Belföld

24-szeres áron veszi a gázt Göd, miután elszálltak az energiaárak

Bielik István /24.hu
Bielik István /24.hu

Elképesztően megnő a gödi önkormányzat által vásárolt gáz ára – erről a település polgármestere, Balogh Csaba számolt be Facebook-oldalán.

Mint írja, „hiába sikerült kifejezetten előnyös szerződést kötnünk a földgázzal kapcsolatban 2020-ban – 24 hónapra 40 millió Ft körül a gáz – mostanra ez drasztikusan megemelkedett.”

Így folytatja:

Két évig a korábbi előnyös szerződésnek köszönhetően nagyon jó áron kapta városunk a gázt, most viszont huszonnégyszeres áron fogjuk tudni csak beszerezni.

Hangsúlyozza: ugyan „ez az áremelkedés az önkormányzati intézmények gázellátására vonatkozik, a lakosokra az állami intézkedések, hatósági árak, egyebek hatnak – ugyanakkor ne felejtsük: ezt az árat is az átlagember adójából kell majd megfizetni, hisz az intézményeinknek működnie kell.”

Az elmúlt napokban sorozatban számoltunk be arról, hogy a különböző önkormányzatok milyen nehéz helyzetben kerülnek az energiaárak elszállása miatt. Közel két hete Cser-Palkovics András arról számolt be, hogy az energiaszolgáltatók már nem is nagyon jelentkeznek az áramra, gázra kiírt közbeszerzéseikre, ha van is ajánlatuk, az az eddigi ár tízszerese. Szerinte ezt helyi szinten nem lehet orvosolni. Néhány példát említve elmondta: tavaly mintegy 300 millió forintba került náluk a közvilágítás működtetése, ami idén már közelíti a 700 milliót, jövőre pedig meghaladhatja az 1,6 milliárdot. A 2021-es uszodai áramköltség mintegy 30 millió forint volt; ez jelenlegi árakon jövőre a 330 millió forintot is elérheti.

Tegnap arról írtunk, hogy a balassagyarmati polgármester szerint 96,7 forint helyett 1610 forintot kellene fizetnie egy köbméter földgázért a városnak. Csach Gábor bejegyzésében arról ír, hogy az ajánlatot közös nagyfogyasztói gázközbeszerzésükre kapták, melyet 9 másik várossal és egy budapesti kerülettel együtt versenyeztettek. Ez mintegy 260 ezer magyar polgár önkormányzati nagy intézményeit érinti – tette hozzá.

Kapcsolódó
„Tizenkétszeres árajánlatot kaptunk a földgázra” – állami segítséget várnak az önkormányzatok a rezsi kifizetéséhez
Pápa fideszes polgármesterétől megtudtuk, az idei energiaszámlájuk a duplája lehet a tavalyinak, a jövő évit viszont még megjósolni sem tudják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik