Belföld

Brutálisan megemelték a Lázár által kinevezett új vezetők fizetését a MÁV-csoportnál

MTI
MTI

Durván megemelték a fizetéseket a MÁV-csoport új vezetése számára: az igazgatóságok és a felügyelőbizottságok tagjai mostantól minimum kétszer, sőt, sok esetben majd két és félszer annyit tehetnek zsebre, mint a korábbi vezetők – ez derül ki azokból a kimutatásokból, amiket a MÁV-csoport a napokban töltött fel a hozzá tartozó cégek honlapjaira.

Ezekből az olvasható ki, hogy a MÁV-csoport kiadásait éves szinten százmilliós nagyságrendben növelik majd meg a Lázár János által levezényelt személycserék.

Az építési és közlekedési miniszter április 27-én jelentette be, hogy teljesen átalakította a MÁV Zrt., a MÁV-Start és a Volánbusz igazgatóságait (ig) és felügyelőbizottságait (fb). Számos NER-közeli bankár, topmenedzser, szervezeti vezető és politikailag fontos személyiség került be az állami tulajdonú közlekedési vállalatcsoport irányításába. Sőt, az egyik MÁV-cégnél, ahol eddig nem volt igazgatóság, egy teljesen új, öttagú testületet is felállítottak Dányi Gábor Zoltán, korábbi európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár vezetésével. A Lázár-minisztériumban miniszteri biztosként dolgozó Dányi 1,62 milliós megbízási díjat kap a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. igazgatósági elnökségért, míg a többiek, köztük Sonkodi Balázs, Lázár egykori miniszterelnökségi stratégiai államtitkára 1,16 milliót kapnak. Csupán ennek az egyetlen testületnek a létrehozása évi 75 milliós pluszköltséget jelent a csoportnak.

Lázár János a személycserék áprilisi bejelentésekor azzal magyarázta a döntését, hogy „az igazgatóságokban és a felügyelőbizottságokban a politika helyett az új piaci tudásnak adott elsőbbséget”, és olyan embereket választott, akik az államigazgatási tapasztalat mellett nemzetközi cégek élén szerzett gyakorlatias tudással és piaci szemlélettel is rendelkeznek. A kormányközeli Napi.hu az átszervezések után saját értesüléseire hivatkozva egyébként azt írta: a legfőbb cél az, hogy a cégek fenntartása minél kevesebb pénzt emésszen fel a központi költségvetésből.

Ehhez képest a MÁV Zrt.-nél több mint 120 százalékkal növelték az igazgatósági elnök fizetését. Szétválasztották az elnöki és a vezérigazgatói pozíciót a cégcsoport és a MÁV Zrt. élén, az operatív irányítást továbbra is Pafféri Zoltán látja el, az igazgatósági elnöki posztra viszont Lepsényi István korábbi államtitkárt, a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség elnökét, a Magyar Suzuki korábbi vezérigazgatóját nevezték ki. Lepsényi a korábbi 730 ezres megbízási díj helyett 1,62 milliót vihet haza.

Lapunk a személycserék bejelentése után levélben kért információt a MÁV-csoport cégeitől az új vezetőség honoráriumairól. A csoport a kérdésekre nem küldött választ a 24.hu-nak, ugyanakkor kedden este jelezték: a fizetési listákat a jogszabályoknak megfelelően közzétették a cégek honlapjain.

A listák alapján az látszik, hogy a díjazások emelésével egységesítették is az összegeket. Az igazgatóságok elnökei mindenütt 1 624 000, az igazgatósági tagok és a felügyelőbizottsági elnökök 1,16 millió, a felügyelőbizottsági tagok pedig 696 ezer forintot kapnak.

A MÁV Zrt. hat igazgatósági tagja, köztük Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Ipari Kamara elnöke, Wáberer György, a Waberer’s International alapítója, korábbi tulajdonosa, Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. elnöke, Ratatics Péter, a Mol-csoport alelnöke, az INA vezetője 1,16 milliós díjazásban részesül, ami több mint 130 százalékos emelés az előző board 500 ezres illetményéhez képest. A felügyelőbizottság elnöke, Baranyay László, az MFB korábbi elnök-vezérigazgatója is hasonló emelést kapott, a felügyelőbizottsági tagoknak viszont szerényebb, 75 százalékhoz közelítő emeléssel kellett beérniük. A felügyelőbizottsági tagok között ott lesz Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara korábbi elnöke is.

A MÁV-Start Vasúti Személyszállító Zrt. igazgatóságában Németh Lászlóné korábbi fejlesztési miniszter, Puskás András, az EXIM Bank egykori vezérigazgató-helyettese, az V. kerület egykori alpolgármestere és két társuk díjazása került bele az 1,16 milliós kategóriába. A MÁV-Start új igazgatósági elnöke, Barna Zsolt, a Waberer’s International vezérigazgatója az egyetlen, aki eddig jelezte, hogy az új megbízatásáért járó pénzét nem veszi fel, hanem egy alapítványnak ajánlja majd fel. 1,16 milliós keres az új megbízásával a MÁV-Start felügyelőbizottságát irányító Hegedűs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója.

A legnagyobbat a Volánbusz Zrt. vezetőinek díjazása ugrott. Vida József, a Takarékbank egykori vezére az igazgatóság elnökeként 130 százalékkal kap többet, mint elődje. Eppel János, a Porsche Hungaria korábbi vezetője; a VOSZ elnöke, Tóth Szabolcs, a Waberer’s International pénzügyi és stratégiai vezetője, Dancsó József, a Magyar Államkincstár korábbi elnöke; az EXIM Bank korábbi alelnöke, illetve Magyar Péter, a Diákhitel Központ korábbi vezérigazgatója, Varga Judit miniszter válófélben lévő férje pedig az igazgatóság tagjaként majd 140 százalékkal megemelt díjazásban részesül. A Volánbusz felügyelőbizottsági elnöki posztjára a MÁV-Start igazgatósági tagsága mellett szintén Németh Lászlóné korábbi minisztert nevezték ki, így ő duplán is jogosulttá vált az 1,16 milliós díjazásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik