Belföld

Miért mond le a görög miniszter, ha nem hibás, és miért nem vállalják a politikai felelősséget nálunk?

Dimtirisz Papamicosz / Görög miniszterelnöki iroda / AP / MTI
Dimtirisz Papamicosz / Görög miniszterelnöki iroda / AP / MTI
Európában két közlekedéspolitikus mondott le a közelmúltban. Görögországban egy vonatszerencsétlenség miatt, Spanyolországban pedig azért, mert nem férnének be a még csak tervezőasztalon „szerkesztett” új vonatok az alagutakba. Japánban négy nap után távoznia kellett egy miniszternek azért, mert sértegette az ottani tanárok legnagyobb szakszervezetét. Nálunk egy tárcavezető még akkor sem mond le, ha az államtitkárát vád alá helyezik. Mi az oka ennek az óriási különbségnek? – szakértőket kérdeztünk meg.

Súlyos vonatszerencsétlenség történt múlt hét kedden Görögországban, amikor egy személy- és egy tehervonat ütközött össze. A balesetben 57 ember vesztette életét a csütörtöki hírek szerint. A közlekedési miniszter, Kosztasz Karamanlisz közvetlen felelőssége nem merült fel, de „az áldozatok emlékére” hivatkozva lemondott.

A magyar hírekben nem sokszor szerepel, de a brit Guardian megemlíti, hogy a görög vasúttársaságot az ottani gazdasági-pénzügyi válság miatt évekkel ezelőtt privatizálták, így nem is görög állami tulajdonban volt a személyvonatot indító cég, a Hellenic Train, hanem az olasz állami FSI csoport érdekeltségébe tartozik (a pályavasút nagy része viszont görög kézben maradt).

Spanyolországból – bár ott tragédia nem történt – hasonló hír érkezett: lemondott a közlekedési államtitkár, miután kiderült, hogy az eredetileg tervezett 2024-hez képest több évet csúszik az új vonatok beszerzése két tartományban. A tervezésnél ugyanis rosszul méretezték a szerelvényeket, amelyek nem férnének be a vasúti alagutakba. Bár a gyártás még el sem kezdődött, így a kár nem komoly, de a politikus, Isabel Pardo de Vera vállalta a felelősséget a műszaki-tervezési hibákért, és távozott posztjáról.

Japánban ennél kisebb ügyek is komoly következményekkel járnak. A Cukubába járó szerelvény egy alkalommal 20 másodperccel korábban indult el, ezért a helyi vasút hivatalosan is elnézést kért a BBC szerint. Volt olyan japán közlekedési miniszter, aki négy nap után mondott le 2008-ban, miután sértegette az ottani legnagyobb tanárszakszervezetet. (A hírből nem derült ki egyébként, miért kellett kirohannia a közlekedési tárcavezetőnek a pedagógusok ellen.) 1966-ban azért kellett – többek között – távoznia a japán közlekedési miniszternek, Anafune Seidzsurónak, mert feltehetően elintézte, hogy megálljon egy expresszvonat a választókörzetében. Tajvanon pedig 2021-ben egy 49 halálos áldozatot követelő baleset után mondott le a közlekedési miniszter.

Magyarországon egykor Gyurcsány Ferenc jelentette be elcsukló hangon, egy négy halálos áldozatot követelő vonatbaleset után, hogy „az általános emberi felelősség kifejezéseként” elfogadta a közlekedési minisztere lemondását. Ehhez képest, amikor Gyurcsány Ferenc saját politikai felelősségéről lett volna szó, vagyis amikor egy számára negatív kimenetelű népszavazáson elbukott a vizitdíj és a tandíj (képzési hozzájárulás) bevezetése, akkor már nem sikerült levonnia a következtetéseket. Mint ahogy ez az őszödi beszéd kiszivárgása után sem történt meg.

Jól látható, hogy 2010 előtt azért gyakran előfordult Magyarországon, hogy egy miniszter akkor is vállalta a politikai felelősséget, amikor konkrét hibát nem követett el. És a személycserék általában is gyakoribbak voltak. Gyurcsány Ferenc összesen öt egészségügyi minisztert „fogyasztott el”, de volt 3-3 környezetvédelmi, igazságügyi és külügyminisztere is öt év alatt.

Ám 2010 óta egyre ritkább, hogy egy tárcavezető lemondjon: a kétharmados kormányzás 13 éve alatt két külügyminiszter volt például, igazságügyi miniszterből is csak három fogyott. Igaz, a mostani, Varga Judit politikai felelősségét sokan firtatják amiatt, hogy államtitkárát, Völner Pált vád alá helyezték. Sőt a miniszter egykori helyettese időközben már bíróság elé is állt, ahol ügyvédje kezdeményezte Varga Judit tanúkénti meghallgatását.

A 2010 óta megváltozott magyarországi helyzetről és a nemzetközi ellenpéldákról ezért most szakértőket kérdeztünk meg. Róna Dániel politológus, a 21 Kutatóközpont igazgatója szerint általában nemcsak politikai kultúráról van szó, amikor egy miniszter vállalja a politikai (vagyis nem a büntetőjogi) felelősséget, és lemond. Sokkal inkább politikai verseny és a demokrácia megléte vagy hiánya határozza meg egy miniszter és a miniszterelnök cselekvését olyan helyzetekben, amikor nem az ő személyes felelősségéről, hanem általános politikai felelősségvállalásról van szó.

Tehát nem csak az a döntő, hogy mit várnak el tőle a választók, vagy hogy milyenek az egyik vagy másik ország hagyományai. Ezek a hagyományok amúgy is alakíthatók: Róna szerint Magyarország esetében 2010 előtt nem voltak ritkák a minisztercserék ciklus közben, azóta viszont már azok.

A 21 Kutatóközpont igazgatója úgy véli, inkább a jelen, vagyis az adott politikai helyzet dönti el egy-egy miniszter sorsát.

Görögország, Spanyolország vagy Japán elsősorban abban különbözik jelenleg Magyarországtól, hogy ezekben az országokban politikai verseny van,

a kormányokat a leváltás sokkal nagyobb mértékben fenyegeti, mint nálunk. A kormányzat médiafölénye sem olyan mindent átható, és az állami erőforrásokat és intézményeket sem tudják úgy pártcélra felhasználni, mint Magyarországon. Nálunk például egy negatív eseményt a kormányzati propaganda azonnal „ellennarratívával”, a politikai ellenfelek lejáratásával, más témák fókuszba helyezésével tud ellensúlyozni. Elzárva tarthatja a kormány a közvélemény jelentős része elől a számára negatív történéseket, vagy a „botrányt” más üzenetekkel „elnyomhatja”.

Róna hangsúlyozta: a mostani politikai helyzet sajátossága az is, hogy személycserékről inkább a kormányfő elhatározásából, általában új választási ciklusok kezdetén lehet szó, nem jellemző, hogy a miniszterelnök engedne egy-egy minisztert távozni a kabinetből valamilyen botrány vagy katasztrófa után. Kásler Miklósnak is ki kellett várnia a ciklus végét. Az „emberminiszter” lemondása hatalmi szempontból ugyanis gyengeségnek tűnhetett volna, ezzel azt ismerte volna be a kormányfő, hogy a koronavírus-válságot nem kezelte jól a kormányzat, vagy hogy az egészségügy problémáit nem jól oldotta meg a miniszter. 2010 óta az is ritka, hogy egy miniszter „önszántából” távozzon. Ez Palkovics Lászlónak „sikerült”, ám Orbán Viktor akarata ellenére nagyon ritkán mond le tárcavezető.

Rosta Tibor / MTI Palkovics László

Ez a szisztéma 2010 óta épült ki fokozatosan: 2012-ben még nem volt ekkora a Fidesz médiafölénye, a rendszer még kevésbé épült ki, a közvéleményt még nem tudták úgy formálni, mint manapság. Ezért például Schmitt Pál „álamfő” lemondása olyan kivétel, ami erősíti a szabályt. 2012-ben Fidesz ma már szinte elképzelhetetlen politikai versenyhelyzetben volt, az MSZP támogatottsága önmagában kitette a Fidesz támogatottságának jelentős részét. Schmittnek tehát akkor távoznia kellett az államfői székből.

Azóta viszont fokozatosan csökkent a politikai verseny, ellenzék ugyan van nálunk is, de elég nehéz lenne az útja a hatalom megszerzése felé, a médiaviszonyok és a közpénzek propagandacélokra való felhasználása pedig szintet lépett. Nálunk nem fordulhatna elő például az – tehetjük hozzá –, ami Szlovéniában, mármint hogy egy nyugdíjas aktivista panaszára az alkotmánybíróság a kormány ellen dönt, amiért az közpénzeket használt fel a saját álláspontja népszerűsítésére egy népszavazási kampányban.

Az, hogy nem a hagyományok határozzák meg azt, hogy egy-egy miniszter vállalja-e a politikai felelősséget, abból is látszik, hogy a Fidesz első kormányzása, 1998 és 2002 között sűrűn volt váltás a tárcavezetői posztokon, lemondásra is akadt példa, több minisztérium három minisztert is elfogyasztott a ciklus alatt. Ez pedig abból fakadt, hogy a versenyhelyzet ott is erre kényszerítette a kabinetet, amely ráadásul koalíciós volt: a koalíciós partnerekre is tekintettel kellett lenni miniszterek kinevezésénél és távozásánál.

Róna szerint tehát nem nyugat és kelet, észak vagy dél, nem politikai kultúra vagy annak a hiánya, hanem elsősorban a politikai versenyhelyzet dönt arról, hogy valaki lemond-e manapság egy miniszteri posztról a világ bármelyik országában. Ahol korlátozott a hatalomváltás esélye, ott a miniszterek pozíciói sem inognak meg ciklus közben az elkövetett hibáik vagy botrányaik miatt, kizárólag a kormányfő bizalmától függ a maradásuk. Megítélésüket inkább a politikai, semmint a szakpolitikai teljesítményük határozza meg. Ilyen szempontból még Lengyelországban is nyitottabb a szisztéma, mint Magyarországon – mondta Róna –, a Varsóban kormányzó Jog és Igazságosság párt jobban rákényszerül a versenyzésre, mint itthon a Fidesz.

Lattmann Tamás nemzetközi jogász szerint a miniszterek lemondása egyrészt kulturális, másrészt politikai kérdés, nem pedig jogi ügy. Bár elvben lehetnek, lehetnének ilyen szabályok, az országok többségében jogilag nem írják elő a távozás feltételeit. A közszolgálatban lévő hivatalnokok esetében vannak kivételek, például súlyos kötelezettségszegés, korrupció vagy büntetőeljárás megindulása esetén a hivatalvesztést szigorú szabályok írják elő. Ezek olyan pozíciók, ahol a feddhetetlenség elengedhetetlen.

A nemzetközi jogász szerint a miniszteri posztok nem ilyenek, és nem is lenne jó ötlet, ha jogilag szabályoznák a tárcavezetők távozását vagy akár csak irányadó jogi normákat határoznának meg erre nézve.

Nehéz megállapítani ugyanis a miniszteri felelősséget objektív mércével, és talán nem is érdemes ebbe belemenni

– vélekedett. A politikai felelősség sokkal hatékonyabb eszköz erre – legalábbis ott, ahol a politikai kultúra ezt lehetővé teszi. A jog az extrém eseteket szereti szabályozni, a sokszor egymást cserélő miniszterek sorsát kár lenne jogi keretek közé szorítani.

Lattmann beszélt arról is, hogy jogi szempontból érdekes az Európai Unió esete, ahol egyfajta vegyes vagy köztes szabályozás van érvényben, ahol a jog kötelező erőt biztosít a Bizottság elnöke politikai mérlegelési eredményének. Nemrégiben felvetődött, hogy le kéne váltani a magyar uniós biztost, Várhelyi Olivért. A bővítési ügyekért felelős, régóta folyamatosan a közös uniós érdek helyett a magyar kormány érdekeinek állítólagos képviselete miatt kritizált Várhelyi ugyanis első hallásra úgy tűnt, hogy lehülyézte az Európai Parlament képviselőit a meghallgatásán, amit épp a fenti kritikák miatt tartottak, de aztán azt mondta, hogy nem is rájuk gondolt, hanem valamilyen magánbeszélgetést folytatott, az hallatszódott bele a mikrofonba.

Az eset nyomán vita bontakozott ki arról Magyarországon, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kirúghatja-e a magyar biztost. Lattmann szerint itt érdemes felfigyelni az EU-szabályozás vegyes jellegére, amit sok magyar elemző nem ismert fel helyesen. Az Európai Unió alapító szerződése ugyanis nagyon érdekes megoldást tartalmaz. Önmagában a bizottsági elnök nem menesztheti a biztosát, viszont indirekt módon „végzetes csapást” mérhet rá.

Olivier Hoslet / EPA / MTI Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság (EB) bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős tagja és Ursula von der Leyen bizottsági elnök sajtóértekezletet tart Ukrajna, Moldova és Georgia uniós csatlakozási kérelmének elbírálásáról Brüsszelben 2022. június 17-én.

Ha ugyanis a bizottság elnöke felszólítja lemondásra a biztost, az köteles lemondani. És erre volt is példa a közelmúltban. Vagyis ez a szabályozás lehetővé teszi – magyarázta Lattmann –, hogy a bizottsági elnök nem jogi kérdésként, hanem politikai döntésként értelmezi a helyzetet, azaz az ő megítélésén múlik, hogy ki maradhat biztos az Unióban, és ki nem. Ettől függetlenül maga a biztos is bármikor lemondhat, ha úgy érzi, elszúrta a dolgokat, nem kell megvárnia a főnöke döntését – jegyezte meg a nemzetközi jogász. Ez tehát nem teljesen leszabályozott kérdés, mérlegelési jogot ad a bizottsági elnök kezébe.

A magyar jog egyszerűbb Lattmann szerint: nálunk a miniszterelnök bármikor kirúghat bárkit a kormányból, mert a magyar alkotmányos struktúra „miniszterelnöknehéz”. Azaz a kormányfő jogosítványai nagyon erősek, bár formailag a köztársasági elnök nevezi ki a minisztereket.

Lattmann kifejtette, amúgy sem lehet összehasonlítani a japán miniszterek lemondását a magyarokéval, hiszen Japánban a társadalom minden szintjén nagyon komolyan veszik az etikai kérdéseket, a magyar politikai kultúrától pedig távol esik mindez. Lattmann ugyanakkor Varga Judit esetében megjegyezte: a magyar igazságügyminiszter nagyon sok támadást kap most a Völner-Schadl-ügy miatt, ezeket a miniszternő személyesen bizonyára igen nehezen viseli. Lehet, hogy magában, legbelül talán azt is érezheti, hogy esetleg le kéne mondania, de a probléma itt nem az ő személyes szintjén vetődik fel a nemzetközi jogász szerint, hanem az egész kormányzat szempontjából.

Ilyenkor pedig a miniszterelnök stílusa és logikája dönt, nem Varga Judit esetleges legbelső érzései, tehát a Fidesznél most nincs visszavonulás, nincs vereség. Ez egy véd- és dacszövetség, amibe nemcsak bekerülni nehéz, hanem kilépni is. Aki egy ilyen „jól szervezett” csapatból távozni akar, azt könnyen árulónak bélyegezhetik, és Lattmann ismer néhány olyan embert, aki már rosszul járt emiatt. Az árulókat ugyanis keményebben bünteti egy ilyen „szövetség”, mint például az eleve ellenfélként kezelt ellenzéki politikusokat. éppen ezért a nemzetközi jogász szerint a magyar miniszterek nem feltétlenül azért nem mondanak le botrányok esetén, mert nem akarnak becsületesnek látszani, hanem azért, mert nem akarnak a Fidesz vezetői szemében árulónak tűnni, akik nem állják az ellenfél csapásait.

Kiemelt képünkön Kosztasz Karamanlisz közlekedési miniszter és Kiriákosz Micotakisz görög kormányfő látogatást tesz a közép-görögországi Lárisza városa közelében történt súlyos vasúti baleset helyszínén, ahol egy személyvonat tehervonattal ütközött 2023. március 1-re virradóra. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik