Belföld koronavírus

MOK-titkár: A kapacitások vége felé járunk

MTI / Balogh Zoltán
MTI / Balogh Zoltán

A kapacitások vége felé járunk, és nincs értelme nyakló nélkül bővíteni az intenzíves ágyakat, muszáj meghúzni egy határt. Hiába lesz sok ágy, sok lélegeztetővel, kevés szakápoló mellett csak romlani fog az ellátás – mondta a 444-nek adott interjújában Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára, aki a harmadik hullámban Covid-osztályon dolgozik.

Mivel hivatalos adatok nincsenek arról, hogy mennyi beteget ápolnak intenzív osztályokon, és arról sincsenek, hogy a betegek hogyan oszlanak meg a kórházak között, ezért a MOK-titkár is csak kollégái beszámolóira tud hagyatkozni. Azt mondta, „vegyes a kép”, van ahol „tartani tudják”, hogy három betegre jusson egy ápoló (a kettő lenne az ideális), viszont tud olyanról, ahol 6-8 beteg jut egy ápolóra.

30-40 évesen is kerülnek be kísérőbetegségek nélkül, igen rossz állapotban, fulladva

– mondta el Svéd Tamás mások nyilatkozatait megerősítve arról, hogy a brit mutáns miatt fiatalabb betegek is sokan kerülnek kórházba.

Kapcsolódó
MOK: Itt az ideje használni az etikai kódexet, ha választani kell, ki kerülhet lélegeztetőgépre
Már most vannak olyan kórházak, ahol külön csapat méri fel, milyenek a koronavírusos betegek életkilátásai.

Svéd Tamás azt is megerősítette, hogy egyre gyakrabban kell dönteni arról is, hogy ki kerüljön egy intenzíves ágyra.  Ezért előfordul, hogy idősebb, nehezen menthető, vagy menthetetlen betegek helyett fiatalabbakat küldenek oda. A MOK etikai kódexét azonban hivatalosan még nem használják, mert nem mondták azt ki, hogy túl sok beteg van a kórházi kapacitásokhoz képest, ezért az ilyen döntések ad hoc jellegűek, „nincs a döntésnek egyértelmű gazdája, aki vállaltan, objektív kritériumok alapján dönt”.

Az orvos szerint nem megoldás a lélegeztetővel felszerelt ágyak számának növelése, mert nincs elegendő szakszemélyzet, így ez még akár veszélyes lépés is lehet, mert „jó eséllyel azokat se fogjuk tudni megmenteni, akiket eddig”.

Svéd Tamás úgy látja, hogy „az oxigénellátásra képes ágyakat például érdemes lehet bővíteni, illetve lenne értelme invazív lélegeztetést nem, de intenzív ápolást, akár non-invazív lélegeztetést biztosító intermedier egységek, szubintenzív osztályok létrehozásának, bővítésének is”.

A MOK-titkár arról is beszélt, hogy az egészségügyi dolgozók egyre kimerültebbek mentálisan is a Covid-osztályokon folyó harc miatt, szerinte nem lenne meglepő, ha a harmadik hullám után sokan kilépnének a magyar egészségügyből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik