18 éves története alatt semmilyen kábítószerrel kapcsolatos eljárás nem indult a Fishingen, így az intézkedés mértékét túlzónak tartjuk. Bízunk a történések legpozitívabb kimenetelében
– válaszolta a 24.hu megkeresésére a Fishing on Orfű csapata. A szervezők vasárnap este közölték, hogy információik szerint az új drogtörvény június 15-ei életbelépésével több vármegye rendőrkapitánysága összehangolt ellenőrzésekre készül a kapunyitástól a fesztivál végéig.
A rendőrség a rendezvény területét, illetve a település közterületeit is fokozott ellenőrzés alá vont területnek minősítette június 25. és 28. között, azaz az idei Fishing időtartamára. A hatóság ennek következtében jogosult
- az érkező vendégek igazoltatására;
- helyszín, csomag és jármű átvizsgálására, akár kutya segítségével is;
- az érkezők ruházatának és járművének átvizsgálására, ugyancsak kutya segítségével is;
- illetve, akivel szemben személyi szabadságot korlátozó intézkedést hajtanak végre, annak ruházatát az 1994. évi XXXIV. törvény a Rendőrségről 29/B. § (1) bekezdésében meghatározott dolog elvétele céljából előzetes figyelmeztetés után átvizsgálhatják.
A szervezők hozzátették: nem tudják, hogy az idei ellenőrzések milyen intenzitásúak lesznek, így azok tőlük függetlenül hatással lehetnek a fesztivál beléptetésére, akár más részeire is. A rendőrség természetesen eddig is jelen volt a fesztiválon, és továbbra is mindenben együtt fognak működni velük. A házirendünkben eddig is kikötötték azt, hogy a fesztivál területén belül (is) tilos a kábítószer-fogyasztás, hiszen ezt a hatályos törvények mindig is tiltották.
A Fishing on Orfű a lapunknak azt írta, hogy nem örülnek, ha a rendőrség fokozott ellenőrzései rontanak az orfűi fesztiválélményen, hiszen egész évben azon dolgoznak, hogy a vendégeik négy napon keresztül kikapcsolhassanak.
Mivel semmilyen tapasztalatunk sincs (ahogy talán másnak sem az országban) egy ilyen horderejű ellenőrzésről, ezért csak annyit mondhatunk, hogy folyamatosan tájékoztatjuk majd a közönségünket az őket érintő fejleményekről
– tették hozzá.
A rendőrség hétfőn a police.hu-n megerősítette, hogy a Pécsi Rendőrkapitányság vezetője az illetékességi területére vonatkozóan fokozott ellenőrzést rendelt el szerda 0 órától szombat 24 óráig – tehát az orfűi fesztivál napjai alatt. A rövid közlemény szerint erre a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, megszakítása, illetve a közbiztonság és közrend védelme érdekében van szükség.
Az ORFK-t és a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is megkerestük a kérdéseinkkel. Egyebek mellett arra voltunk kíváncsiak, hogy
- milyen okból és milyen cél érdekében fokozzák a kábítószerekkel kapcsolatos ellenőrzéseket a Fishing on Orfűn;
- illetve a többi nyári könnyűzenei fesztiválon is az eddigieknél szigorúbb kábítószer-ellenes tevékenységet folytatnak-e majd.
A rendőrség – a hétfői közlemény figyelembe ajánlása mellett – megkeresésünkre azt válaszolta, hogy
Ezzel kapcsolatban a police.hu figyelemmel követését ajánlják.
Mint írták, az intézkedések módjával kapcsolatban bűnügyi és rendvédelmi érdekből nem adnak részletes tájékoztatást. Ez ügyben figyelembe ajánlották az említett, rendőrségről szóló 1994. XXXIV. törvény-, illetve a rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló 30/2011. BM rendelet hatósági intézkedésekre vonatkozó részeit.
A kábítószer-kereskedők mellett a fogyasztókkal szemben is jóval szigorúbban fellépő drogtörvényt és hatásait ebben a cikkünkben jártuk körül.