Belföld koronavírus

Túladagolás: több embernek is egyszerre hat dózis vakcinát adtak be egy budapesti kórházban

MTVA/Bizományosi: Róka László
MTVA/Bizományosi: Róka László
Az eset a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben történt. A 24.hu információja szerint összesen 12 oltakozó érintett.

Több embert is hat adag vakcinával oltottak be a fővárosi Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben a napokban, tudta meg a 24.hu. Információinkat az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) is megerősítette. Úgy tudjuk, összesen 12 oltakozó érintett.

Információnk szerint a vétkes szakdolgozó tévedésből nem hígította fel a vakcinát, ez okozta a túladagolást.

A vakcinákat ampullákban kapják kézhez az oltópontok, minden egyes ampullában több ember beoltására elegendő oltóanyag van, amit viszont az előírások szerint hígítani kell, csak ezt követően felhasználhatók. Ez utóbbi maradt el a szóban forgó esetekben.

Az OKFŐ lapunknak küldött válaszában azt írta, álláspontjuk szerint a történtek hátterében egyértelműen emberi mulasztás áll. Közölték, az intézmény a szükséges lépéseket megtette, de azokat nem részletezték.

Orvosszakmai megítélésünk szerint, mely az érintett oltakozók 48 órás, részletes utánkövetésén alapul, az általános oltási reakción kívül egészségkárosodás gyanúja nem merül fel

– írta a tárca a 24.hu megkeresésére.

Hozzátették, az érintettek egészségi állapotát a továbbiakban is megfigyelik.

Nem példátlan az eset

Magyarországon tavaly májusban fordult elő, hogy tévedésből egy helyett hat adag vakcinát adjanak be valakinek. Akkor egy szombathelyi férfit a háziorvosa oltott be véletlenül egy teljes ampullával. Amint a tévedés kiderült, kórházba szállították az illetőt megfigyelésre. Az akkori hírek szerint hőemelkedése volt és fájt a feje, de ennél komolyabb mellékhatást nem észleltek nála.

Világszerte több hasonló esetről is beszámolt az elmúlt időszakban a nemzetközi sajtó, és kivétel nélkül minden esetben emberi mulasztás történt.

Szűk egy évvel ezelőtt egy 23 éves olasz nő kapott valamivel több mint négy adagnak megfelelő, 0,30 milliliter Pfizer-vakcinát. A hibát egy túlhajszolt ápolónő követte el. A beoltott nőt kórházba szállították, de neki sem lett baja.

Túladagolások azóta is történtek többek közt Németországban, Ausztráliában és az Amerikai Egyesült Államokban. Súlyos következményekről, elhalálozásról nem érkezett jelentés.

A Pfizer oltóanyagának klinikai próbái idején egyébként ki is vizsgálták, hogy mi történik, ha valakinek tévedésből négy adagot adnak be, de semmilyen különösebb következményt nem tapasztaltak. Ugyanakkor a túladagolás esetleges hosszú távú hatásairól egyelőre nem állnak rendelkezésre tudományos kutatások.

Koronavírus

Akik szándékosan oltatták be magukat többször

Előfordultak olyan esetek is a világban, amikor egyesek különböző okok miatt, de szánt szándékkal vettek fel több oltást az előírtnál.

 

Decemberben egy szlovén férfi került előzetes letartóztatásba, miután kiderült, hogy hétszer oltatta be magát két hónap alatt a koronavírus ellen. Négyen fizettek neki azért, hogy a nevükben vegye fel a vakcinát. Őket azzal vádolják, hogy kihasználták és manipulálták a letartóztatott férfit, akinek szociális problémái voltak, ezért csekély összegért cserébe az egészségét is hajlandó volt kockáztatni.

 

Szintén tavaly decemberben egy 33 éves belga férfit is letartóztattak, aki oltásellenesek nevében nyolcszor kérte a vakcinát. 100-150 eurót fizettek neki minden alkalommal, így ők is oltási igazoláshoz juthattak. Amikor kilencedik alkalommal is megjelent egy oltóponton, már rendőrök fogadták.

 

Egy indiai férfi pedig a múlt évben legkevesebb nyolcszor kérte a vakcinát. A 65 éves nyugdíjas azzal érvelt, így próbált egészséges maradni és így akart megszabadulni a fájdalmaktól. Elmondása szerint semmilyen mellékhatást nem észlelt magán. Az egyelőre nem tisztázott, hogyan sikerült kijátszania a rendszert.

Kapcsolódó
Merkely több tízezres esetszámokra számít az omikron miatt
Kijelentette: csak a három oltás a teljes oltás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik