Belföld

Kirúgták a gyerekotthon vezetőjét, mert nem lépett, amikor molesztáltak egy ötéves kislányt

24.hu
24.hu

Felmentette az újpesti önkormányzat B. Zitát, az Aranyhíd Gyermekek Átmeneti Otthonának szakmai vezetőjét, akit hiába tájékoztatta egy ötéves kislány édesanyja a gyerekét ért feltételezett szexuális abúzusról december közepén, ő csak másnap délután értesítette a hatóságokat, orvosi vizsgálatot és ellátást pedig csak 11 nappal az eset után kért.

Az önkormányzat által indított belső vizsgálat megállapította, hogy az. intézmény vezetője elmulasztotta azt, hogy szabályszerűen a protokollnak megfelelően azonnal eljárjon az ügyben, például értesítse a nyomozóhatóságot, vagy az ilyenkor mindenképpen szükséges szakszerű egészségügyi ellátást biztosítsa a gyermek számára, vagyis értesítse a mentőket. Felmerült annak is a gyanúja, hogy a kislánnyal szembeni szexuális abúzus már jóval korábban, akár 2022 októberétől is elfordulhatott – olvasható az önkormányzat közleményében.

Figyelemre méltó körülmény az önkormányzat szerint, hogy ezen nagyon súlyos, a gyermeknevelők által is jelzett ügyben az intézmény szakmai vezetője csak december 22-én, azaz a kérdéses eset felmerülését követő 11 nap után, valamit az ő személyes felelősségét feltételezhetően személyesen is érintő belső vizsgálat elrendelését követő napon kísérli meg a gyermek nőgyógyászati vizsgálatát. A belső vizsgálat is megállapította, hogy B. Zita részéről „elvárható lett volna a haladéktalan beavatkozás”.

Azóta egy közérdekű bejelentő jegyzőkönyvben nevét vállalva mondta el és állította azt önkormányzat jegyzőjének, hogy az eset kiderülését követően az esettel kapcsolatba hozható fájlokat, dokumentumok töröltek az intézmény használatában lévő laptopjáról. Ezt a laptopot jelen pillanatban Újpest Önkormányzatának jegyzője őrzi, hogy ha szükséges a nyomozóhatóság rendelkezésére tudja bocsátani további vizsgálatok végett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik