Belföld

Gazdasági szankciót vetne ki a Jobbik elnöke Navracsics Tiborra

Csanádi Márton / 24.hu
Csanádi Márton / 24.hu

Őszintén bízom benne, hogy valódi érdemei szerint is meg fogják önt fizetni. Én például néhány gazdasági szankciót éppen el tudnék képzelni ön ellen. Olyanokat, amilyeneket Putyinra és köreire vetettek ki. Azt hiszem, nem lenne aránytalan, tekintettel azokra a károkra, amiket most a magyar fiataloknak és kutatóknak okoz azzal, hogy Észak-Korea szintjére bombázza vissza a magyar oktatást

– ezekkel a szavakkal bírálta a Facebook-oldalán Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke Navracsics Tibort. Az uniós egyeztetésekért is felelős területfejlesztési miniszterhez írt nyílt levelében úgy fogalmazott: „önt szemmel láthatóan meglepte az, hogy az Európai Unió tagországai egyhangúan penderítették ki az alapítványokba kiszervezett, fideszes káderekkel megerősített egyetemeket az Erasmus es Horizont programokból. Ön most azt állítja, hogy erről nem szóltak, ezt nem lehetett előre tudni.”

Gyöngyösi szerint ez elképzelhetetlen, Navracsicsnak tisztában kellett lennie azzal, hogy az Európai Unió a jelenlegi formájában elfogadhatatlannak tartja az egyetemeket működtető közalapítványokat. „Nyugodtan tegye vissza a kisujját a kávéscsészére, és nézzen szembe a szikár tényekkel. Önnek semmi köze semmiféle európai vagy kereszténydemokrata értékhez. Önnek pontosan ahhoz a keleti barbarizmushoz van köze, ahol a szabadság szót még csak nem is ismerik, az előrejutás záloga pedig a vezérhez való feltétlen hűség. Az ön karrierje, az ön nyugati kiküldetései, az ön bizottsági tagsága ugyanis mind erről szól: bezsebelni a jutalmat mások két lábbal taposása árán.”

Ha ön egy pillanatra is komolyan gondolta volna, amiket mond, akkor 2018-ban felállhatott volna, otthagyhatta volna a Fideszt, de önnek jobb nyugaton tisztára mosni a zsarnokságot. Vállalhatta volna most is, hogy lemond az egyetemi kuratóriumból, mégsem tette

– kritizálja Navracsics Tibort a Jobbik-elnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik