Belföld

Nagyon bejött a svédasztal az iskolai menzákon

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Szeptembertől szinte sehol nem terveznek áremelést a közétkeztetésben – ezt nyilatkozta az Eduline-nak Zoltai Anna, a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének (Közszöv) elnöke.

Ennek több oka is van:

  • egyrészt az élelmiszerárak konszolidálódtak (a Közszöv elnöke szerint inkább oda-vissza ugrálnak),
  • másrészt a cégek is úgy érzik, hogy jelenleg van a közétkeztetési rendszerben annyi mozgástér, hogy ne kelljen belenyúlni az érvényben lévő árazásba.

Zoltai Anna a portálnak azt mondta: országszerte óriási különbségek vannak a menzák árai között. Ennek az az oka, hogy a közétkeztetés térítési díját az önkormányzatok határozzák meg, tehát ahány önkormányzat, annyiféle díj van. Általában napi 600 és 1200 forint között mozog az étkezés ára,ugyanakkor tény, hogy a szülők által befizetett díj nem fedi le a teljes közétkeztetés költségeit.

Zoltai Anna közölte: három forrásból tevődik össze a közétkeztetés. Vannak a befizetett díjak, ez a rész az összes költség nagyjából 23 százalékát jelenti. „Ehhez hozzájárul a fenntartó, tehát az önkormányzat vagy az intézmény, ami körülbelül húsz százalékot tesz ki, vagy kicsivel kevesebbet. A legnagyobb arányban a terheket az állam viseli, ami összesen 57 százalék. 2023-ban az állami költségviselés összesen 101 milliárd 521 millió forintot vállal magára.”

Mint elmondta, az étkeztető cégek többféle eljárással próbálkoznak a menzai pazarlás megszüntetésére. Ezek közül az egyik leghatékonyabb, hogy svédasztalra teszik ki az ételt a gyerekeknek, akik így annyit szedhetnek, amennyit szeretnének, és abból, ami nekik szimpatikus. Ez a rendszer már Magyarországon is működik: az egyik vidéki, önkormányzati fenntartású középiskolában már két éve ilyen formában ebédelnek a diákok. „Magyarország legnagyobb étkeztetője, a Hungast már tizenkilenc konyhán bevezette tavaly, az év második felében a svédasztalt, és nekik is pozitív tapasztalataik vannak” – mondta el Zoltai Anna az eduline-nak.

A portál megkereste a Hungastot, amely részletes információkat közölt a szabad szedéses tálalási formáról.

A közétkeztetésben Magyarországon ötven kilogramm élelmiszer-hulladék jut átlagosan egy fogyasztóra évente. Ez az elrettentő adat jelentősen csökkenthető az új tálalási formával, így a bolygónk jövőjéért is tehetünk. A svédasztalos rendszer emellett fejleszti a gyerekek döntési képességét, valamint segíthet abban is, hogy többfajta ételt kóstoljanak meg, így akár olyan alapanyagokból készült ételeket is megkedvelhetnek, amiket korábban nem fogyasztottak

– válaszolták az oktatási portálnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik