Belföld

Így hódították meg a növények a nagyvárost

Makovecz Benjamin / Fortepan
Makovecz Benjamin / Fortepan
Budapest zöldje – ezt mutatja a sok kép, az archív fotók. Illetve dehogy: épületeket mutatnak, szép vagy ócska házakat, templomokat, meg embereket, akik itt laktak vagy ide látogattak, és még esetleg néhány fát, bokrot, virágot. Szinte soha nem a fa, virág, bokor miatt készül a kép, és ritka az, ha ezekre csodálkozik rá a képeket nézegető. Sőt: ritka az, ha egy város kapcsán eszünkbe jut egyáltalán, hogy ott vannak növények is, velünk élők.

Zöld és nagyváros: eredetileg ez a két dolog nem tartozik össze. Akár az ókori, akár a középkori, s legkivált a kora-újkori város alapvetően és lényegileg a vidék, a falu ellentéte. Zárt, fallal védett hely, ahol a naturafenyegető kiszámíthatatlanságaival, erőivel szemben a cultura ad védelmet. Tetőt, szélvédett, száraz sarkot, meleget, utóbb kövezett utat, vízvezetéket, esti világosságot. A vidék innen nézve a határ, a természet világa, ahol az ember megéli a maga teremtettségének esendőségét és gyönyörét; na és persze elsősorban megtermeli az élelmét.

Klösz György / Budapest Főváros Levéltára / Fortepan Piac a Városház téren 1894-ben, a Március 15. (Eskü) tér felől a Piarista (Kötő) utca és a Váci utca felé nézve. Ma a tér helyén a Piarista tömb található.

A városhoz, a polgárok lakta városhoz eredendően tehát nem tartozik zöld. Mert amúgy ott van szorosan körülötte, és a legtöbb városlakó igen rendszeresen ki is jár ebbe a zöldbe, mert dolga van ott. Pest első, 18. századi térképein sincs se kert, se fasor, se park. Ami mégis van: nem köztulajdon, hanem a várostól voltaképp idegen test, egy főúri kastély kertje, a Károlyi-kert. (Meg egy botanikus kertecske, ami kolostori alapítású.) És Budán is hasonló a helyzet, ha a várfalon belüli polgárvárosra gondolunk.

Bauer Sándor / Fortepan Koncert a Károlyi-kertben 1958-ban.
Jezsuita Levéltár / Fortepan Az Erzsébet híd budai hídfője 1928 körül. Hungária-forrás a parkban, balra a Szent Gellért-szobor és lépcső.

A zöld a fővárosba (illetve annak városaiba) a 19. században kezdett beköltözni. Az első fásított, növényekkel beültetett sétatér a mai Széchenyi tér egy részén jön létre – ma itt emlékmű is őrzi Pest első platánfájának ültetését. Az első közpark: a Városliget. És nyílik mellette az Orczy-kert is, lehet sétálni a dunaparti korzón, a Tóth Árpád (akkor még Bástya) sétányon. Még néhány évtized, és elegáns fasorok vezetnek a városból kifelé, elérhető lesz a köz számára a Margit-sziget, parkosítják a régi piactereket, birtokba vehető a Népliget; és még a temetőkertek is sétára invitálnak.

Klösz György / Budapest Főváros Levéltára / Fortepan A Ludovika Akadémia hallgatóinak sportbemutatója a millennium alkalmával Ferenc József tiszteletére az Orczy-kertben 1896. június 12-én.
Schoch Frigyes / Fortepan A régi Városház tér 1907-ben. Háttérben a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom a Kígyó utca felől nézve.

Modern város és a zöld: ez egy új viszony. Nagyjából a 19. századra nyilvánvaló lesz, hogy a természetet, amennyire persze lehet, be kell hozni a városba. Ez már nem a fenyegető, kiszámíthatatlan natura, hanem a megzabolázott, megtervezett, nyugalmat adó kert. Mintája az egykori elitek, arisztokraták és polgárok magánkertje. De nem csak: praktikus okok miatt is kell a városba a zöld, hisz a pestiek belefulladnak a porba, köhögnek, tüdőbajosak lesznek: muszáj fákat ültetni, hogy megállítsák a futóhomokot terítő szelet. A nagy parkok története is ezzel indul.

Erdélyi Mór cége / Magyar Földrajzi Múzeum / Fortepan A budai Tabán 1910 körül, balra a Fehér sas tér, jobbra a Jakab lépcső, szemben a Hadnagy utca házsora.

Pest és a zöld: az első városi természetet megmutató fotográfiák biztosan a Ligetben készültek, meg esetleg az oda vezető gyönyörű fasorokban az 1800-as évek végén. Még nem a zöld miatt, de a zöldet is mutatva. Vagy aztán a köz előtt megnyitott Margit-szigeten. A képek közt van olyan, amelyik már nem csak a háttérben mutatja a természetet, hanem azt teszi fókuszba: a pompás virágágyásokat, a különleges, idős fákat, a tavirózsákat. A zöldnek lesz gazdája is, a FŐKERT, ezzel intézményesül a kapcsolat: a természet, a maga korlátozott módján, de végérvényesen beköltözik.

Klösz György / Budapest Főváros Levéltára / Fortepan Az Andrássy (Sugár) út az Oktogonnál a Bajcsy-Zsilinszky út (Váci körút) felé nézve 1880 körül.
Kereki Sándor / Fortepan A Városliget 1975-ben, háttérben a Vajdahunyad vára.

Város és zöld, városi zöld: mégis mire is kell? Széchenyi szerint arra, hogy legyen, alakuljon közösség. Ez minden társadalmiság, minden nemzeti gondolat alapja, ez az együtt. „…mondhatnom politicai tekintetből – egy sétatért akarnék állítani. Az embereknek egymáshoz kell simulni. De az erős, a ki vezérnek született s ki erre tehetséget érez magában, hogy a’ mit akar, egyedül a’ többiek segítsége nélkül is keresztül viheti, az nem igen simul; míg a’ gyáva közlegény örökké elbúvik ’s összezsugorítja magát, össze kell hát őket hozni egymással. Az ily összesimulásra egy tisztességes sétatér, a hol mindenféle színű ember összejő, a’ legalkalmasabb eszköz. Ma köszöntik egymást, holnap egymástól cigarrót gyújtanak” – írja a Pesti por és sár című írásásban.

Makovecz Benjamin / Fortepan 1983.
Bauer Sándor / Fortepan és Kereki Sándor / Fortepan   Útépítés a József körúton 1959 körül (balra). A IX. kerületi Mihálkovics-telep bontása 1978-ban, háttérben a Haller utca (Hámán Kató út), távolabb az Országos Kardiológiai Intézet épülete (jobbra).
Makovecz Benjamin / Fortepan és Urbán Tamás / Fortepan Az Izabella utca 52. belső udvara 1985 körül (balra). A Kék Csillag Együttes a „Nagyfán” a Várhegy déli lejtőjén 1969-ben (jobbra).
Bauer Sándor / Fortepan A Dunagyöngye kerthelyiség 1963-ban a Duna Szálló északi falánál, a Dunakorzó és az Apáczai Csere János utca között.
Kereki Sándor / Fortepan A Kodály körönd 1974-ben.

Mire kell még? Egyszerűen: az örömhöz. Egy közös sétához, a vurstlihoz, a fagyizáshoz, a közös nevetéshez, a parkban sakkozáshoz, a padon üldögéléshez. Lám, a képeken megjelenik a modern, szabadidővel rendelkező polgár: éppen a szabadideje eltöltéséhez van szüksége a zöldre. Kikocsizik a Ligetbe, utóbb villamossal, majd busszal megy a budai hegyekbe, Normafára; és nyaralót is épít, ha megteheti. Gyönyörködik a természetben: mert az szép. Ez a zöld lesz a munka, a gyár, a kávéház, a zsúfolt bérház ellenpontja.

Chuckyeager tumblr, Kereki Sándor, Erdei Katalin / Fortepan A X. kerületi Óhegy (Barátság) park fásítása 1973-ban, háttérben a Dér (Duda) utca épületei (balra). A Fővárosi Kertészeti Vállalat munkása locsolócsövet javít a Kodály köröndön 1973-ban (jobbra fent). Virágágyást gondoz egy kertész az Astoriánál 1968-ban (jobbra lent).

Na, és igen, kell a városi zöld az egészséghez: oxigént termel, port fog, madaraknak ad lakhelyet, és a nyári hőségben hűs árnyat, ami egyre fontosabb szempont. Kell, kellene. Akár egy fa, az udvar közepén, ég felé törve, amely a gangon könyökölve jelenti a tavaszt-nyarat-őszt. Vagy egy grund, amíg be nem épül. Néhány négyzetméternyi virágágyás, ahová még járókerettel is ki lehet bicegni, öregesen, és nézni kicsiben a zöldet. Borostyán a házfalon, függőleges zöld, rejtve a romlást is. Járdaszéli fűcsík, repedésből kinövő gyom. Vagy legalább egy balkonládányi, összezsugorodó zöldecske, csak legyen, legyen.

Makovecz Benjamin / Fortepan A 8. kerületi Mária utca a Csepreghy utca torkolata felé nézve 1983-ban.
Makovecz Benjamin / Fortepan 1984.
Makovecz Benjamin / Fortepan 1984.

Mire még? A zöld része a reprezentációnak – e nélkül nincs is működő társadalom. Kell egy sétány, egy korzó, ahová fel lehet venni a legszebb ruhát, ahol meg lehet mutatni a legújabb lószerszámot, kasztnit. És ahol vonulhat a körmenet, a katonai díszszemle, diktátorok képével a megfélemlített tömeg. Az útmenti fák minden rendszert kibírnak. Túlélnek. Virágból rakható Nagy-Magyarország, meg vöröscsillag is, rálépni, letépni tilos.

FŐFOTÓ, Carl Lutz / Agnes Hirrschi / Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich, Pálfi András / Fortepan A Clark Ádám tér és a Széchenyi Lánchíd 1975-ben (balra). Irredenta emlékhely az V. kerületi Szabadság téren 1942-ben, szemben a Honvéd utca (jobbra fent). Az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszusra készült virágdíszítés a Krisztina téren a Mészáros utca felé nézve (jobbra lent).

Van idő, amikor a fa túlélni kell. Torlasznak és tüzelőnek, ínséges télen, ostrom után.

Fortepan A Széll Kálmán tér a Szilágyi Erzsébet (Olasz) fasor felől nézve 1945-ben. Szemben a Várfok utca épületei, jobbra a Krisztina körút.

Zöld, zöld, zöld: szerelemre is kell. Egy fa tövén egy pad, egy árnyas bokoralja. Volt idő, hogy az Állatkert külön alkalmazottat tartott, aki az alkonyatkor a bokrok közé húzódó párokat kitessékelte.

id. Konok Tamás / Fortepan A Gimnázium utca a budai várnál 1943-ban. Sétány az Iskola lépcső és a Halászbástya között a keleti várfal mellett.

És, azután, a városi zöldterület egyre fontosabb a kölkök szempontjából: kell a hely játszótéren játszani, bújócskázni, focizni. Sok kicsi számára addig az egyetlen zöld a körfolyosós bérház udvarán növő fa meg esetleg a gazos grund valamelyik foghíjtelken. A két világháború közt elindul a játszótér program, de nagyobb létszámban a szocializmus alatt létesülnek ilyen játszóhelyek. Az új lakótelepek új terein nem csak a fém űrhajó tűnik fel, hanem az építést mindig kíséri fásítás is. Ekkoriban már nem a platán vagy vadgesztenye a divat, mint volt a 19. században, hanem inkább az örökzöldek, a nyír, a magyar fafajok. Egyre inkább azok, amelyek bírják a városi levegőt, talajt, szárazságot, kábelfektetést, stb.

Kereki Sándor / Fortepan Játszótér a Tűzoltó és a Vendel utca között a Lenhossék utcában 1978-ban.
Magyar Rendőr / Fortepan A VIII. kerületi II. János Pál pápa (Köztársaság) tér 1968-ban, a háttérben a Fővárosi Gázművek épületei.

A város meg zöldje. Az utóbbi évtizedekben újabb, elengedhetetlen funkciót kapott: kell a hely kutyáknak szaladgálni, sétálni, üríteni, egymás orrát-farát szagolgatni. A legújabb zöld terek, az újabb elkerített részek a parkokban a kutyafuttatók.

Kereki Sándor / Fortepan Az Andrássy út (Népköztársaság útja) 1971-ben.

Budapest zöldje – ha így nézzük a képeket, a képzeletbeli zoomunk lehet, hogy már nem csak az embereket vagy épületeket látja meg, hanem egyet tekerve kiélesedik számunkra a háttérben a fű, fa, virág is.

Írta: Viczián Zsófia | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/varosi-novenyek

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik