Tudomány koronavírus

Gyenge a Covidra a favipiravir, sőt arra is, amire kifejlesztették

Japánon és Kínán kívül egyedül Magyarországon használják koronavírus ellen a favipiravirt, amit eredetileg influenza ellen fejlesztettek ki. Az újabb kutatási eredmények azonban azt mutatják, hogy egyik vírus ellen sem megfelelően hatékony a szer, itthon mégis háziorvos is felírhatja, és ingyen kiváltható a gyógyszertárakban.

2020 márciusában a magyar kormány teljesen új szituációval került szembe: olyan járvány érte el az országot, ami külföldön már komoly gondokat okozott, és senki nem tudta sem azt, hogy mekkorára fog duzzadni, sem azt, hogyan lehet ellene védekezni. Akkor globálisan nagyjából 2700 halottja volt a járványnak, és sem gyógymód, sem vakcina nem volt még a láthatáron. Áprilisban a kormány lépett egy nagyot: behozott Magyarországra 400 ezer tablettányi favipiravirt Kínából. A szert 2014-ben engedélyeztették először orvosi használatra, az évek alatt nagyjából kiderült már, milyen mellékhatásokkal és veszélyekkel kell számolni a szedése alatt. A kormány döntése bátornak mondható: vettünk egy antivirális gyógyszert egy olyan vírus ellen, amire még nem volt kipróbálva, hátha erre is hat, majd újabb szállítmányok is érkeztek Japánból. 2021 márciusa óta pedig már a háziorvosok is felírhatják a szert.

Csak Magyarországon engedélyezték koronavírus ellen

Csakhogy a gyors engedélyezés ellenére az elmúlt majdnem két év alatt kiderült, hogy

a favipiravir hatásossága a SARS-CoV-2 ellen finoman szólva is visszafogott.

Azt nem lehet kijelenteni, hogy semmilyen szituációban nem működik, de a mellékhatásokat és a potenciális járványügyi következményeit tekintve egyáltalán nem indokolt, hogy a mai napig nemcsak használjuk, de a háziorvosoknak ajánlott is, hogy felírják, ha koronavírus-pozitív beteg jelentkezik náluk. A kormány saját tájékoztatása szerint 2021 novemberéig 167 392 doboz Favipiravirt váltottak ki a gyógyszertárakból.

A szer ingyenes, és a háziorvosok kezében van a döntés, hogy kinek írják fel, és kinek nem. „A koronavírus-járvány negyedik hullámában emlékeztetjük az újonnan fertőzötteket, hogy a Favipiravir továbbra is nagyban segíti az otthoni gyógyulást. A gyógyszer a tapasztalatok szerint jó eséllyel megakadályozza a tünetek súlyosabbra fordulását és ezzel a kórházba kerülést” – írja a kormányzati weboldal, holott ezt az állítást klinikai kutatásokkal nem tudja alátámasztani, mi több, az egyetlen magyar kutatás a szer hatástalanságát bizonyította.

Király Márton / KKM / MTI Egymillió darab favipiravir hatóanyagú tabletta érkezett Magyarországra Japánból 2020. november 21-én.

„A favipiravirt csak Magyarországon engedélyezték koronavírus ellen. Az Európai Gyógyszerügynökség és az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatal kísérleti stádiumban tartotta, nem adott ki rá engedélyt, mert nem tartotta elég hatékonynak. A negatív eredményekről tavaly egy Nature-cikk is megjelent” – mondta a 24.hu-nak Sarkadi Balázs kutatóorvos, akadémikus. „A szert influenza ellen fejlesztették ki Japánban, onnan átkerült Kínába, majd gyors engedélyeztetéssel Magyarországra.”

Egyetlen magyar vizsgálat

A favipiravirt a Fujifilm egyik leányvállalata, a Toyama Chemical alkotta meg, hasonlóképp működik, mint a Merck által gyártott molnupiravir. Az utóbbi nemrég megkapta az amerikai FDA vészhelyzeti engedélyét: bejut a fertőzött sejtekbe, beépül a vírus RNS-ébe, és ott egy-egy elemet kicserélgetve rontja a kórokozó replikációs képességét, mígnem annyira károsítja, hogy az nem tud tovább szaporodni. Mivel ez nem egyetlen vírusra vonatkozik csak, az influenzán kívül a favipiravirt más RNS-alapú kórokozóra is tesztelték – az ebolánál például mutatott eredményeket, de később kiderült, hogy az influenza ellen nem túl hatékony, és

Japánban már csak akkor alkalmazzák, amikor a többi gyógyszer már kudarcot vallott, a betegség pedig nagyon súlyos.

Itthon mégis afféle csodaszerként állítják be a favipiravirt, annak ellenére, hogy a mérleg nyelve erősen abba az irányba billen, hogy a szernek nem sok haszna van a járvány során. A pozitív eredményt hozó kutatások ugyanis leginkább a korai felhasználást vizsgálták, azaz akkor kezdték el adni a favipiravirt, amikor a betegnek még nagyon enyhe tünetei voltak, vagy éppen csak pozitív lett a tesztje. Ilyenkor klinikai javulást feljegyeztek néhány esetben, de szinte semmilyen olyan kutatás nem készült, amely alátámasztotta volna, hogy a szer hatásos a halálozás vagy a kórházba kerülés ellen. Kórházi eredmények egyedül Kínában mutattak pozitívumot a járvány elején, de erre sem készültek nagyobb tudományos kutatások, csak tapasztalati beszámolókból tudunk róla.

Eddig egyetlen magyar vizsgálatot végeztek a favipiravirral, mely kórházi körülmények között próbált választ találni arra, hat-e a szer a koronavírus ellen. A vizsgálatot a Semmelweis Egyetem és a Dél-pesti Centrumkórház Hematológiai és Infektológiai Intézete végezte 150 beteg bevonásával, az eredményeket 2020 decemberében publikálták egy preprint szerveren (azt, hogy mik azok a preprintek, ide kattintva olvashatja el). A kutatás egyértelműen azzal zárult, hogy a favipiravirnak a betegség lefolyására gyakorolt jótékony hatását a kórházban ápolt felnőtt betegek esetében nem lehetett bizonyítani.

Új variánsokhoz vezethet?

A Qubit információi szerint két másik kutatás is tervben volt, amit itthon végeztek volna el, de mindegyiket lefújták. „Az orvosi protokollban mégis benne van, hogy ha enyhe tünetekkel jelenik meg egy beteg, akkor favipiravirral kezdjék el kezelni” – mondta Sarkadi Balázs.

Kapcsolódó
Tudományos publikálás: gyorstalpaló laikusoknak
A koronavírus-járvány miatt a tudomány egyre több, egyébként békeidőben szigorúan szakmai szemeknek szánt folyamatai kerülnek nagyobb, laikus közönség

Sem a külföldi, sem a magyar kutatások nem igazolták tehát a favipiravir hatásosságát, a magyar kormány hivatalos kommunikációja mégis ajánlja. Szakértők szerint a tünetek megjelenésével már teljesen felesleges szedni, és felmerül a kérdés, hogy tünetmentes fertőzöttek miért szednének bármit is – főleg egy olyan szert, aminek ugyan nincsenek nagyon komoly mellékhatásai (egy török tanulmány szerint UV-fényben a szedése közben és az után átmenetileg világíthat a köröm és a haj, míg a hazai betegtájékoztató elsősorban vérképeltérésekre és például a májenzimek szintjének emelkedésére figyelmeztet a gyakori mellékhatások között), és a hatásmechanizmusa alapján

akár újabb koronavírus-variánsok születését okozhatja.

A koronavírusos betegnek, ha favipiravirt kap, alá kell írnia egy beleegyező nyilatkozatot, amelyben azt tanúsítja, hogy az orvos tájékoztatta: terhesség és szoptatás közben nem lehet szedni a gyógyszert, és a szexuális élettől is tartózkodni kell a kúra alatt. Ennek az az oka, hogy a favipiravir mutagén szer, azaz képes lehet hibákat okozni magzatfejlődés során, ezzel születési rendellenességeket válthat ki. Ez a favipiravir egy ismert tulajdonsága, a hasonló elven működő gyógyszerek mind ilyen feltételek mellett szedhetők csak.

A molnupiravir esetében azonban felbukkant egy újabb probléma is, ami igaz lehet a favipiravirra is, hiszen nagyjából ugyanúgy működnek: mivel folyamatosan hibákat „írnak bele” a vírus RNS-ébe, folyamatosan mutációra kényszerítik azt, ez pedig problémás lehet, ha a mutálódott vírusok kijutnak a szervezetből, és megfertőznek másokat is. Ez új, és potenciálisan akár veszélyes koronavírus-variánsokat is létrehozhat, amelyek elhúzhatják és súlyosabbá tehetik a járványt. Ezt két orosz kutató is vizsgálta a favipiravirral kapcsolatban, de a molnupiravir kapcsán neves egyetemek szakértői is felszólaltak már a lehetséges veszélyekről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik