Belföld

Bántotta, zaklatta, lelökte a lépcsőn a volt feleségét egy borsodi tűzoltó

Őrizetbe vettek egy borsodi tűzoltót, mert zaklatta és bántalmazta a volt feleségét. A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség testi sértés vétség, becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszak és volt házastárs sérelmére elkövetett zaklatás miatt hallgatta ki gyanúsítottként.

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a 45 éves férfi és felesége 2003 és 2020 októbere között – a 2019 szeptemberi válásukat követően is – együtt éltek a közös lakásukban az asszony előző kapcsolatából született fiával és a közös gyermekükkel.

Az együttélés során többször alakult ki a házaspár között konfliktus, 2005-től ezen alkalmakkor előfordult, hogy a férj bántalmazta is a feleségét. A külön költözést követően a férfi személyesen, telefonon és üzenetekkel is rendszeresen zaklatta, veréssel, megöléssel fenyegette a volt feleségét és többször is kérte, hogy rendezzék a kapcsolatukat.

Az elkövető a nő elutasítása ellenére is többször megjelent annak lakóhelyén és kiabálva a lakás ajtaját ütötte, és felszólításra sem volt hajlandó távozni. Előfordult, hogy megütötte, megrúgta vagy lelökte a volt nejét a lépcsőn.

A férfi agresszív, zaklató magatartása miatt az asszony több alkalommal is rendőri intézkedést kért, majd indítványára a bíróság tavaly decemberben megelőző távoltartást rendelt el vele szemben. Mivel ez sem tartotta vissza a korábbi magatartása folytatásától, ezért idén január végén ez ismét elrendelték.

Február elején a férfi a kiskorú gyermekük jelenlétében azzal fenyegette az exét, hogy elvágja a nyakát és agyonszurkálja, amely agresszív magatartásával csak a helyszínre érkező rendőrök megjelenése után hagyott fel.

A nyomozó ügyészség tanúként hallgatta ki a nőt, majd az elkövető soron kívüli előállításáról és őrizetének elrendeléséről rendelkezett. Az ügyészség ezt követően gyanúsítottként hallgatta ki a férfit, majd indítványozta a letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik