Belföld

Szolidaritást kérnek az egészségügyi szakdolgozók az orvosoktól

Ez idáig azt hittük, hogy szolidárisan együtt képviseljük az egészségügyi dolgozó kollégáinkat. Most sajnos csalódottságunknak kell hangot adni,

írta a Magyar Orvosi Kamara elnökének, Kincses Gyulának írt levelében a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK). Reményeik szerint a MOK szolidaritást vállal és nem fogadja el ebben a formában a kedden megszavazott, orvosi béremelésről szóló új törvényt és nem vesz részt annak megvalósításában.

A levelet a Napi.hu vette észre a MESZK honlapján, és kifejtik benne, hogy hétfőn mindössze négy órájuk volt arra az elnökség tagjainak, hogy egyszer átolvassák a törvénytervezetet. Azt már akkor sem támogatták és alaposabb tanulmányozás után is arra jutottak, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény módosítása hátrányosan érinti az egészségügyi szakdolgozókat.

Az elutasítás oka alapvetően nem a mellékletben megjelentetett orvosi bértábla, hanem a joganyag által leírt elvárások, követelmények a szakdolgozói kar számára alapvetően előnytelen helyzet előre vetítése, valamint az egészségügyi ellátórendszer számos területére gyakorolt igen kedvezőtlen hatása, a betegellátás bizonytalanná válása volt. Olyan jelentős módosítások találhatóak a jogviszonyra vonatkozóan, amelyek alapjaiban változtatják meg a szakdolgozók foglalkoztatásának gyakorlatát.

A MESZK attól tart, hogy az új szabályok bevezetésével ellehetetlenül egyes intézmények működése, mert a többes jogviszony kérdése szigorodik és nem lesz elég szakdolgozó az intézményekben.

A magyar szakdolgozói kar jelentős része másod, sőt harmadállás együttes fenntartásával tudta és tudja biztosítani azt az anyagi biztonságot, amelyet jogosan követeltünk együtt a korábbi tárgyalásokon. A bérrendezés ilyen egyoldalú formában és ütemezésben való kivitelezése, melyet a foglalkoztatás korlátozásokkal kiegészítenek tömeges megélhetési nehézségeket, pályaelhagyást, sőt országelhagyást eredményezhet! Meg kell őrizni munkatársainkat, hiszen magyar betegeket csak magyar nyelven beszélő magyar szakdolgozói karral lehet személyre szólóan ellátni.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az egészségügyi ellátórendszerben való munkavégzés speciális szolgálat, azt nem mindenki tudja vagy akarja elvégezni.

Azt gondoljuk a hazai ellátórendszer fenntartása, valamint a koronavírus világjárvánnyal való sikeres megküzdés nemcsak és kizárólag a magyar orvosok helytállásának köszönhető, hanem valamennyi egészségügyi dolgozónak és egészségügyben, valamint a szociális ellátásban dolgozónak. Mindezek alapján az egészségügyi szakdolgozók rendkívül méltánytalan helyzetbe kerülhetnek, amennyiben egyeztetés nélkül 2021-ben megszűnik közalkalmazotti jogviszonyuk,

olvasható a levélben.

A Magyar Orvosi Kamara már korábban jelezte, hogy az orvosi bértábla a parlament által megszavazott formában nem elfogadható.

Alapjaiban alakítja át az egészségügyi rendszert az orvosi béremelésről szóló törvényjavaslat
A hálapénz adásáért is börtön járhat, a magán- és az állami ellátást a másodállás tiltásával is szétválasztanák.

Kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik