Élő Belföld

Orbán belengette, hogy akár a teljes 13. havi nyugdíjat megkapnák az idősek

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

13. havi nyugdíj előbb, mint tervezték?

A nyugdíjasoknak még tartozik a kormány, azért harcol Orbán – így fogalmazott – , hogy a jövő évi választáson már úgy álljon előttük, hogy nem csak a kétheti pluszt (idén egyheti pluszt adtak, jövőre februárban ehhez még egy  heti jön az eddig  ismertek szerint) kapják meg a nyugdíjasok, hanem akár a 3. és 4. pluszhetit is, így a teljes 13. havi nyugdíjra számíthatnának – pedzegette Orbán. De hitelből nem lehet osztogatni, olyan pénzt lehet szétosztani, amit az ország  megtermelt, szögezte le a kormányfő. A kérdés még nem eldöntött.

A lezárás ellen érvel

Nem híve a lezárásoknak, mert az igazságtalan azokra nézve, akik beoltatták magukat. Csak ha a szakemberek számára egyértelmű, hogy kell lezárás, akkor lesz csak. De akkor is olyasmi, ami a védettségi igazolványhoz kötné a lezárásokat, korlátozásokat. Mert ez lenne méltányos.

Negyedik hullám

Lesz negyedik hullám, de a kérdés az, hogy mit tehetünk. Mint egy versenyben: ki ismeri jobban a másikat. Most már kezdjük kiismerni, majdnem olyan jól ismerjük a vírust, mint a vírus minket – fogalmazott. Az oltás véd. A baj azokkal van, akik nem oltották be magukat, mert ők súlyos betegségnek vannak kitéve. Mindenkit arra kér, hogy higgye el, súlyos betegséget kockáztat. Arra kéri őket, hogy oltassák be magukat. Túl nagy ellenállásba ütközne az oltás kötelezővé tétele, ezt érzi. Az emberek nem fogadják el még azt, hogy a koronavírus ellen is kell oltás, kötelező oltás, mint ahogyan fiatalkorban több más oltás kötelező.

Minimálbér-emelés

Most nagyot akarunk lépni, majdnem 20 százalékos minimálbér-emelésről lenne szó, (200 ezer forint bruttó lenne a  havi minimálbér), ebben a munkaadóknak és munkavállalóknak is meg kell állapodniuk. A kis- és középvállalkozóknak gondot okozna ekkora béremelés, ezért a kormány adót fog csökkenteni. A mérték még nem eldöntött. A garantált bérminimum is jócskán fog emelkedni.

Gyereket nevelők kapnak vissza befizetett adót

Nagy terheket viseltek a családok a járványban is. A gazdasági újraindítás sikerült. Döntést kellett hozni arról, hogy a többletbevétellel mi legyen. A kormány úgy döntött, hogy az a legigazságosabb, ha visszaadnák a befizetett adót a gyereket nevelőknek, mondta. Erre vonatkozik az, hogy február közepéig visszakapják a befizetett szja-t a gyereket nevelők. Akár alkalmazottak, akár vállalkozók. (Felső határ is lesz, az átlagbér adótartama.)

Gyerekvállalás

Kell gazdasági motiváció is ahhoz, hogy a fiatalok kellően elkötelezzék magukat a gyerekvállalás mellett. Korábban nagyon nagy volt a különbség a gyereket nem nevelők és nevelők között előbbiek javára. Ezen aránytalanság felszámolásán dolgozott és dolgozik a kormány. Efelé megyünk, de az út felénél vagyunk, mondta.

Megértem az LMBTQ-csoportba tartozókat, de ne várják, hogy...

Megértem azokat, akiket más életformát választanak, mint a hagyományos, így az LMBTQ-s csoportba sorolókat is. De azt ne várják, hogy ők neveljék a mi gyerekeinket. Azt majd mi, szülők meg fogjuk tenni. Kérem, elégedjenek meg azzal, hogy emberhez méltó, őket semmiben hátrányban nem érő politikában van részük Magyarországon.

Európa jövője nem a digitalizáció és a zöldítés, hanem a gyerek

Nagy forgalom van Budapesten, nemcsak a közutakon, hanem a politikában is – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Demográfiai Csúcsra utalva, amelyen tegnap ő is előadást tartott. Lesz-e gyerek – ezen múlik Európa jövője, mondta a kormányfő. Európa  jövője nem a digitalizációban, az iparban van, nem a zöldítésben van, hanem a gyerekben, fogalmazott. Lehet migránsokat beengedni, de akkor az ország nem az lesz, ami volt. A Nyugat nem képes saját magát fenntartani. A magyar családpolitika különleges, a legtöbbet mi költjük családpolitikára. Egy-két évtized változatlan családpolitika kell ahhoz, hogy kifejtse hatását.

Olvasói sztorik