Belföld

Dr. Király Péter: Harminc évvel ezelőtt azt hittem, lehetetlen küldetésre vállalkoztam (x)

Rex Kutyaotthon Alapítvány
Rex Kutyaotthon Alapítvány
A közel három évtizede tevékenykedő Rex Kutyaotthon Alapítvány évente több mint ezer állatot ment meg, ivartalanít és ad örökbe. Oktatóprogramjain és rendezvényein generációk ismerkedhetnek meg az állatok igényeivel és a felelős állattartás alapjaival. Az állatmenté­si tevékenység mellett a kezdetektől kiemelt figyelmet szentelnek az állatvédelmi szemléletformálásra, mert hisznek abban, hogy az állatok jövője a felnövekvő nemzedék ismereteitől és lelkületétől függ. Ennek szellemében működteti és fejleszti folyamatosan a Rex Kutyaotthon Alapítvány újpesti állat- és természetvédelmi központját a 2004-ben megnyílt Rex Állatszigetet is, ahol az állatmenhely mellett többek között oktatókabinet, parasztudvar, vadmentő állomás és kutyaiskola is működik. A közelmúltban az alapítvány egy nagyszabású országos feladatokat ellátó állatvédelmi oktatóközpont megvalósítását tűzte ki célul, melyet jóérzésű állatbarátok támogatásával szeretne létrehozni. A közelgő jubileum, a nagyszabású tervek, valamint a pandémia okozta nehézségek kapcsán kérdeztük Dr. Király Pétert, a Rex Kutyaotthon Alapítvány alapítóját, aki elárulta azt is, milyen nagy terveket dédelget még.

A koronavírus-járvány miatti korlátozások a menhelyeket is érintették. A Rexnél hogyan vészelik át ezt a nehéz időszakot?

Lehet, hogy a mai világban közhelynek tűnik, én mégis hiszem, hogy a szeretet az élet fő mozgatórugója. Ez az éltető érzés mégis egyre több ember számára tartós hiánycikké vált. Az űrt tökéletesen kitöltheti egy hűséges kutya vagy cica társasága. A négylábú családtagok jelenléte testi és lelki feltöltődést egyaránt kínál. Az állatok szeretete ingyenes, őszinte, mulattató. A Rex Kutyaotthon Alapítvány közel 30 esztendeje igyekszik összepárosítani a szeretetéhes kétlábú és négylábú szíveket. Ezt tettük a “boldog békeidőkben”, és ezt tesszük most a járvány idején is.

Anyagilag hogyan érintette a Rexet az elmúlt egy év?

A pandémia  alapítványunk legtöbb tevékenységét jelentősen korlátozta, és drámaian csökkent a támogatóktól érkező segítség is. Ennek ellenére álljuk a sarat, hiszen a Rex Alapítvány újpesti állatotthonában közel 200 négylábú sorsáról kell napi szinten gondoskodnunk. Bár a zárt kapuk miatt, látogatók nélkül, csökkent a felajánlott adományok száma és összege, a Rex Állatszigeten lévő állatok létszáma – a szaporítótelepek felszámolásában való aktív részvételünk miatt – tovább nőtt.

Rex Kutyaotthon Alapítvány

A több állat nagyobb örökbefogadási kedvet is hozott? Sok szó esik arról, hogy a járvány időszakában megnőtt az örökbefogadási igény. Ezt Önök is érzékelték? 

A Rex Kutyaotthon Alapítvány vonatkozásában nem nőtt számottevően az örökbefogadási igény. A Rex – angol minta alapján évek óta, az örökbefogadási folyamat első lépcsőjeként – kérdőív segítségével méri fel az örökbefogadó lehetőségeit és veti össze az állat igényeivel.

Tudják-e segíteni az örökbefogadó gazdikat tanácsokkal, utánkövetéssel, oktatással?

Természetesen az újdonsült gazdikkal tartjuk a kapcsolatot, és ellátjuk őket az örökbefogadott állatfajra jellemző tartási ismeretekkel. Ennek keretében ismeretterjesztő képzéseket is szervezünk, többek között elsősegély-nyújtási alapismereteket oktatunk, és kutyás jogsi tanfolyamot is tartunk, ahol a kezdő gazdik elsajátíthatják az alaptudást.

Mit tesznek, ha úgy érzik, valaki bár szeretne örökbefogadni, nem alkalmas rá? Hogyan próbálják adott esetben lebeszélni az örökbefogadásról? Kerül-e vissza Önökhöz állat olyan gazditól, aki korábban örökbefogadott a Rexnél? 

Felhívjuk a figyelmet az ember-állat kapcsolat harmóniájának fontosságára, ami csak akkor valósulhat meg, ha mindkét fél jól érzi magát. Ha az örökbefogadó például nem tudja kielégíteni az örökbefogadott kutya mozgásigényét, viselkedés zavarok jelentkezhetnek az állatnál, mint a szeparációs szorongás; – a lakás és használati tárgyak rongálása, vokalizálás, szélsőséges esetben öncsonkítás   Sajnos még így is visszakerül az örökbeadott állatok nagyjából 10 százaléka egy éven belül.

Mennyi pénzből gazdálkodnak egy évben, és ennek az összegnek mekkora részét képezi az 1 százalékos adófelajánlás?

100 millió Ft körüli összegből gazdálkodunk egy évben, melynek legjelentősebb részét az Állatszigeten élő közel 200 állat ellátása, valamint a 15 alkalmazott munkabére és a rezsiköltségek teszi ki.

Az 1 százalékos adófelajánlás ennek jelentős részét, körülbelül 60-70 százalékát fedezi, tehát az alapítványnak nagy szüksége van erre a forrásra. Sajnos a civilszervezetek kampányai ellenére évről évre kevesebben ajánlanak fel a befizetett adóforintjaikból, ezért nem lehet eleget hangsúlyozni ennek a fontosságát.

Rex Kutyaotthon Alapítvány

Télen Önök segítettek rászoruló gazdiknak adomány élelemmel. Mennyire gyakori az ilyen akció, és mekkora igény van rá?

Idén a járvány miatt elszegényedett gazdikat támogattuk állateledellel.  Évtizedek óta segítjük az anyagi gondokkal bíró gazdikat állataik kedvezményes ivartalanításával, gyógyszertámogatással, de váratlan események esetén (pl. haláleset, árvíz, stb.) is szervezünk akciókat.

Közel 30 éve alapította a Rex Kutyaotthont. Mi változott a három évtized alatt? Mit tart a legnagyobb eredményének, és mi az, ami még elérendő cél és feladat?

30 évvel ezelőtt kezdő állatorvosként kerültem Újpestre. Akkor még a megunt kutyákat és macskákat  gyakran itt, a város peremén dobták ki az autóból, és mindennapos volt az állatkínzás. Ez nyilvánvalóvá tette számomra, hogy a gyógyító munkán túl az ártatlanul bajba került állatokért is tennem kell valamit.  Akkor még azt gondoltam, hogy megvalósíthatalan küldetésre vállalkozom. Szerencsére számos felelős gondolkodású társra leltem ebben a misszióban, és állatbarátok nagyvonalú adományaiból, valamint 1 százalékos felajánlásaiból megépítettük az ország egyik legismertebb állatvédelmi központját. Az elmúlt 3 évtized alatt több mint 10 ezer állaton segítettünk. Nagy álmom, hogy a Rex Kutyaotthon Alapítvány telephelyén az újpesti Rex Állatszigeten megé­püljön a Felelős Állattartók Háza. Ez egy országos feladatot ellátó oktatóközpont, ahol a jövő generációi interaktív módon ismerkedhetnek meg a vadon élő-, gazdasági- és társállatok szükségleteivel, őshonos állatainkkal és a felelős állattartás alapjaival. Van tehát mit ünnepelnünk, de  a védenceink mindennapi ellátása és nagyívű terveink megvalósítása miatt nem tudunk hátradőlni.

A felelős állattartás évek óta hangoztatott üzenetét mennyire értették meg az emberek 2021-re ?

Hitem szerint emberré válásunk legemberibb eseménye volt, amikor a farkast magunkhoz vettük.  Embertelenné válásunk legszégyenletesebb megnyilvánulása pedig, amikor a legjobb barátainkat  sorsukra hagyjuk. Az elmúlt három évtizedben a hatóságok és a civilszervezetek aktív állatvédelmi tevékenysége érzékennyé tette lakosságot, de sajnos vannak olyan elmaradott régiók, ahol az állatokat még mindig haszontárgyként kezelik.

Mit gondol, ha a felelős állattartásra nagyobb hangsúlyt fektetnénk, kevesebb dolguk lenne?

Miként az orvosi-állatorvosi gyakorlatban is a prevenció az egészségvédelem leginkább költséghatékony megoldása, úgy az állatvédelem céljainak elérésében is a felelős állattartási kultúra megteremtése a legfőbb eszköz. Ebben a szankcióknak, vagy a megfélemlítésnek sokkal szerényebb visszatartó ereje van, mint az állattartók szívébe elültetett érzelmeken és ismereteken alapuló erkölcsi szabályoknak.

Mennyire tartja fontosnak, hogy a felelős állattartás kérdése bekerüljön az oktatási rendszerbe, és milyen tantárgy keretében képzelné el azt?

Tapasztalataink szerint az állatok iránt a 2.-6. osztályos tanulók a legfogékonyabbak, ezért ebben a korban kiemelten fontos náluk a természet és az állatvilág ismeretére és szeretetére való nevelés, és a felelős állattartás népszerűsítése. Az utóbbi két évtized tanterveiben a környezet- és természetvédelmi oktatás keretein belül az állatvédelem témája szinte alig szerepelt, ezért létfontosságú lenne, hogy a vadon élő állatok, társállatok és gazdasági állatok témakörét állatvédelmi szempontból részletesen bemutató anyag bekerüljön a tantervbe. Az állatok felépítésének és viselkedésének, valamint igényeinek megismerése (különösen az ember közelében élő háziállatokra vonatkozóan) nem csupán a városi környezetben élő gyerekek számára fontos. A tantervbe épített korszerű ismeretek és a felelős állattartás alapelveinek megismerése a vidéki gyerekek is segít felkészülni az állattartással kapcsolatos problémákra, veszélyhelyzetek elhárítására és a felelős állattartás elveinek betartására.

A pedagógusok mennyire nyitottak arra, hogy a felelős állattartás bekerüljön a tananyagba?

A tanárok rendszerint túlterheltek, fáradtak, és gyakran csak kényszerűségnek érzik a plusz munkát jelentő programokat. Ennek ellenére a téma iránt abszolút befogadóak, de a tanterv által megszabott tananyag és keretek híján a saját kreativitásokon múlik, hogy részt vegyenek az oktatási programokban.

Hogyan segíthetik a szülők, hogy a gyerekek felelős állattartókká váljanak?

Az akár családostul elsajátítható alapismeretek (pl. kutyás jogsi tanfolyam) megszerzése után iratkozzanak be a gyermekek további tanfolyamokra, kutyaiskolába, nyári táborokba, valamint gazdagítsák ismereteiket a média és az állatvédelemmel foglalkozó közösségi oldalak segítségével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik