Belföld

Több iskolában csökkentették az osztályfőnöki fizetéseket, van, ahol a tankerület visszavonulót fújt

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Az I. kerületi Batthyány Lajos Általános Iskola öt tanárának újra megemelik az osztályfőnöki pótlékát, miután a diákok száma ismét emelkedett az iskolában – válaszolta a Telex kérdésére a Közép-Budai Tankerület.

A szülők amiatt indítottak petíciót és tiltakozó akciót, mert az iskolában öt osztályfőnöknek a közelmúltban azonnali hatállyal csökkentették a fizetését. A tankerület ezt azzal indokolta, hogy az osztályokban kisebb lett az osztálylétszám. A Közép-Budai Tankerület szerint nem a tanárok alapbérét csökkentették, csak az osztályfőnöki feladatok ellátáshoz kapcsolódó pótlékokat. Azzal érveltek, hogy a jogszabály szerint nekik ezt minden év elején az adott létszámra figyelemmel, az intézményvezető javaslata alapján kell megállapítaniuk.

Kifejtették, hogy a tanulói létszámok néhány osztály tekintetében az év elejére az osztályindításhoz szükséges minimum szint alá csökkentek, ennek ellenére a Tankerületi Központ lehetőséget adott az intézménynek további tanulók felvételére, ugyanakkor a pótlék mértékét a jogszabályi kereteken belül csökkentették.

Miután újabb tanulók érkeztek az intézménybe, a tankerületi központ visszamenőlegesen megemelte az érintett pedagógusok osztályfőnöki pótlékát, amelyről a hivatalos okiratot is hamarosan megkapják.

– írta a Telexnek a tankerület. Az iskola ugyanis augusztus végén akciót indított a Facebook-on, hogy több diák jelentkezzen és ne kelljen összevonni osztályokat. Az akció sikerrel is járt.

A portál írról is írt, hogy egy XII. kerületi iskolában is csökkentették az osztályfőnöki pótlékot, miután az osztálylétszám 20 fő alatt van. Az iskolában jelenleg mind alsó, mind felső tagozaton nagyon kevés az olyan osztály, ahol a létszám 25-30 között mozog. A tanár a régi szerződés szerint pályakezdő-gyakornokként, osztályfőnöki pótlékkal és elrendelt túlórával 237 ezer forintot keresett nettóban, a szeptemberi fizetése 219 ezer forintra csökkent ugyanezekkel a paraméterekkel. A Telex szerint egy másik I. kerületi iskolában is az összes alsós tanítónak csökkent a pótléka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik