Most, hogy négynapi tanácskozás után megállapodás született az uniós tagállamok vezetőinek csúcsértekezletén, érdemes ismét tisztázni az oly sokszor emlegetett jogállamiság fogalmát. Nem kell megijedni, nem olyan bonyolult ez. Ennek biztosításához az kell, hogy egy államban önálló és független hatalmi ágak – törvényhozó (országgyűlés), igazságszolgáltató (bíróság) és végrehajtó (kormány) – egymástól elválasztva, egymás fékeként és ellensúlyaként működjenek. Ez garantálja (garantálná), hogy a törvények és a bíróság előtt minden ember egyenlő, és hogy a hatalommal felruházott emberek sem állnak (állhatnának) a jog felett. Hogy ez mennyire régi igazság, azt az ókori görög filozófus, Platón egyetlen mondata is jelzi:
abszolút hatalmat még erényes embernek sem szabad adni.
A bíróságok ellen indított kormányzati hadjárat történetében nem akarnék – persze nem is tudnék – Platónig visszamenni, elég lesz az utóbbi évek néhány eseményének felidézése.
A közvéleménynek a bíróságok ellen hangolása, illetve a bíróságok szervezeti átalakítása szinte párhuzamosan történt. Bizonyára sokan emlékeznek arra a jó néhány évvel ezelőtti jelenetre, amikor Rogán Antal – akkor még a Fidesz frakcióvezetőjeként – kiállt a Prestige Towers lakópark egyik háza elé, és felháborodva haladéktalan törvénymódosítást követelt azért, mert a szörnyű halálos balesetet okozó Eva Rezesovát a bíróság házi őrizetbe helyezte. Alig telt el néhány óra, és Rezesova ismét előzetes letartóztatásba került. Vagy amikor a Kúria egyik, parlamenti mandátumot is érintő döntését Orbán Viktor így kommentálta:
a Kúria egyértelműen és súlyosan beavatkozott a választásokba. Az Alkotmánybíróság végzését áttanulmányozva nyilvánvaló: a Kúria intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához.
De még ennyire sem kell visszamennünk az időben, elég az idei januárra emlékeznünk, amikor a kormányfő felsorolta azokat a bírósági ítéleteket, amelyek szerinte „sértik az emberek igazságérzetét”. Ilyenként említette a gyöngyöspatai roma diákoknak a szegregálásuk, az elítélteknek pedig a zsúfolt börtönkörülmények miatt megítélt kártérítéseket.
A közigazgatási bírósági rendszer átalakításának, ezen belül a Közigazgatási Felsőbíróság bevezetésének 2018-ban elindított kísérlete még kudarcot vallott. A cél persze már akkor is az volt, hogy a hatalomnak fontos ügyeket olyan bírák tárgyalják, akik a kormánytól, nevezetesen többnyire az igazságügyi minisztertől függenek. 2019 májusában Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bejelentette, hogy – „bár a jogszabály megfelel a jogállamiság követelményeinek” – a törvény olyan „európai és nemzetközi vita kereszttüzébe” került, ami megkérdőjelezi a bírói függetlenséget, ezért a kabinet az új intézmény bevezetését határidő nélkül elhalasztja. Értsd: annyira átlátszó volt a bíróság bedarálásának szándéka, hogy az ellen a nemzetközi közvélemény látványosan tiltakozott.
Mindeközben a bíróságon belül is folyik egy küzdelem azért, hogy a bírák ne érezzék magukat olyan nagyon függetlennek. Emlékezetes, hogy Tatár-Kis Péter, a Fővárosi Törvényszék akkor még megbízott, most már kinevezett elnöke fegyelmi eljárást indított Vasvári Csaba ellen azért, mert a bíró egy konkrét ügyében az Európai Unió Bíróságához fordult. Vasvári kérdései között szerepelt az is, vajon nem sérti-e a bírói függetlenséget az az eljárás, amelynek keretében az igazgatási vezető – az azóta már alkotmánybíróvá lett Handó Tünde – pályázatok megkerülésével nevez ki bírákat vezető tisztségekbe.
A fegyelmi eljárás megindítása miatt botrány tört ki, a Magyar Bírói Egyesület felháborodottan tiltakozott, honlapján nyilvánosságra hozta a fegyelmi tényét, valamint a véleményét a bírói függetlenség megsértéséről. Ehhez képest a legutóbbi összbírói értekezleten Tatár-Kis Péter gyakorlatilag letagadta, hogy ő fegyelmit indított volna bármely konkrét ügy kapcsán. Ez a magatartás, akárhogyan is nézzük, a bírói integritás megsértése, egyúttal fegyelmi vétség is – lenne. Persze csak akkor, ha Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke – a helyett, hogy kiforgatná a törvényszék elnökének nehezen félreérthető szavait – helyt adna az ennek megállapítására irányuló indítványnak. A példa azért fontos, mert rávilágít arra a lehangoló folyamatra, amely már a bíróságon belül is zajlik.
Az egyik ezek közül a kontinentális jogban – idetartozik a mi jogrendszerünk is – eddig szokatlan úgynevezett precedensjog megerősítése. Persze valamilyen mértékben eddig is létezett, hiszen a Kúria jogegységi döntései eddig is kötelezőek voltak a bíróságokra, míg a Kúria szakmai kollégiumainak állásfoglalásait – bár azok nem bírtak kötelező erővel – az alsóbb bíróságok többnyire követték. Ez nagyjából rendben is van, hiszen helyes célkitűzés, hogy azonos ügyekben ugyanolyan döntés szülessen az ország bármely bíróságán Nyíregyházától Sopronig.
Az új szabályozás szerint azonban ennél sokkal nagyobb szakmai hatalmat kap a Kúria: minden egyes egyedi ügyben hozott határozata, amely megjelenik a Bírósági Határozatok Gyűjteményében, kötelező valamennyi bíróság számára.
De hogy a központosítás még erősebb legyen, egy új jogintézményt is kitaláltak a törvényhozóink, az úgynevezett „jogegységi panaszt”. Ez, miként a nevéből is következik, akkor nyújtható be, ha akár a Kúria, akár egy alsóbb bíróság eltér a kötelező precedenstől.
Ehhez persze létre kellett hozni az úgynevezett „jogegységi tanácsot”, melyet a Kúria elnöke (vagy helyettese) vezet, és további nyolc tagját is a Kúria elnöke jelöli ki a kollégiumok tagjai közül. Magyarán, ez a kilenc bíró fogja meghatározni, hogy az egész országban miként alakuljon az ítélkezési gyakorlat. Ha úgy dönt ez a tanács, hogy egy bíró indokolatlanul tért el a precedenstől, akkor hatályon kívül helyezi a már befejezett ügyet, és új eljárásra utasítja az eljáró bíróságot. Bizonyára az ügyek elintézésének gyorsítása jegyében! Hiszen egy adott ügy addigra már akár három vagy még több fórumot is megjárt, ám most – a jogegység érdekében – kezdődik minden elölről, a jogkereső felek nagyobb örömére.
Ellenben, ha egy ügyben úgy ítélik meg, hogy az eljáró bíró indokoltan tért el a korábbi precedenstől, akkor ettől kezdve ez a kúriai döntés egyúttal jogegységi határozatnak számít, azaz közzéteszik a Magyar Közlönyben és attól kezdve épp olyan kötelező erejű lesz, mint egy jogszabály.
Ha viszont a jogegységi panaszt a jogegységi tanács be sem fogadja vagy érdemben elutasítja, a panasz előterjesztője az Alkotmánybírósághoz fordulhat. Szerintem ettől kezdve az eddigi tapasztalatok alapján az AB döntése borítékolható.
Az ugye már az eddigiekből is nyilvánvaló, hogy nagyon nem mindegy, ki a Kúria elnöke, és kikből lesznek kúriai bírák.
Egy salátatörvényben jól elrejtve sikerült módosítani azokat a jogszabályokat, amelyek immár lehetővé teszik, hogy egy alkotmánybíróból – kérésére – pályáztatás nélkül ítélkező bíró, nota bene, adott esetben akár kúriai tanácselnök lehessen. Nem számít, hogy sohasem volt fogalmazó, bírósági titkár, próbaidős, majd gyakorló bíró, hogy semmiféle pszichológiai feltételnek nem kell megfelelnie, hogy egyáltalán nincs ítélkezési gyakorlata, talán még tárgyalótermet sem látott belülről: csak kérnie kell, és Áder János államfő máris kinevezi bíróvá.
A jelenleg 15 tagú Alkotmánybíróság valamennyi tagja kizárólag a Fidesz-KDNP jelöltjeként került a testületbe, a Fidesz uralta parlament választotta meg őket. Közülük mindössze négyen voltak korábban bírák, Szívós Mária, Handó Tünde, Czine Ágnes és Hörcherné Marosi Ildikó. Szívós Mária elérte a nyugdíjkorhatárt, ő már nem lehet ismét bíró, Handó viszont bármikor, neki az új szabályok értelmében még kérnie sem kell.
Áder János – a törvénymódosításnak köszönhetően – a július 3-án megjelent Magyar Közlöny szerint Czine Ágnesen és Marosi Ildikón kívül további hat alkotmánybírót nevezett ki bírónak (előbbiek addig szüneteltetik, utóbbiak pedig addig nem kezdik meg a bírói tevékenységüket, amíg tagjai a taláros testületnek):
- azt a Juhász Imrét, aki sok egyéb tevékenysége mellett többek között Morvai Krisztinával, Völgyesi Miklóssal, Gaudi-Nagy Tamással és másokkal együtt a 2006.október 23-i budapesti erőszakos cselekmények kivizsgálására alakult Civil Jogász Bizottság alapító tagja volt,
- a volt ügyvéd, egyetemi oktató és tiszteletbeli konzul Sulyok Tamást, igaz, ő két hosszú évig bírósági fogalmazó is volt,
- az alkotmányjog és egyházjog professzorát, Schanda Balázs Tibort, aki egyebek között Trócsányi László volt igazságügyi miniszterrel közösen írt és szerkesztett egyetemi tankönyvet,
- a nemzetközi közjog, környezetvédelmi jog és Európa-jog kiváló szakértője, egyetemi oktató, a Külügyminisztérium nemzetközi jogi főosztályának volt vezetőjét, az egyik ombudsman-helyetteseként dolgozott Szabó Marcelt,
- a korábban Pozsgay Imre államtitkárságának kormányfőtanácsosát, majd a rendszerváltás után a Miniszterelnöki Hivatal miniszterelnöki kabinetjének kormányfőtanácsosát, később a Pénzintézeti Központ jogi igazgatóját, még később ügyvédként praktizáló Szalay Pétert,
- valamint azt a Varga Zs. András egyetemi tanárt, akit már az ombudsmani hivatalba is Polt Péter csábított át, aki először hat, majd négy évig volt a legfőbb ügyész helyettese, majd a Legfőbb Ügyészség címzetes főtanácsosa, illetve címzetes főügyésze.
Úgy vélem, Orbán Viktor elégedett lesz az év végén, amikor lejár Darák Péter mandátuma. Ha hinni lehet a szóbeszédnek, Varga Zs. Andrásnak jó esélye van arra, hogy belőle legyen a Kúria új elnöke, aki minden bizonnyal
intellektuálisan felnő a feladatához.
Kiemelt kép: Marjai János /24.hu
