos, hogy a Lungo Drom vagy az MCF lett az erősebb.
Több mint ezer, tb-támogatott gyógyszer ára és térítési díja csökken április 1-jén, az árváltozás átlagosan 16 százalékos lesz. 141 készítmény ára viszont emelkedni fog.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) terrorizmus és extrémizmus elleni osztályának vezetője szerint vannak olyan információik, miszerint szélsőséges csoportok rendbontást terveznek március 15-re.
Mivel a bírói létszám emelésére anyagi okokból jelenleg nincs lehetőség, Lomnici Zoltán szerint a bírák leterheltségének csökkentése érdekében az úgynevezett e-bíróság létrehozása a legfontosabb feladatok közé tartozik.
Megszüntette a nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség az ellen a két rendőr ellen, akiket azzal gyanúsítottak, hogy júniusban bántalmazták a Magyar Nemzet fotóriporterét egy futballmeccset követően.
Közel 12 ezer aláírást gyűjtöttek össze Balassagyarmaton a városi kórház megmentéséért, a Nógrád megyei város polgármestere hétfőn adta át az íveket az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkárának.