Belföld

Megemelik a nem lakossági vízdíjakat

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Karácsony Gergely és a baloldal vízdíj-emelést kényszerített ki a nem lakossági fogyasztók esetében

– kezdte sajátos módon szerda esti bejelentését az Energiaügyi Minisztérium.

A közlemény szerint a jövő év elejétől bevezetendő, országosan egységes nem lakossági díjak mértékét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) javaslata alapján az energiaügyi miniszter rendeletben határozta meg. A változás a lakossági díjakat nem érinti, a kormány a lakossági rezsicsökkentést változatlan formában továbbra is fenntartja.

A tárca azt írta, a főpolgármester „azzal fenyegette meg az agglomerációban lévő településeket, hogy ha nem sikerül díjemelést elérnie, akkor egyoldalúan felmondja a vízátadásra vonatkozó szerződéseket, így a főváros körüli települések nem jutnak hozzá a budapesti szolgáltató által kitermelt vízhez.”

Úgy folytatták: a kormány nem engedi, hogy Budapest zsarolja az agglomerációt, ezért jogszabály-módosítást kezdeményezett. A víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény módosítása biztosítja, hogy a víziközmű-szolgáltató ne mondhassa fel egyoldalúan az átadási szerződést akkor, ha az – az adott terület műszaki körülményei miatt – elengedhetetlen egy másik víziközmű-szolgáltató kötelezettségének teljesítéséhez, jelezték.

A módosítás emellett – a lakossági rezsicsökkentés fenntartásával – lehetővé teszi az országosan egységes nem lakossági díjak bevezetését. A 2024. január 1-jétől érvényes egységes alap- és fogyasztásarányos díj a nem lakossági területen jelenleg létező több mint 900 féle víz és csatornadíj helyébe lép, kiegyenlítve a legalacsonyabb és a legmagasabb tétel közötti akár 49-szeres különbséget. A díjak mértéke országszerte eltérő mértékben módosul

– közölte a minisztérium.

Megjegyezték: az elfogadott törvénymódosítás emellett létrehozta a Víziközmű-fejlesztési és Ellentételezési Alapot, amely az eltérő üzemeltetési környezetből fakadó bevételkülönbségek kiegyenlítését szolgálja, ugyanis bizonyos szolgáltatóknál a különböző helyi adottságok miatt magasabb költségek jelentkeznek. A víziközmű-szolgáltatónak a – MEKH módszertana és javaslata alapján – rendeletben meghatározottak szerint az elismert indokolt költségeihez képest elért többletbevételeire tekintettel kell befizetést teljesítenie az alapba, illetve ebből igényelhet ellentételezést, amennyiben arra jogosult. Az ágazati bevételek kiegyensúlyozott elosztása hozzájárul a szolgáltatók fenntarthatóbb működéséhez, ezáltal segíti az ellátásbiztonság növekedését, a rekonstrukciós szükségletek csökkentését, valamint a hálózat műszaki-technológiai állapotának fenntartását, zárták a közleményt.

Karácsony Gergely még nyáron nevezte agyrémnek azt, hogy mennyibe kerül egy liter ivóvíz. Emlékeztetett, jelenleg egy liter budapesti ivóvíz ára 0,22 forint vagyis 22 fillér. Hozzátette, ezt a kincset „sajnos valóban 22 fillérért kell adnunk. Nemcsak a lakosságnak, hanem például a gyógyszergyáraknak, a szállodáknak és az autómosóknak is, mivel az állam a tíz éve változatlanul hagyott vízdíjakkal ezeket a cégeket támogatja, a köztulajdonban lévő vízműcégek kárára.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik