A Fidesz a hatalom elvesztésére készül – fogalmazott csütörtöki bejegyzésében Tordai Bence ellenzéki képviselő, aki állítását azzal támasztotta alá, hogy a Fidesz illetékes képviselői törvényjavaslatot nyújtottak be az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságához. Ez Tordai megfogalmazása szerint „a fideszes mélyállamot erősíti a választás után várható új, tiszás + független többségű Országgyűléssel szemben”.
„A parlament jelenleg jogosult kimondani a köztársasági elnök (praktikusan a fideszes Sulyok Tamás) akadályoztatását – ezt akarja most meggátolni a Fidesz egy módosítóval. A javaslat szerint a jövőben a Fidesz-hű tagokkal teletömött Alkotmánybíróság előzetes jóváhagyása kell ahhoz, hogy hatályba lépjen az Országgyűlés határozata a köztársasági elnök akadályoztatásáról” – írja Tordai, aki szerint
nyilvánvaló: a Fidesz ezzel a húzással arra készül, hogy ha a mai ellenzék többségbe kerül 2026-ban, de nem lesz meg a kétharmada, Orbán Viktornak minden eszköze meglegyen ahhoz, hogy meggátolja a népakarat: a NER eltakarításának a beteljesítését.
A Törvényalkotási Bizottság ma 13 órakor ülésezik, ott tárgyalják majd ezt az indítványt is.
Jámbor András: őszinte és szép kimondás
A Tordaihoz hasonlóan a Párbeszéd frakciójában ülő Jámbor András is posztolt a témában a Facebook-oldalán, és szintén azt a következtetést vonta le, hogy a Fidesznél reálisan számolnak azzal, hogy jövő áprilisban elveszítik majd a választást, és ennek megfelelően készítik elő a terepet. „A Fidesz tegnap éjszaka beadta a Lex vesztest, amiből teljesen egyértelmű, hogy készülnek a választási vereségre. Két különböző törvény módosítójába dugták el a javaslatot, amely átírná a saját maguk által hozott törvényt, ami szabályozza a köztársasági elnök akadályoztatásának kimondását.
Tehát a Fidesz végiggondolta, hogy mit csinálna ő egy választás után a Tisza helyében, ha kormányra kerülne, és megpróbál minden jogi útvonalat bezárni, ahol leválthatók az embereik. Ez őszinte és szép kimondása annak, hogy Orbán Viktor készül a vereségre!
– fogalmazott Jámbor.
