Ígéretekkel zárult Magyar Péter június 8-ai tüntetése a Hősök terén, Budapesten.
Nemcsak Magyar mondott beszédet, előtte a színpadra lépett Jordán Tamás, Nagy Ervin, Tarr Zoltán, Bálint András és Bujdosó Andrea is.
Csézy és Rost Andrea énekléssel járult hozzá az eseményhez.
Thuróczy Szabolcs pedig elszavalta a Szózatot.
Több zenés produkciót is láthattunk, hegedűn és zongorán is játszottak a színpadon.
A fellépők között bemutatták Lendvai Józsefet is, aki múlt héten részt vett a Békemeneten, de aztán Magyar Péter eseményére is ellátogatott egy „No war” feliratú táblával.
Szinte nem volt olyan beszéd, amit ne zavartak volna meg azzal, hogy valakihez orvost kellett hívni.
Mindenki tegye fel magában a kérdést. Mit tehetek a hazámért, mit tehetek a változásért? A megoldást ne csak tőlem várjátok. Ha mindenki külön-külön megmozdul, akkor lesz változás. (…) Nem lesz elég a fotelben ücsörögni
– mondja Magyar Péter abban a beszédében, amit a színpad átrendezése közben játszanak le a helyszínen.
Bujdosó Andrea, a Tisza Párt EP-képviselője váltja Rost Andreát a színpadon. Ígéri, rövid lesz, mert nagyon meleg van, szóval már nem tart sokáig a program. „Hazánk és gyermekeink jövője érdekében” van ma itt, közben megint orvosra van szükség a tömegben.
Hittünk egy olyan hazában, ahol a tehetség és a tudás, a szorgalom és a jellem alapján ítélik meg az embert. Egy olyan országban, ahol a rászorulók és a hátrányos helyzetből indulók valódi támogatást és esélyt kapnak
– mondja felszólalásában. „Eltelt húsz év: a hit megmaradt. De a tények változásért kiáltanak. Ma nőnek lenni Magyarországon hátrányt jelent a jövedelmekben, a politikai, társadalmi és gazdasági döntés területén is. A nőknek egy teljes nappal kéne többet dolgozniuk hetente, hogy ugyanazt a jövedelmet kapják, mint a férfiak.”
Bujdosó szerint a politikai döntésekben teljesen kiszorulnak a nők hazánkban, a Tisza viszont azt vallja, hogy nők és férfiak együtt tudnak jól dönteni a jövőről. Az ország akkor lesz boldog, ha minden állampolgára értékesnek érzi magát, húzza alá.
Ti már érzitek és tudjátok, hogy az összefogásnak és a reménynek felszabadító ereje van.
Ti vagytok a hősök, ez a ti teretek – mondja a tömegnek Tarr, ezért mindenkit arra kért, hogy holnap menjen el szavazni, és keresse meg a tiszás jelöltet a szavazó lapon, illetve hívják azokat is, akik nincsenek jelen a tüntetésen.
Ne féljetek, van remény, van reménység! Nem félünk. Éljen Magyarország, éljenek a hősök!
Rost Andrea után Tarr Zoltán, Tisza Párt EP-listáján szereplő református lelkész a színpadon, aki úgy köszönti a tömeget:
tisztelet és szabadság.
Azért vagyunk itt, mert reménység, bizakodás és erő van bennünk, hogy legyen és lesz változás, fogalmaz. Nem félünk, skandálja a tömeggel.
Nagyon jó érzés magyarnak lenni, a nemzeti színű szalagot magunkra fűzni és mosolyogva, bátorítóan egymásra nézni. Ezt az örömöt, és ezt a felszabadultságot érezhettük az elmúlt hetekben az országjárás és minden egyes találkozás során. Ez az az érzés, amit szeretnénk ebben az országban elérni, szemben a szomorú, feszült és másokat kizáró kiállásokkal.
Tarr ezt követően arról beszél, hogy a Tisza egy árkot betemető közösség, akiknek fontos a valódi, egymást meghallgató párbeszéd, akik nem nevetik ki azokat, akiknek más a véleménye. Olyan nemzetet építenének, akik büszkeséggel van jelen Európa népei között.
Szomorú, hogy a valóság inkább arról szól, hogy haza vagy haladás.
A Tisza hiszi, hogy ez a „vagy” végre „és”-re cserélhető.
„Elnézést, hogy rajtam van, csak nagyon süt a szemembe a nap. De majd eladom jó pár millió forintért!” – tette hozzá viccből arra utalva, hogy Magyar Péter napszemüvegét korábban licitre bocsátották és a beérkezett pénzt jótékonyságra fordították.
A színpadon Magyar Péter. Nagyon sok tanácsot kaptak az elmúlt hetekben az országjáráson, mondja, mindennap előfordult, hogy fideszesek hozták a tagkártyáikat, legalább kettőt-hármat kapott minden egyes nap.
Múlt hét szerdán Kapuváron jártak, ahol találkozott Dr. Lendvai Józseffel, egy vegyészmérnökkel, aki egy „NO WAR” (azaz nemet a háborúra) táblával jött, és elmondta, hogy ő elment a szombati Békemenetre. Meghallgatta a Tisza rendezvényét, és ma már a Tiszával van, hangsúlyozta Magyar. Ő érkezik a színpadra, nagy taps fogadja.
Nagy Ervin beszéde szerint a Tisza újra élettel töltené meg a vidéki kultúrtereket, felújítanák a művelődési házakat, hogy alternatívát kínáljanak a fiataloknak a „digitális sivatag” ellenében. Megerősítenék a népművelő szakokat is.
Végül egy személyes gondolattal készült a színész.
Ismertem egy csodálatos hölgyet, aki Cannes-ban életműdíjat kapott, és életcélja volt, hogy felépüljön az új Nemzeti Színház. A hölgyet Törőcsik Marinak hívták. Életem meghatározó élménye volt, hogy találkozhattam vele, a kedvenc folyója a Tisza volt.
Szerinte sorsszerű, hogy a Hősök terén a kultúráról beszél, és az ő nevét emlegeti. Szeretné neki öt év múlva azt mondani, ha megkérdezi a túlvilágon, mi a helyzet a kultúrával, hogy
Csézy megy, Nagy Ervin jön. A színészt úgy konferálták fel, mint „a férfi, aki a kezdetek óta ott van Magyar Péter mellett”. Nagy a kultúrával kezd.
Kezdhetném azzal, hogy minden, amit gyermekkoromban bátorságról gondoltam, az a jelenkor Magyarországán inkább bajba sodor, megbélyegez, mintsem magasra emel.
A színész azzal folytatja: megadatott neki a pályája soráján, hogy olyan emberektől tanulhatott a hazafiasságról, mint Bereményi Géza, hogy olyan színészekkel dolgozott együtt, akik emberként is óriásiokká váltak a szemében, példaként Cserhalmi Györgyöt hozta fel, aki „nem volt hajlandó kozmetikázni a véleményét, inkább tört, mint meghajlott”.
Nekem ők voltak a vitézeim.
Nagy szerint nem véletlen, hogy „az öreg harcosok elhalkultak, az utolsó években nyilvánvalóvá vált, hogy a politika egyszerű kifutó fiúává akarja tenni a kultúrát”. Felhozza, hogy ő is szerepelt kosztümös filmben az utóbbi években, de „arra nem kellett kivezényelni az iskolásokat, hanem jöttek maguktól”.
A kultúra rosszul tűri a rabigát, éltető ereje a szabadság, akárcsak a magyar népnek
– szögezte le. A Tisza mindent meg fog tenni azért, hogy hazahozza a külföldre kényszerített tudást, hogy Cannes-ban „ne csak három szomorú plakát legyen a magyar pavilonban”. A Tisza szorgalmazza a politika és a kultúra eltávolodását, mert „az csak akkor virágzik, ha békén hagyják”. A Tisza „szervez, de nem utasít”, hangsúlyozta.
Le fogjuk folytatni a száz éve halogatott népi-urbánus vitát. Addig nem állunk fel a már értelmes közmédia asztalától, amíg nem rendeztük közös dolgainkat, és a politika által tudatosan ásott árkokat ki fogjuk önteni betonnal, hogy többé senkinek eszébe se jusson megosztani minket akárcsak egy kapavágással is.
Jordán Tamás után Csézy a színpadon, az énekesnő azt mondta, a dal, amit énekel, minden magyar embernek szól, aki „igazán szereti ezt az országot”. Az énekesnő az Itthon a legjobb / Ez az otthonunk című dalát adja elő.
Jordán arra kérte az összegyűlt tömeget, holnap a szavazófülkében „biztos kézzel húzzák a megfelelő helyre az ikszet”. Végül elismételte a tömeggel Magyar egyik szlogenjét:
lépésről lépésre, tégláról téglára visszavesszük a hazánkat.
A színpadon elsőként Jordán Tamás színész, aki felszólalását azzal kezdte: 60 éve áll rendszeresen színpadon, de ekkora közönséggel még sosem találkozott.
A papírforma szerint nekem most borzasztóan kellene izgulnom, de nem izgulok, mert túl vagyok már egy rettenetes nehéz erőpróbán
– mondta arra utalva, hogy hónapokig kórházban volt, és legyengítette a sok ágyban fekvés. Egy rövid részletet ado elő kedvenc előadásából, a Szókratesz védőbeszédéből. Jordán arra kérte a tömeget, hogy ha elmondta a beszédét, utána mindenki állapítsa meg, hogy Szókratész több mint kétezer éve mondott szavai érvényesek-e ma Magyarországon.
A hangfalakból felhívás szól, hogy ne vesztegessék el az emberek a szavazatukat olyan pártra adott vokssal, amely a küszöb alatt marad, azaz: voksoljanak a Tiszára.
Nemcsak a Hősök terén lehet hallgatni a beszédet, hanem az Andrássy úton is: a Kodály köröndig minden sarkon darus kocsik állnak hatalmas hangfalakkal és kivetítőkkel.
Nemcsak a Hősök terén lehet hallgatni a beszédet, hanem az Andrássy úton is: a Kodály köröndig minden sarkon darus kocsik állnak hatalmas hangfalakkal és kivetítőkkel.