Jogerősen is bejegyzett egyházzá vált a MET. Iványi Gábor szerint a bevett státusz visszaszerzéséhez már a kormánnyal kell megállapodni, majd parlamenti jóváhagyásra lesz szükség.
Miközben hatóság elleni erőszak miatt börtönbüntetéssel fenyegetik, 2022 után újra előkerült, hogy akár államfő is lehetne belőle. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezető lelkészét kérdeztük.
A Magyar Evangéliumi Testvérközösség hetvennégy esztendős vezető lelkészének és társainak csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak vádja miatt kell felelnie a bíróságon.
A lelkésznek és társainak hétfőn kell bíróság elé állniuk. Iványi egyszer már ült előzetesben, akkor felfüggesztettet kapott. Büszke rá, és most is az lesz, ha újra elítélik.