Belföld

Jogellenesen rúgta ki a szakszervezeti elnököt az Országos Mentőszolgálat

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Tavaly nyáron szivárgott ki, hogy egy trombózisos beteg három órán át várt a mentőre, ezzel összefüggésben rúgták ki Lengyel Tibort.

Cikkünk frissült!

Jogellenesen rúgta ki a szakszervezeti elnököt az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) tavaly nyáron, ezt mondta ki a bíróság jogerősen – derült ki az RTL Híradóból.

A csatorna tavaly nyáron adta hírül, hogy egy nagykátai mentőápoló képernyőfotót készített egy beteg esetleírásáról, amelyből kiderült, egy trombózisos beteg három órán át hiába várt a mentőre. Őt és a szakszervezet elnökét, Lengyel Tibort is kirúgták az eset után. Az OMSZ szerint a két dolgozó jogellenesen kezelte az adatokat, amellyel több törvényt is megszegtek, ezért szüntették meg azonnali hatállyal a munkaviszonyukat.

Lengyel bírósághoz fordult, és most jogerősen is kimondták: jogtalanul távolították el. A döntés értelmében rögtön visszavették, sőt, az azóta eltelt időszakot is munkaviszonynak számítják, így most a munkáltatónak ki kell fizetnie az arra az időre vonatkozó béreket és juttatásokat.

Lengyel vissza is tért a nagykátai mentőállomásra, ahol azonnal nem várt problémával szembesült: kiderült, hogy a dolgozók huzamosabb ideje nem kaptak vécépapírt, ezt a dolgozók jelezték, ám nem született megoldás, végül saját maguknak kellett vécépapírt hozniuk. A hiány azonnal megszűnt, amint a közösségi médiában kikerült egy poszt ezzel kapcsolatban, ám az is kiderült, hogy az OMSZ-nél vizsgálják, ki szivárogtatta ki az információt. A csatorna kereste a mentőszolgálatot, ám nem kommentálták az ügyet.

Frissítünk!

Cikkünk megjelenése után reagált az OMSZ, amely szerint továbbra is fenntartják az álláspontjukat, mely szerint a szakszervezeti elnök egy elektronikus dokumentum kiküldésével „szándékosan félrevezette” az RTL Híradót és sértette a munkáltató érdekeit. Ezért nem nyugszanak be a jogerős bírósági ítéletbe, hanem felülvizsgálati eljárást fognak kezdeményezni a közlésük szerint. Arra is felhívták a figyelmet, hogy az üggyel kapcsolatban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság által folytatott vizsgálat nem zárult még le, az továbbra is folyamatban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik