A magyar Woodstock, néha még mindig így emlegetik az 1973-es miskolci rockfesztivált, ahol 20 ezren hallgatták a diósgyőri stadionban a Syriust, az ezen a néven ekkor debütáló P. Mobilt, az Illést és a zárókoncertet adó Bergendyt. Több ezren próbáltak a 3-as úton ezen a júniusi hétvégén stoppal eljutni Borsodba, Magyarország első vidéki rockfesztiváljára, ahol a koncertek között Cintula, Dévényi Tibor és B. Tóth László próbálta szórakoztatni a lelátókon nagyrészt csendben ülő közönséget. A hangosítás nem volt éppen tökéletes, a távolság miatt sem alakulhatott ki igazi klubhangulat, de sokaknak így is meghatározó élmény volt a Tolcsvayék ötletéből létrejött rendezvény.
A tévé, rádió nem tudósított Miskolcról, de a Magyar Televízió fiatal munkatársa, a 22 éves éves Gyulai Gaál Krisztián szintén ott volt a fesztiválon. Korábban maga is dobolt, nagy zenerajongó maradt azután is, de Diósgyőrben, mint szabadidejében évtizedeken át máskor is, leginkább fényképezett. Koncertfotóin Demjén, Schuster Lóri, Koncz Zsuzsa, az előző évi Ki Mit Tudban feltűnt Csepregi Éva pörgeti a magyar népköztársasági rock’n’rollt, de volt gondja a hosszú lócákon unatkozó rendőrökre is. Ők előző este bevitték a városban lófráló gyüttment rockereket – az akciót a fellépése végén szóvá tevő Bródy ellen később eljárás indult, az énekes emiatt pár hónapig nem turnézhatott az Illéssel.
Gyulai Gaál Fortepanra közelmúltban felkerült bő 800 képe egyedi metszetet nyújt a Kádár-rendszer különböző életvilágaiból. A bulik mellett táskakamerával lőtt belvárosi utcaképek; munkahelye, a Magyar Televízió ekkor még sokak által vágyott, fényes stúdiói; cigánytelep örömzenével; és az utcaköves, cekkeres, Lenin-plakátos Buda egy szombat reggel kegyelmi pillanatában.
A pangó örökszürke brezsnyevi hetvenes évektől elvárt árnyalataihoz képest itt mintha a napfény győzedelmeskedne. Napfürdőző nyakkendős és ingre vetkőzött férfiak ebédszünetben, a tavaszt már a téren váró sakkpapák, a Bartók Béla úti fodrászszövetkezet (az ajtó mellett cégér: „modern borotvahajvágás”) frizurátorai Mithrásznak áldoznak cigiszünetben. Nevetés az üres vályogházban, a falon plakátok: Az esztétika rövid története. Emlékezés és üzenet.
A képek feltűnően nagy része a szabadság makacsul hinni akart szigeteit ábrázolja: barátok, utazások, koncertek. A zenei indíttatás ezúttal már otthonról jött: az édesapa, Gyulai Gaál János neves zeneszerző és karmester, aki táncdalokat is írt, a Nem leszek sohasem a játékszered szerzője. Gyakori utazásai miatt ő azonban kevésbé volt jelen a család hétköznapjaiban, inkább az édesanya előző férje (a családi történet szerint a még házas asszonyba beleszerető János tőle kérte meg a feleség kezét, és a szoros viszony ezután is megmaradt), Kőszegi Géza töltött be afféle pótapa szerepet az 1951-es születésű fiú életében. Krisztián tőle kapta az első fényképezőgépét, egy Canont, és ő tanította fotózni is, ami az egyik fontos szenvedélye lett, a sok további, a hobbiasztalosság, az építészet, az antropozófia, az asztrológia, az ólomüvegezés mellett, amik mind bűvkörükbe vonzották.
Sokoldalú tehetség a hivatalos iskolarendszerben ritkán találja a helyét, és Krisztián sem volt kivétel. A zenélő, fotózó, építészet iránt érdeklődő srácot több középiskolából is kirúgták. Az érettségit végül a budapesti Móriczban sikerült letenni, de hiába vették fel az egyetemre, a családi elképzeléseket figyelmen kívül hagyva végül mégsem iratkozik be építészhallgatónak, inkább elmegy kábelesnek a Magyar Televízióba, hogy kameraman lehessen. Az lett, felvették végül a Színművészetire is, operatőrként egy sor játékfilm és tévés produkció készítésében vett részt a Családi körtől a Szeszélyes évszakokig. Később videoklipek tucatjain dolgozott.
Nagyon szerette a magyar televíziózás aranykorát, eleinte sokszor vitt be magával fényképezőgépet is. De a munkahelyén is sok konfliktusa volt. Nem tudott és nem akart behódolni, mindenkinek megmondta a véleményét, és szívesen ment szembe az elvárásokkal. Volt felesége azt mondta róla, „az ellenkezés a főfoglalkozása”.
„Gyerekkorában is őrült rosszcsont hírében állt, és ez egész életében így maradt. Született nonkonformista volt, képtelen beállni a sorba. Nagyon szeretett motorozni, hajózni, és mindent, ami mozgott. Gyakran összetörte magát, mindig történt vele valami” – emlékezett 2019-ben meghalt édesapjára Gyulai Gaál Anna, amikor az összeállítás kapcsán beszélgettünk.
A szabadságkeresés a Gyulai Gaál fotókon is alapképlet. Az egyik hetvenes évek közepi képen fiúk LOVE-feliratú, felmatricázott MZ motort egyensúlyoznak át egy kishajóról a szárazföldre, tolják át a pallón a szerelmet a túlsó partra. Talán a Dunánál járunk valahol, hosszú hajú, hajpántos-farmeres haverok. A rendőr valószínűleg gyakrabban állította meg őket az átlagnál, hogy áttanulmányozza a személyi igazolványt, nem merítik-e ki a kmk, a közveszélyes munkakerülés tényállását.
A nálunk bakancsnak becézett bumfordi kis ötajtós Renault 4-essel a béke hírnökeiként a motorháztetőn nagy PEACE -jellel nagyobb kört tettek meg 1975-ben: Bécs, München, Hollandia, Franciaország, London és Amszterdam körutazás. Svédországban majdnem kint maradt, de végül csak a barát disszidált, ő hazajött, és őrlődhetett, mi lett volna, ha nem teszi.
Az útlevélhiányos időkben a külföldi utak az itthon elérhetetlen lemezek miatt is létfontosságúak voltak, a baráti kör a német beszerzések révén jutott hozzá a ritka kincsnek számító albumokhoz. Pink Floyd, Emerson, Lake & Palmer, később Frankie Goes to Hollywood, de musicalekhez is: széles volt a műfaji paletta, és a fiatal kameraman a hazaiak közül is sokakért tudott rajongani a Kextől az LGT-ig.
A miskolci koncertfotók mellett a Tabán legendás május elsejei bulijain is ott vagyunk a lencse mögött. „Gyere, gyere ki a hegyoldalba, / Gyere, gyere, gyere, ne félj semmit, / Ne-ne-ne-ne nem kell jegyeket venni”. Itt az LGT mellett a Mini volt a másik rendszeres, kiemelt fellépő. „A füves domboldalon nyolc-kilenc ezernyi fiatal sereglett össze a Tabán aljában felállított pódium körül. Tele voltak velük a fák ágai, a szivárvány minden színében virágzottak a farmernadrágok, hímzett népi ingek” – számolt be az újság a ‘76-os dzsemboriról.
A fotóhagyaték különleges része az a sorozat, amit Gyulai Gaál egy táskába rejtett kamerával készített a Váci utcában. A „véletlenképek” a hetvenes évek közepi bőrcsizma-miniszoknya és a bölcsészhallgató-divat darabjainak önmagában is izgalmas leltárán túl a maguk szándékolt tervezetlenségén keresztül valahogy természetesebbnek és igazabbnak hatnak, mint sok jól megkomponált, professzionalizmusra törő vagy túlesztétizált fotó. A kukkolás bizsergető öröme és a radikális dokumentarizmus az Éva ruhaszalon, a Kígyó utcai gyógyszertár és a Főfotó háromszögében, elsuhanó aktatáskák takarásában bontakozik ki, anélkül az aljas és nyomasztó szándék nélkül, amit az állambiztonsági követők rejtett kamerás felvételei hordoznak magukban. Ezekből a képekből annak idején házi kiállítás is lett: a negatívjait általában otthon, saját sötétkamrájában előhívó Gyulai Gaál megfelelő nagyításban mutatta meg barátainak az utca emberét.
Ő maga építész barátokkal Budaligeten tervezte és építette meg saját kezűleg a házát. Élete utolsó évtizedét már Piliscsabán töltötte: rossz körülmények között, egyedül maradva, de romló egészsége ellenére sem volt hajlandó elköltözni. Halála után rengeteg felvétel maradt Gyulai Gaál Krisztián után – bár tervezte, hogy ezeket digitalizálja, erre az életében már nem került sor. A feladat végül a lányára, Gyulai Gaál Annára maradt. „A ház kiürítése után ott állt a rengeteg dia és negatív. Gyerekkorunkban gyönyörű fotóalbumokat csinált, ez volt az egyik szeretetnyelve is. Az ő életében még minden kockának tétje volt.”
∗
Írta: Kolozsi Ádám | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/gyulai-gaal-krisztian
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!
