Február 21-én a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) emberei megszállták a Dankó utcát, ahol az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), valamint az Oltalom Karitatív Egyesület központjai vannak. Előbbi a Dankó utca 11. szám alatt, utóbbi Dankó u. 9.-ben. A NAV állítása szerint e szervezetek ellen költségvetési csalás gyanúja miatt már két éve folyik nyomozás. Ha ez valóban így van, meglehetősen szokatlan, hogy a házkutatásra és az iratok, számítógépek lefoglalására ilyen hosszú idő elteltével kerítenek sort.
„Mélységes mély a múltnak kútja” és bár Thomas Mann szerint „a kezdeti alapok tökéletesen megmérhetetlennek bizonyulnak”, mi most mégis teszünk egy próbát. Mikor és hogyan kezdődött az a történet, amely elvezetett ehhez a februári naphoz?
Hagyjuk most azokat az időket, amikor Orbán Viktor két legnagyobb gyerekét, Ráhelt (1989) és Gáspárt (1992) Iványi Gábor keresztelte meg, vagy azt, hogy Orbán és Lévai Anikó 1986-ban kötött polgári házasságát kérésükre a lelkész 1996-ban részesítette egyházi áldásban. Nem a lelki kapcsolatokat és a világnézeti váltásokat, hanem kizárólag a jogi tényeket próbáljuk időrendben megvizsgálni.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség 1981 óta aktív vallási közösség Magyarországon. Egészen 2012. január 1-jéig zavartalanul egyházként működött. Ekkor ugyanis a Fidesz-kétharmad vezette országgyűlés hatályba léptette – a két nappal korábban elfogadott – új egyházi törvényt, amelyet utóbb még több alkalommal módosítottak is. Ez azt jelentette, hogy a „bevett egyházak” kivételével az összes, ide nem sorolt vallási közösség – köztük a MET is – elveszítette egyházi jogállását, kizárólag egyesületként működhettek tovább. Ráadásul, ha továbbra is egyházként akartak működni, az országgyűléstől kellett ehhez egyedi elismerést kérniük.
Az akkortájt még nem oly engedelmes Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal megsemmisítette az egyházi törvény egyes rendelkezéseit. Alaptörvény-ellenesnek találta az egyesületi működésre kényszerítést, továbbá azt is, hogy az országgyűlés egyeseknek megadná, míg másokat kizárna az egyházként történő működésből és ezáltal abból, hogy a bevett egyházakkal egyforma juttatásokban és kedvezményekben részesülhessenek. Végül az AB megállapította, hogy az egyházi elismerésről történő döntéssel kapcsolatos politikai mérlegelés kockázata sem zárható ki.
A parlament az azóta már „megszokott” módon reagált az AB döntésére: módosította az Alaptörvényt. Akkor még csak negyedszer. Hogy világos legyen, az Alkotmánybíróság lába alól úgy lehet kihúzni a talajt, hogy a kifogásolt rendelkezést beemelik az Alaptörvénybe, azt ugyanis az AB már nem vizsgálhatja. A módosítás lényege tehát az lett, hogy
az Országgyűlés sarkalatos (kétharmados) törvényben egyházként ismerhet el egyes vallási tevékenységet végző szervezeteket, amelyekkel az állam a közösségi célok érdekében együttműködik. Az állam és az egyházak, illetve a vallási tevékenységet végző más szervezetek különváltan működnek.
Ez egyúttal azt is jelentette, hogy „alkotmányossá” tették azt az anyagi jellegű különbségtételt, amely azóta is fennáll.
Ekkor tizenhét, egyházi státuszától megfosztott közösség – köztük a MET is – a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult azzal, hogy ez a szabályozás mind a vallásszabadságot, mind az egyesülési szabadságot sérti.
Az ügyben az első strasbourgi ítélet 2014 szeptemberében született. A verdikt kimondta, hogy az állam a támogatások megadásánál nem járhat el megkülönböztető módon. „A bíróság megállapítja, hogy a megkülönböztetés nem felel meg az államtól elvárt semlegesség követelményének. (…) Az ilyen megkülönböztetés a kisebb vallási közösségekhez tartozó hívekre objektív és igazolható indok nélkül ró terhet”.
Az ítélet rögzítette, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (kerekítve) 1 millió 461 ezer eurót kért kártérítésként, lényegében azt az összeget, amelytől az adófelajánlások és az állami támogatás elmaradása miatt elestek, illetve el fognak esni. A strasbourgi bíróság egyúttal felszólította a kormányt és a MET-et, hogy hat hónapon belül értesítsék a strasbourgi bíróságot, ha sikerült megállapodást kötniük.
A kabinet többször kérte a határidő meghosszabbítását, majd 2015 decemberében azt közölte a bírósággal, hogy „részmegállapodást” kötött a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséggel úgy, hogy az állam szerint a felajánlott összeg fedezi a 2014. december 31-ig felmerült károkat.
Ekkor a MET arról tájékoztatta a bíróságot, hogy a kormánnyal folytatott tárgyalások során a felek szakértői megállapodást kötöttek, azonban a megállapodást a magyar kormány nem hagyta jóvá. Ezért kénytelenek ismét a bírósághoz fordulni az igazságos elégtétel érdekében.
Nem érdektelen, hogy mi történt ebben az időszakban. A MET – immár a módosított Alaptörvény szerint – kérelmet nyújtott be az országgyűléshez, hogy visszakapja az egyházi státuszát. Az eljárás során mind a vallási ügyekért felelős miniszter, mind az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a MET javára döntött. Nem úgy a vallásügyi bizottság, mert szerintük a MET „nem rendelkezik elegendő társadalmi támogatással”. Ezért ez a bátor bizottság kétféle törvényjavaslatot nyújtott be: az Országgyűlés adja meg/ne adja meg az egyházi státuszt a MET-nek. (Mondja, Kohn, határozott ember maga? Háát, nem is tudom.) Az országgyűlés 2015. december 15-én elutasította a törvényjavaslatot. Ennek eredményeképp – és ezt már a strasbourgi bíróság mondta ki – a testvérközösség helyzete nem változott az érdemi ítélet meghozatala óta.
A MET tételesen kimutatva azoknak az összegeknek a megtérítését kérte a bíróságtól, amelyeket a 2015–16-os években a parlament elutasító döntése miatt elveszített, továbbá – mivel a kormány nem szándékozik változtatni a jogi helyzeten – a 2017-ben várhatóan felmerülő kárainak megtérítését is kérte.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egyhangúlag úgy döntött, hogy az állam a jogerőtől számított három hónapon belül vagyoni kártérítés címén 3 millió, költségek és kiadások címén további 2250 eurónak megfelelő összeget köteles megfizetni a MET-nek, a kifizetés napjáig számított kamatokkal együtt.
Összegezve az eddigieket, az nyilvánvaló, hogy az állam gyakorlatilag semmibe veszi az EJEB döntésének a lényegét, nevezetesen azt, hogy „az állam a támogatások megadásánál nem járhat el megkülönböztető módon”. 2015 óta még bizottsági szinten sem tárgyalták az egyházak ügyét. Magyarán az állam ezzel a „nem cselekvéssel” tudja elérni, hogy Iványi Gáborék ne fordulhassanak ismét a strasbourgi bírósághoz.
De mi a jogi helyzet a NAV követelésével?
Közleményük szerint „a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Nyomozó Főosztály 2020. január 20. napján nyomozást rendelt el különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen egy, az adóigazgatási szakterülettől érkező bűnügyi tájékoztatás alapján”.
Természetesen részleteket nem tudhatunk a folyamatban lévő ügyről. Ezért csupán elméleti szinten tudjuk rögzíteni, mi a különbség a költségvetési csalás (régi nevén adócsalás) és az adótartozás között.
A Btk. szerint az követ el költségvetési csalást, aki „költségvetésbe történő befizetési kötelezettség vagy költségvetésből származó pénzeszközök vonatkozásában mást tévedésbe ejt, tévedésben tart, valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, vagy a valós tényt elhallgatja”. A büntetési tétel az összeg nagyságától függően változik, alapesetben három évig, míg a legsúlyosabb – különösen jelentős vagyoni hátrány okozása esetében – 5–10 évig terjedő szabadságvesztés.
Erre az esetre – egyéb adójogi szabályok mellett – az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017-es törvény vonatkozik, amely egyebek közt azt is tartalmazza, hogy „az adóhatóság köteles méltányosan eljárni, és ha a törvényben meghatározott feltételek fennállnak, az adótartozást mérsékli, illetve fizetési könnyítést engedélyez”. (Azt már csak az irónia kedvéért jegyzem meg, az is szerepel ebben a törvényben, hogy „az adóigazgatási eljárásban az adózókkal való kapcsolattartás nyelvezetének egyszerűnek és közérthetőnek kell lennie”. Akinek volt dolga a NAV-val, ezt bizonyára megerősítheti.)
Az azonban tény, hogy bármilyen logikus is lenne, az adótartozásba nem lehet beszámítani az állammal szemben fennálló követelést. Erre nincs törvényes lehetőség. Magyarán Iványi Gábor polgári engedetlenségi akciót folytat, ami viszont jogi szankciókkal járhat.
Nem kétséges, hogy Iványinak többszörös erkölcsi alapja van az „engedetlenséghez”. Nem csak a szegényekért évtizedek óta végzett áldozatos munkája révén, hanem azért is, mert a szabályos jogi út lehetőségétől a Fidesz-kormány és személyesen Orbán Viktor törvénysértő módon megfosztja.
