Belföld

Április elsején változik az alaptörvény

alaptörvény (alaptörvény, )
alaptörvény (alaptörvény, )

Kihirdették az alaptörvény negyedik módosítását.

Áder János köztársasági elnök aláírásával hétfőn megjelent a Magyar Közlönyben az alaptörvény negyedik módosítása. Az Országgyűlés március 11-én fogadta el az alkotmány eddigi legátfogóbb, 22 cikkből álló változtatását. A módosítás április 1-jén lép életbe.

Hallgatói szerződés, hajléktalanság, család

Az alaptörvény módosításával a parlament hatályon kívül helyezte az alkotmány 2012. január 1-jei életbe lépése előtt meghozott alkotmánybírósági határozatokat. E rendelkezés nem érinti az AB-határozatok joghatásait.

A módosítás értelmében az AB az alaptörvényt és módosításait csak a megalkotására és kihirdetésére vonatkozó eljárási követelmények tekintetében vizsgálhatja felül. Ennek megfelelően a köztársasági elnök akkor kérheti az AB vizsgálatát az alaptörvényről és módosításairól, ha megítélése szerint az Országgyűlés nem tartotta be az eljárási szabályokat.

A Ház az alaptörvényben rögzítette a hallgatói szerződés lehetőségét is. Tavaly júliusban az AB alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés lényeges tartalmát szabályozó kormányrendeletet. Az alkotmány tartalmazza a jövőben azt is, hogy az állami egyetemek és főiskolák gazdálkodását a kormány felügyeli.

Bekerült az alkotmányba az is, hogy a parlament – sarkalatos törvényben – egyházként ismerhet el vallási szervezeteket. Az egyházak elismerésére vonatkozó rendelkezésekkel szemben alkotmányjogi panasz kezdeményezhető. Korábban az AB megsemmisítette az alaptörvény azon átmeneti rendelkezés amely kimondta, hogy az Országgyűlés dönt az egyházak elismeréséről.

Az alkotmány szabályozza ezután, hogy az országgyűlési és az európai parlamenti választást megelőző kampányidőszakban politikai reklámot csak a közmédia tehet közé, kizárólag ellenérték nélkül, egyenlő feltételeket biztosítva a listát állító pártoknak. A változtatás előzménye, hogy az AB január elején a sajtószabadság súlyosan aránytalan korlátozásának minősítette, a választási eljárási törvény ugyanilyen tartalmú szabályozását.

Alkotmányba iktatták azt is, hogy a családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. E cikk módosítását ugyancsak egy AB-döntés előzte meg, amellyel a testület megsemmisítette a családvédelmi törvény egy részét, amiért túlságosan szűkre szabta a család fogalmát.

Törvény vagy önkormányzati rendelet jogellenessé minősítheti az utcán élést az alaptörvény-módosítás értelmében. Az AB tavaly novemberben alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a hajléktalanok közterületen élésének törvényi tiltását. Az alkotmány alapozza meg a jövőben a gyűlöletbeszéddel szembeni fellépés lehetőségét is.

A parlament az alkotmánymódosítással az alaptörvénybe ültette át a korábban az átmeneti rendelkezések között szerepelő szabályok nagy részét. Rövidített formában bekerült a szövegbe a kommunizmus elítéléséről szóló nyilatkozat, amely azonban már nem említi az MSZP utódpárti felelősségét.

Tüntetések és európai aggályok

A módosítás ellen korábban több alkalommal utcai tüntetéseken tiltakoztak civil szervezetek, amelyek a jogállamiságot sértőnek nevezték a változtatásokat és arra kérték az államfőt, hogy ne írja alá az indítványt. A kormány szerint viszont az alkotmánymódosítás megfelel az uniós normáknak.

Az alkotmánymódosítás miatt aggodalmának adott hangot az Európa Tanács főtitkáraAngela Merkel, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője, de téma volt Washingtonban is, sőt a német közszolgálati tévé gyerekcsatornáján is adtak a témát érintő rajzfilmet.

Áder János két nappal a parlamenti szavazás után televíziós beszédében közölte, aláírja az alkotmánymódosítást. “Egyértelmű alkotmányos kötelezettségem, hogy az alkotmánymódosítást aláírjam és kihirdessem. Függetlenül attól, hogy a módosítás kinek az ízlésével találkozik, és függetlenül attól, hogy ez tetszik-e nekem, vagy sem” – fogalmazott a köztársasági elnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik