Belföld

„Megérkeztem 18 perc alatt és innentől kezdődtek a megdöbbentő események” – egy magyar orvos segélykiáltása

MTI/Balogh Zoltán
MTI/Balogh Zoltán

Az egészségügy súlyos rendszerhibájára hívja fel a figyelmet keddi Facebook-posztjában Spányik András, a MedSpot Alapítvány alapítója, az orvosszakmai csapat vezetője, aki több kollégájával együtt rendszeresen utazik Kárpátaljára, hogy orvosi segítséget nyújtson a menekülőknek.

A történet így kezdődött:

tegnap reggel 7:30-kor hív anyukám, hogy férje rosszul van, nem tud beszélni és ,,lefittyed a szájzuga”. Letettem a telefont és értesítettem a budaörsi ügyeletes kollégáimat, akik néhány percen belül a helyszínen voltak és azonnal hívták a mentőszolgálatot. Időablakos stroke – minden perc számít. Három órán belül mindenképpen meg kell kapni az agyi keringést akadályozó vérrög oldására szolgáló gyógyszert. Addig viszont még gyors labor, vizsgálat és CT is kell. És, mint tudjuk, minden perccel romlik a teljes gyógyulás esélye.

Spányik azt írta, közben autóval Budáról ő is a helyszínre sietett. 18 perc alatt megérkezett és innentől kezdődtek a megdöbbentő események, a mentő ugyanis sehol nem volt.

Közben Budáról autóval én is odasiettem. Megérkeztem 18 perc alatt és innentől kezdődtek a megdöbbentő események: a mentő sehol. Ügyeletes kollégái vénát biztosítottak és vigyáztak a betegre. Az idő viszont fájdalmasan telt, a mentő pedig sehol.

Nem nyughattam, így beszéltem a budaörsi mentőállomás vezetőjével: mi történik? Mint kiderült, a budaörsi mentőkocsik a garázsban állnak, kb egy kilométerre a betegtől, ám az állomás vezetőjének nincs joga elindítani az esetkocsit. Miért nem indítják a központból? A betegre vigyázó orvos rádión többször jelzett, így végül elindították a kocsit, ami perceken belül érkezett. Negyven felesleges és idegsejtgyilkos perc viszont eltelt.

Mint írta, innentől minden rendben és flottul ment. A mentős bajtársak gyorsan és professzionálisan dolgoztak, a Szent Imre Kórház dolgozói kifogástalan munkát végeztek és végeznek rokonukkal, amiért hálásak.

A rendszerben mindenki képzett és jót akar. Spányik viszont azt kérdezi: mi történt akkor? Miért vettek el 40 perc esélyt egy ember életéből szervezési hibák? Ki felel az elpusztult, meg nem mentett idegsejtekért?

Közzétett leírásával a közvélemény erejével szeretnék hatni a döntéshozókra és szeretném a figyelmet felhívni erre a megdöbbentően fontos problémára.

Mi történik azon állampolgárokkal, akiknek nincs orvos a családjában? Akik nem az ország egyik legfejlettebb régiójában laknak? Akiknek nincsenek egészségügyi alapismereteik? Amikor családorvosoknak, sürgősségi orvosoknak mesélem a történetet, legyintenek: ,,ó, mi már megszoktuk”, ,,ez ilyen”, ,,sajnos ez már nem olyan, mint amikor te mentőztél”… Nem, ezt ne szokjuk meg. Ez nem lehet ilyen. A magyar egészségügyben kompetens és kiváló szakemberek dolgoznak, az ő munkájukra hatalmas szükségünk van

– fogalmazott.

Spányik nyílt levelét segélykiáltásnak, figyelemfelhívásnak szánom, remélve, hogy ezzel is hozzájárulhat egy jobban szervezett egészségügy kialakításához.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik