Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Belföld

Ilyen körülmények között csak a legelszántabbak mennek kémiatanárnak

Már elmúltak azok az idők, amikor arról lehetett beszélni, hogy hiány van természettudomány szakos tanárokból. Mára már sok helyen egész egyszerűen nincsenek. Szalay Lucával, az ELTE TTK Kémia intézetének adjunktusával többek között arról beszélgettünk, hogyan jutottunk el idáig, mik a rendszer legnagyobb problémái, és mi lenne a megoldás?

Azt a kijelentést, hogy nincsenek kémia, illetve természettudomány szakos tanárok, nem kívánjuk azzal tompítani, hogy „hiány van belőlük”, vagy hogy jövő időben, esetleg feltételes módban írnánk a mondatot. A „nemlét” sajnos létező, fennálló probléma, amely messze „nemcsak” az általános iskolákat, szakgimnáziumokat érinti, hanem a gimnáziumokat is. A helyzet súlyosságát az mutatja, hogy a jelenség immár Budapesten is megdöbbentő méreteket öltött.

A többi között ez a megállapítás szerepel abban a Magyar Kémikusok Lapjának áprilisi számában megjelent tanulmányban, amelyet Holtzer Péter, a Szabó Szabolcs Alapítvány elnöke, Szakmány Csaba, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium kémiatanára, illetve Szalay Luca, az ELTE TTK Kémia Intézet adjunktusa jegyez.

A szerzők számításai szerint 2020 szeptemberében mindössze 42 olyan hallgató kezdte el osztatlan 10 féléves tanár szakos tanulmányait az ország tanárképző egyetemein, akinek az egyik szakja kémia. Mi több, 2020 őszén az országban egyetlen helyen, az ELTE TTK-n indult osztatlan 10 féléves kémia-fizika tanár szakos képzés, az erre a szakpárra felvett egyetlen hallgatóval.

Ha megnézzük az idén szeptemberben induló képzésekre vonatkozó statisztikákat, a számok magukért beszélnek: az ELTE-n mindössze 11 olyan osztatlan tanár szakos jelentkezőt találunk, akinek az egyik szakja kémia, és a nappali képzésre első helyen jelölte meg ezt a szakot.

A természettudományos tanárok számának csökkenése nem tegnap és nem is tavaly kezdődött. Ám hiába a vészharangok folyamatos kongatása, egyelőre csak látszatmegoldások születnek a tanárhiány okozta súlyos problémákra.

De hogy jutottunk el odáig, hogy – a szerzők számítása szerint – országosan 2078 általános iskolai feladatellátási helyen nincs kémiatanár, valamint 214 gimnáziumban és 125 kombinált általános iskola-gimnáziumban sincs? Ez a helyzet a budapesti gimnáziumok 38 százalékában is, de a szabolcsi gimnáziumok 68 százalékából hiányzik a kémiatanár.

A rendszerváltással kezdődött

A jelenlegi állapot eléréséhez vezető folyamatok megértéséhez jócskán vissza kell mennünk az időben. A rendszerváltás előtt a természettudományok több okból is igazán fontosak voltak, hívja fel a figyelmet Szalay Luca. Az egyik a hidegháború volt, hiszen a nyugati országok nem adták ki a különböző technológiai újításokat, ha pedig a kémeknek sikerült megszerezni valamit, azt be kellett üzemelni, működőképessé tenni, így a politikusok nagyban rá voltak utalva a természettudományok terén magasan képzett szakemberekre.

Az iskolákban ekkoriban még nagyon magas volt a természettudományos óraszám, így az ezeket tanító tanárok erős érdekképviselettel rendelkeztek, komoly erőt képviseltek a tantestületben. Ehhez jött hozzá az is, hogy az olyan családokban, amelyek ideológiailag nem voltak elkötelezettek a szocialista rendszer felé, vagy éppen a „nem kedvezményezettek” közé tartoztak, a gyerekeknek egy kiváló menekülőutat jelentett a természettudományos pálya, hiszen ezeket tanulni és tanítani is viszonylag ideológiamentesen lehetett.

További fontos körülmény, hogy a természettudományos pályákon dolgozó szakemberek közül sokan jóval többet utazhattak nyugatra is, konferenciákra járhattak, külföldi kutatóintézetekben, egyetemeken dolgozhattak.

Hiába volt persze már akkor is nehéz természettudományokat tanulni és tanítani, az erőfeszítéseket később gyakran egy, a kor magyar viszonyaihoz képest nyugodt, prosperáló karrier követhette.

A rendszerváltás után ebből a szempontból is nagyot változott a világ: a politika már nem tartotta annyira fontosnak, hogy legyen sok, jó természettudományos képzettségű ember, magyarázza az ELTE adjunktusa. Felbomlott a „szocialista tábor”, és Magyarország hamarosan belépett a NATO-ba, ahol – elvben – rendelkezésre állt a magas szintű haditechnika. Ezzel együtt hirtelen sok, a civil életben hasznos technológiai fejlesztés is elérhetővé vált, így érthető módon könnyebb volt ezeket átvenni vagy megvenni, mint Magyarországon fejleszteni. Arról nem is beszélve, hogy ez a megoldás, legalábbis rövid távon, jóval olcsóbb is.

A rendszerváltás a pályaválasztási szokásokra is hatással volt. Hirtelen számos új pálya nyílt a tehetséges gyerekek előtt, a korábban említett, rendszerrel nem szimpatizáló családok sarjaként sem kellett már a természettudományokat választaniuk, hiszen bármi más lehetett belőlük: jogász, közgazdász, újságíró, vagy bármi olyan állást is vállalhattak, ami korábban politikai elköteleződéssel járt.

A magyarországi politikusok, amikor ekkoriban szétnéztek a nyugati világban, azt látták, hogy az országok többségében alacsonyabbak a természettudományos tárgyak kötelező óraszámai, mint nálunk, így követték ezt a példát

– mondja Szalay Luca, hozzátéve, nem lényegtelen az sem, hogy a politikusok között mindig a humán műveltséggel rendelkezők vannak többségben, akik sok esetben nem látták értelmét, hogy annyit „kínozzák” a gyerekeket a természettudományos tárgyakkal.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

A kilencvenes években elkezdődött folyamat hatásai a kétezres évekre beértek. Ekkoriban már nyilvánvalóvá vált, hogy nem lesz elég természettudomány szakos tanár. A helyzetet csak tovább rontotta, hogy 2006-ban, a bolognai rendszer zászlója alatt bevezették az osztatlan helyett a kétszintű tanárképzést. Szalay Luca szerint ez azt eredményezte, hogy „másfél szakos tanárokat” képeztek – hiszen az alapszakjukkal azonos tantárgyból szerzett tudásuk jóval erősebb volt, mint a másik szakjukon elsajátított ismereteik. Ezek a tanárjelöltek a tanítási gyakorlat alatt a jobb gimnáziumokban sokszor szembesültek azzal, hogy az odajáró gyerekekhez képest nagyon keveset tudnak, ez pedig az amúgy is kisszámú ambiciózus hallgató közül többeknek gyorsan elvette a kedvét.

Az osztatlan tanárképzés visszaállításáért sokan és sokat harcoltak. Végül 2013-tól vezették be az „új”, osztatlan tanárképzést, és vele együtt a tanár szakos hallgatók által igényelhető Klebelsberg Képzési Ösztöndíjat. A frissen érettségizettek ettől kezdve ismét tanári szakra jelentkezhettek ahelyett, hogy az egyik majdani tanári szakjuknak megfelelő alapszakos diplomát kellett volna előtte – teljesen fölöslegesen – megszerezniük.

Az ELTE adjunktusa felidézi: ezt követően az addigiakhoz képest egy nagyságrenddel többen jelentkeztek hozzájuk, és évente általában negyven fölötti létszámú évfolyamok indultak a kémiatanári szakon.

Ez a tendencia néhány évig kitartott, és még 2017-ben is 44 fő kezdte meg a kémiatanári tanulmányait az ELTE-n.

Mivel ezen az egyetemen képzik az országban átlagosan a tanár szakos hallgatók majdnem felét, ez azt jelentette, hogy ha a gólyák közül mindnyájan végeztek volna és utána a tanári pályán dolgoztak volna, körülbelül meglett volna az a létszám, ami a nyugdíjba vonuló pedagógusok utánpótlásához szükséges volt – persze a demográfiai változásokat is figyelembe véve.

A szintén 2013-ban bevezetett pedagógus-életpályamodell minden hibájával együtt valamiféle perspektívát adott a jelentkező hallgatóknak, akik ekkor azt láthatták, hogy tanulni és dolgozni kell, de hosszú távon van miért. Ezzel párhuzamosan azonban a természettudományos tantárgyak kötelező óraszámai még tovább csökkentek, a fizetések pedig inflálódtak, és a fizetésemelések kiszámításának módjára vonatkozó jogszabály is előnytelenül változott. A szakgimnáziumok nagyobb részében át kellett térni egy olyan rendszerre, ami csak egy tanéven keresztül, heti három órában írja elő a természettudományok oktatását. Az ottani természettudomány szakos tanárok egy részének „fölöslegessé válása” pedig így egy darabig még elfedte azt, hogy a friss diplomások között nincs elég utánpótlás.

Egy mai fiatalnak nem elég az, hogy majd 14 év múlva lehet 300 ezer forint feletti a fizetése. Ilyen körülmények között mi a csodáért kellene ennyit tanulni? Eljutnak odáig, hogy hat év kemény egyetemi tanulást követően van egy diplomájuk. Ezzel az életbe kilépve azt látják, hogy már két éve a kötelező bérminimumnál is kevesebb lenne a fizetésük, amit épp ezért kellett legalább a mostani bruttó 219 ezer forintos szintig megemelni

– fogalmaz az ELTE oktatója. Eközben a végzett diplomások előtt számos, anyagi szempontból jóval kecsegtetőbb lehetőség áll. Így a legtehetségesebb, legjobb jelöltek közül is egyre többektől halljuk, hogy ilyen körülmények között sajnos le kell mondaniuk a tanári pályáról.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Mint Szalay Luca mondja, annyira abszurd ez a helyzet, hogy jogosan tehető fel a kérdés: ki megy ilyen körülmények között tanárnak. Persze mindig lesz néhány olyan pedagógus, aki él-hal a tanításért, de erre nem lehet egy egész ország képzését alapozni.

Kapcsolódó
Volt olyan tanítványom, akinek a zsebpénze több volt a fizetésemnél
Miközben a felsőoktatás csak úgy árasztja a diplomás pedagógusokat, az iskolákban lasszóval kell fog fogni a tanárokat. Miért tanul valaki tanárnak, ha aztán nem akar tanár lenni?

Fontos szót ejteni arról is, hogy a diploma kézhez kapása után a pályakezdő tanárok nagyon változatos körülmények között kezdik meg a munkát. Egy részük elitiskolákba, vagy legalábbis olyan helyekre kerül, ahol – főként a gyermeküket orvosi, gyógyszerészi pályára szánó szülők kedvéért – van emelt szintű természettudomány-oktatás. Mások viszont olyan, az országos átlagnál rosszabb körülmények között működő oktatási intézményekben kezdenek tanítani, ahol nemcsak azzal szembesülnek, hogy kevés a fizetés, hanem azzal is, hogy nem tudják az érdekeiket érvényesíteni, nincs pénz eszközökre és kísérletekre, de a gyerekeket és a szülőket sem érdeklik ezek a tárgyak, csak az a fontos, hogy görbüljön a jegy.

Ilyen körülmények között nem csoda, ha sok fiatal tanár elhagyja a pályát

– vélekedik Szalay Luca, aki aláhúzza, hogy a kistelepüléseken az is gondot jelent, hogy egy iskola nem tud elegendő órát adni ahhoz, hogy kijöjjön egy tanári állás. Így sokan két vagy akár három falu, illetve intézmény között is ingáznak folyamatosan, ami pedig akarva-akaratlanul színvonalcsökkenéshez vezet.

Az adjunktus felhívja a figyelmet arra is, hogy a természettudományok területén jó adottságokkal csak a mindenkori populáció viszonylag kis hányada születik, és így van ez természetesen más intelligenciaterületek esetében is. Ezért tudomásul kell venni, hogy egyszerűen nem mindenki alkalmas arra, hogy bizonyos szint fölé eljusson ezeken a területeken – ahogy például sikeres sportember sem lehet bárkiből.

Biciklizni és úszni viszont szinte mindenki megtanulhat, és ezáltal jobb minőségű, teljesebb életet élhet, mint ahogy a természettudományos alapműveltséggel rendelkező ember is – amihez persze jó tanárokra van szükség.

Annak az eleve szűk körnek, akik fogékonyak a természettudományokra pedig csak egy kicsiny hányadát alkotják azok, akik alkalmasak bizonyulnak tanárnak, mert élvezik azt, hogy elmagyarázhatják másoknak, amiket ők már korábban megértettek. Szalay Luca becslése szerint legfeljebb körülbelül minden harmincadik gyerekből lehetne természettudomány szakos tanárt képezni, úgy, hogy jól végezze a munkáját és szeresse is azt, amit csinál.

Ez azt jelenti, hogy meglehetősen nehéz a természettudományos tanári pályára alkalmas diákokat megtalálni. Főleg akkor, ha már az ő iskolájukban sincs elegendő természettudomány szakos tanár, vagy ha van is, akkor sem tud jól tanítani – például a lehetetlen körülmények vagy a nem szakirányú végzettsége miatt.

Mindezek ismeretében adódik a kérdés:

Mit kellene tenni, hogy többen jelentkezzenek természettudományos tanári szakokra?

Az ELTE adjunktusa szerint a fizetések nagy mértékű emelése csak az első lépés, enélkül elképzelhetetlen bárminemű változás, ám önmagában ez még nem elegendő. Mint mondja, a pedagógus-életpályamodell erős reformjára is szükség lenne, illetve ki kellene alakítani egy rendszert azért, hogy a fiatalok körében népszerűsítsék a tanári pályát. Az egyik felmerült ötlet szerint ez például úgy történhetne, hogy a középiskolások körében szerveznének olyan szakköröket vagy projekteket, amelyek keretében a diákok lehetőséget kapnak arra, hogy szaktanári felügyelettel a kisebbeket tanítsák. Kísérletbemutatók, természettudományos napok vagy erdei iskolák teremthetnének ilyen alkalmakat. A diákok így szerzett sikerélményei nyomán kiderülhetne, kik azok közülük, akiknek van affinitása a tanításhoz, azaz képesek a természettudományos tárgyak megértésére és a tudásuk átadására, amit ráadásul még élveznek is.

A fizetésemelés csak egy alap, de nem elég, viszont anélkül semmi sem fog változni. Ezért a bérért egyetlen épeszű fiatal sem fog már hat évig tanulni, de a tanárképzés tervezett átalakításának megvalósulása után öt évig se

– szögezi le Szalay Luca, aki szerint szükség lenne a képzés olyan irányú változtatására is, hogy a tanárszakokra jelentkezőket célzottan a tanításra készítsék fel. Ehhez szükség lenne a tanárképzés és a diszciplináris alapszakos képzések teljes szétválasztására, amire az ELTE Kémiai Intézetében megvan a szándék – annak ellenére, hogy ez az oktatók óraterhelésének növekedésével jár.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Mint mondja, az oktatási kormányzat egy új, egységes, öt évig tartó tanárképzés 2022. szeptemberi bevezetésére készül. Ennek képzési és kimeneti követelményeit az ország összes tanárképző egyetemének képviselőiből alkotott szaktárgyi munkacsoportok már kidolgozták, jelenleg a vonatkozó jogszabály előkészítése zajlik. Jelentős változás lesz, hogy a gyakorlatok a képzés vége helyett a képzés egészére lesznek széthúzva, amitől komoly motivációs és pályaszocializációs hatást remélnek.

Felszívódhat a kémia

Az egyre tragikusabbá váló tanárhiányt részben elfedi, hogy a 2020-ban bevezetett Nemzeti alaptanterv immár nem teszi kötelezővé az általános iskolákban a diszciplináris, vagyis tantárgyak szerinti természettudományos oktatást. Azaz nem kell külön kémia-, fizika-, biológia- és földrajzórákat tartani, hanem helyettük egy integrált természettudomány tárgy kaphat helyet az órarendben, sőt ezt a megoldást középiskolák is választhatják. Emiatt viszont könnyen előfordulhat, hogy például egy biológia-földrajz szakos tanárra hárul a fizika és a kémia tananyagának az oktatása is, miközben ő nem tanulta a képzése során, hogyan kell ezt a munkát hatékonyan és érdekesen végezni, és természetesen a tanulók kérdéseinek megválaszolásához és a tehetséggondozáshoz sincs meg feltétlenül ezeken a területeken a szükséges háttértudása.

Így az órák el vannak látva, csak az a kérdés, hogy lesz-e így az ország tervezett, gyors ütemű tudományos-technikai fejlődéséhez elegendő természettudományos végzettségű szakember

– veti fel Szalay Luca. Hozzáteszi még, hogy azok a természettudományok terén potenciálisan tehetséges fiatalok, akik a tanárhiány miatt nem kerülhetnek ilyen pályára, nem csak a nemzetgazdaság szempontjából jelentenek elvesztegetett lehetőséget. Ezeknek a fiataloknak a saját, személyes sorsa sem alakul úgy, mintha egy jó tanár időben kézen fogta volna őket, és így mindnyájukat elindította volna valaki a sikeres természettudományos karrierhez vezető úton.

Könnyen belátható, hogy a természettudományos tanárképzés szempontjából ez egy önerősítő folyamat. Ugyanis nem valószínű, hogy azokból a diákokból ilyen tanárok lennének, akik az iskolai éveik alatt nem jutottak hozzá a jó minőségű természettudományos képzéshez, és akik nem találkoztak olyan tanáregyéniségekkel, akik szerepmintául és példaképül szolgálhattak volna számukra.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.