A Partizán arról kérdez, hogy amikor Magyar Péter arról beszélt, hogy nem tervezi kifizetni Havasi Bertalan illetményét (végkielégítését), akkor az minden helyettes államtitkárra vonatokozik-e. Magyar szerint nem, sőt, biztosan lesznek olyan helyettes államtitkárok is, akik maradni fognak, mert szakmai munkát végeztek, de természetesen voltak politikai kinevezettek is.
A Partizán felhozta, hogy amikor a Fidesz próbálkozott a végkielégítések eltörlésével, néhány évvel később sorra nyerték a pereket Strasbourgban az érintettek, mi változna most. Magyar szerint akkor azért vesztettek, mert az egy túlzott adó volt, viszont akkor is kevés embernek volt bátorsága perelni emiatt. Pár ügy volt csak szerinte, és most nem is biztos, hogy lesz ilyen szabály.
Tényleg azt mondják, hogy neki ez jár? Bagózva a hetven milliárdos minisztérium teraszán? Szerintem ez még a fideszesekhez képest is méltatlan.
– mondta el Magyar Péter Havasi Bertalan végkielégítéséről, hozzátéve, hogy ő sajnálja Havasit, szerinte méltatlan erről beszélni, miután látta, milyen állapotban van.

Magyar szerint nem politikai célú vágat volt az övék az átadás-átvételről, hanem csak az érdekesebb részeket vágták ki belőle. Ő válaszolt Hankó Balázs megjegyzésére, de azt meg ők vágták le, ahogy Hankó válaszát a kormány.
