Csaknem két hét telt el azóta, hogy június 27-én a VI. kerületi, Jókai utca 1. számú épület felső, beépítésre váró szintje az utcára zuhant, magával sodorva néhány erkélyt is. A törmelékektől négy ember sérült meg, egyikük, egy táncművész súlyosan – ő koponya- és gerincsérülése mellett további belső sérüléseket is szenvedett –, míg hárman könnyebb sérüléseket, sebeket, zúzódásokat szenvedtek el. Az utcán parkoló autókból öt láthatóan totálkáros lett.
Ezek a tények, amelyekről viszonylag pontos információink vannak. Minden további „következtetés” már találgatás, finomabban fogalmazva feltételezés. Nem tudjuk például, hogy milyen sors vár az operettszínház táncosnőjére, mikorra gyógyul meg, hivatásában munkaképes lesz-e valamikor. Nem tudjuk, kik tervezték és kivitelezték a tetőtér beépítését, nem ismerjük azt a szerződést, amelyet a társasház az építőkkel kötött, és főként azt sem tudjuk, hogy a háznak, a lakóknak, az építőknek, az autók tulajdonosainak milyen biztosításaik voltak.
Amit viszont tudunk, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt elrendelt büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja a történteket. Továbbá a kerületi polgármester információjából tudjuk azt is, hogy egy magánberuházás keretében történt a tetőráépítés, és a mostani katasztrófát megelőzően egy hónappal, május 25-én a felújított tetőtér egy része leégett.
Mindezeket azért bocsátottam előre, mert ez a cikk is a kevés, eddig ismert tényen alapul, inkább csak a jövőbeni jogi lehetőségeket és az ismert bírói gyakorlatot kívánja bemutatni. Ezért a biztosítások témájával ezúttal nem is foglalkozunk, kizárólag a lehetséges büntető- és polgári jogi következményekkel.
Tételezzük fel, hogy a mostani nyomozás elrendelésével megindult büntetőeljárás azt állapítja meg, hogy valakik – ők lehetnek akár a tetőtér-beépítés tervezői, kivitelezői, a tetőn dolgozó munkások – megvalósították a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetést.
A Btk. definíciója szerint
aki foglalkozási szabály megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A „foglalkozási szabályok” fogalma meglehetősen tág, konkrét felsorolásuk gyakorlatilag lehetetlen, hisz olyan sokféle tevékenység tartozhat ebbe a körbe. Ami viszont biztos, hogy az ügy szempontjából releváns munkavédelmi, balesetelhárítási szabályok, a biztonsági előírások és az építkezés kivitelezésével kapcsolatos műszaki, statikai szabályok egyértelműen foglalkozási szabályok. Ezeket a szabályokat az elkövető megszegheti akár szándékosan, akár gondatlanul, azaz, tudatosan nem tartja be a szabályt, vagy „csak” lazán, hanyagul jár el. Ennek a különbségnek majd az esetleges büntetés kiszabásánál lesz jelentősége.
Ez utóbbit egy példával illusztrálva tételezzük fel, hogy az építkezésen a vendégmunkások alkalmazása nem a szabályoknak megfelelően történt. Ha ugyanakkor a vendégmunkás tökéletesen végezte a munkáját, és személy szerint neki nincs köze ahhoz, hogy a katasztrófa bekövetkezett, akkor ez a szabályszegés nincs okozati kapcsolatban a bekövetkezett eredménnyel. Ugyanakkor, ha mondjuk az építésvezető (tervező, kivitelező) szegte meg a biztonsági szabályokat, és ez okozta az omlást, akkor fennáll az ok-okozati kapcsolat.
Súlyosabban minősül ez a bűncselekmény, ha maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget okoz. Ilyen esetekben a büntetés három évig terjed, ha pedig halált okoz, úgy öt évig terjed a kiszabható szabadságvesztés.
Eddigi tudásunk alapján, ha megállapítanak bűncselekményt, azt minden bizonnyal háromévi büntetési tétellel fenyegetik, hiszen az egyetlen súlyos sérült súlyos egészségromlása bizonyosan bekövetkezik, a maradandó fogyatékosság elmaradásában is csak reménykedhetünk.
Mi a helyzet ilyenkor a bekövetkezett károkkal? A büntetőeljárás keretében minden károsult – lakó, utcai sérült, autótulajdonos – előterjeszthet úgynevezett „polgári jogi igényt”, amiben kérheti, hogy a bíróság a büntetőeljárás során kötelezze az elítélteket a káruk megtérítésére. A bíróság a jogos kárigényeket megítélheti, vagy – és egy bonyolultabb ügyben ez a gyakoribb – „egyéb törvényes útra utasítja”, magyarán a polgári bírósághoz küldi a károsultakat, hogy ott pereljenek.
Vagyis ha lesz büntetőper, akkor valószínűleg ott, ha viszont nem lesz, akkor bizonyosan egy polgári perben tudnak majd a károsultak káraik megtérítéséhez jutni.
Mint önök bizonyára tudják, egészen más a büntetőjogi és a polgári jogi felelősség. A büntetőjogban a bűnösséget kell bizonyítani, a polgáriban – általában – a jogellenes és a felróható magatartás a felelősség kritériuma. De csak általában. Vannak ugyanis olyan speciális esetek, amikor nem is a személyes felelősséget kell vizsgálni ahhoz, hogy egy személyt vagy céget kártérítésre kötelezzenek. A mi esetünkben is minden bizonnyal erről lesz szó.
A Ptk. ezt „veszélyes üzemi felelősségnek” nevezi. Nézzük, mind mond erről a törvény.
Ez bizony egy olyan paragrafus, amelynek szinte minden szava külön-külön értelmezést igényel. Mindenekelőtt: mi az, hogy „veszélyes üzem”? Persze, hogy a jogi fogalom – mint oly gyakran – itt sem azonos a szó köznapi értelmével. Ha nem jogászként megkérdeznének, mit tartok veszélyes üzemnek, nyilván felsorolnám az atomerőműveket, a vörösiszap-tározókat, a bányákat, a fegyverraktárakat és hasonlókat. Már csak azért is, mert a Ptk. sem ad tételes felsorolást arról, hogy mi minősül veszélyes üzemnek. Méghozzá azért nem, mert ez szinte lehetetlen, hiszen a technika és az élethelyzetek olyan sebességgel változnak, hogy valami óhatatlanul kimaradna egy pontosnak vélt felsorolásból.
Általánosságban azt lehet elmondani, hogy „veszélyes üzem” minden olyan tevékenység, amely valamilyen rendellenesség esetén sokkal nagyobb veszéllyel jár az átlagosnál.
A bírói gyakorlat évtizedek alatt dolgozta ki, mi számít veszélyes üzemnek. Csak kiragadott néhány példa:
- maga a közlekedő gépkocsi,
- az autóverseny,
- a daru,
- a bobpálya,
- a hajóhinta,
- a fakivágás,
- a vízierőmű
és még rengeteg mindenféle eszköz és tevékenység. De, ami számunkra fontos, az egyebek között a magasépítés (benne a lakóházépítés, -bővítés is), tetőfedés, magyarán az az építkezés is, ami a Jókai utcában folyt.
Márpedig, ha veszélyes üzemről van szó – és bizony arról –, akkor itt érvényesül az idézett törvény második mondata: a tevékenységet végző csak akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik.” Vagyis olyasvalami történt, aminek semmi, de semmi köze nincs az építkezéshez. Ilyen lehet egy vis maior, például egy földrengés, háború vagy egy külső személy elháríthatatlan beavatkozása, például egy terrortámadás vagy szándékos robbantás. Ebből látszik, hogy aki veszélyes üzemet működtet, gyakorlatilag aligha mentesülhet a felelősség alól, vagyis köteles mindazt a kárt megtéríteni, amit az építkezésével okozott.
Hangsúlyozom, mindez egyelőre elmélet, ennek az írásnak nincs más célja, mint a jogi lehetőségek ismertetése. És, sajnos, azzal sem vigasztalhatok senkit, hogy gyors megoldás születhet a károk megtérülésére – akár a büntetőjogi, akár a polgári jogi eljárásokban.
