Belföld

Vadai Ágnes: egy állami vezető rendelte meg az óbudai polgármester ellen kreált ügyet

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A DK kihallgatási jegyzőkönyvekből vett idézetekkel próbálja bizonyítani, hogy a korrupcióval gyanúsított óbudai polgármester ügyében koncepciós eljárás zajlik.

Egy magas rangú állami vezető rendelte meg, 2021-ben, egy olyan ügy kreálását, amelynek célja Kiss László, óbudai polgármester megbuktatása

– jelentette be Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke, frakcióvezető-helyettese, a Legfőbb Ügyészség épülete előtt tartott, szerdai sajtótájékoztatóján, amelyen egy ügyészségi dokumentumot mutatott be a jelenlévőknek.

Vadai Ágnes még hétfőn azt állította, hogy

dokumentum bizonyítja: a Kiss László elleni, koncepciós eljárást a fideszes pártállam legfelső köreiből igényelték.

Vadai hétfőn elmondta: „Olyan dokumentumok kerültek a birtokunkba, amelyek egyértelműen bizonyítják: a Kiss László, óbudai polgármester elleni, koncepciós eljárás nem a Központi Nyomozó Főügyészség szorgalmas munkájából keletkezett”. „Ennek a konstruált ügynek a létrehozására a fideszes pártállam felső köreiből fogalmaztak meg igényt”, fogalmazott. Hozzátette: a „politikai megrendelésről” a DK-nak bizonyítéka is van, ám ezt csak 48 óra múlva fogják bemutatni a sajtónak, azaz, „ennyi ideje van az érintett fideszeseknek, hogy önként jelentkezzenek”.

A fejleményekből kiderült, hogy mindez nem történt meg, egyetlen fideszes politikus sem jelentkezett önként szerdáig.

Mint ismert, Kiss László, júniusban újraválasztott óbudai polgármestert augusztus 14-én, az óbudai korrupciós üggyel összefüggésben, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették. A polgármestert vezető beosztású személy által az előnyért, hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett, hivatali vesztegetés elfogadásával és más bűncselekményekkel gyanúsítják. Az ügyészség indítványára a Fővárosi Törvényszék augusztus 16-án rendelte el Kiss letartóztatását.

Vadai a sajtótájékoztatóján részleteket olvasott fel az óbudai ügyben érintett egyik személy rendőrségi vallomásából. Az érintett cégvezető, a jegyzőkönyv tanúsága szerint, többek között, azt mondta: 2021-ben megkereste őt egy felsővezető azzal, hogy meg kellene buktatni az óbudai polgármestert és ehhez szükség lenne a cégére. Ez a hivatalos személy egy állami vezető volt, ám a nevét nem árulta el.

Vadai Ágnes szóba hozta Simonka György szerdai Telex-interjúját, amely, szerinte, azt bizonyítja, hogy az ügyészség politikai okokból indít és folytat le büntetőeljárásokat. A DK alelnöke szerint ezeknek az ügyészségi akcióknak az a céljuk, hogy ellenzéki politikusokat és a pártjaikat mentálisan, erkölcsileg és fizikailag is megtörjék, lejárassák. Kiss Lászlónak ugyanolyan konspirált üggyel kell szembenéznie, mint korábban Czeglédy Csabának és Tátrai Miklósnak – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón bemutatott dokumentumok közül az első egy 2024 márciusában keletkezett kihallgatási jegyzőkönyv volt, amelyet a Központi Nyomozó Főügyészségen vettek fel. Ebben a kihallgatott cégvezető azt állította, hogy őt az ügyészség egyik képviselője kérte meg arra, hogy „állami érdekből” vegyen részt Kiss László megbuktatásában és ehhez szükség van az ő cégének közreműködésére is. Vadai szerint ezek alapján az ügyészség adott képviselője ellen kellett volna büntetőeljárást indítani.

Vadai bejelentette, hogy személyesen kívánja átadni kérdéseit Polt Péternek, ezért, a sajtótájékoztatót követően, ezeket beviszi a legfőbb ügyésznek. A kérdései a következők:

  • ki az az állami vezető, aki elrendelte a Kiss László elleni nyomozást?
  • Ha nem ismeri az érintett állami vezető személyét, folyik-e nyomozás ennek kiderítésére?
  • Melyik napon kapott az ügyészség utasítást Kiss László levadászására?

Újságírói kérdésre, miszerint, ha elítélik Kiss Lászlót, maradhat-e DK tagja, Vadai Ágnes azt mondta: „egyelőre ott tartunk, hogy eljárást sem lett volna szabad indítani a polgármester ellen”.

A sajtótájékoztató végén némi perpatvar alakult ki a Legfőbb Ügyészség bejáratánál, mivel a Készenléti Rendőrségnek az épületnél tartózkodó tagjai nem akarták megengedni, hogy Vadai Ágnes és a szintén jelen lévő Barkóczi Balázs, DK-s parlamenti képviselő felragasszák a tanúvallomásból készített transzparensüket az épület falára. Végül annyit sikerült kialkudniuk a politikusoknak, hogy az ügyészségi táblánál, a fotók kedvéért, felmutathatták a transzparensüket, majd bementek a Legfőbb Ügyészség épületébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik