Belföld koronavírus

Semjén lehetővé tenné a csődbe ment stratégiailag kiemelt cégek államosítását

A Napi.hu írta meg, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes benyújtotta a csődtörvény módosítását az Országgyűlésnek. A jogszabály a benyújtott dokumentum szerint augusztus 1-jén lépne hatályba, ami azt jelenti, hogy villámgyorsan keresztül kell vinni a parlamenten, hiszen hamarosan elkezdődik a képviselők számára a nyári szünet.

A módosítás szerint a stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetek esetében az adós vagyonának értékesítésekor az államot elővásárlási jog illeti meg. Ezt a módosítást, ahogy az előző többit is, a már folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell. A kormány a javaslat szerint felhatalmazást kap majd arra, hogy a stratégiailag kiemelt jelentőségű cégek elővásárlására kijelölje a megfelelő szervezetet. Emellett szintén kormányrendeletben határozzák majd meg a gazdálkodó szervezetek reorganizációjára, működőképességének fenntartására, illetve helyreállítására, tartozásaik rendezésére vonatkozó szabályokat is — írja a Napi.hu.

A lap szerint nőni fog a csődeljárásban érvényesülő moratórium időtartama a korábbi 120-ról 180 napra, és több más határidő is megnyúlik majd. A csődeljárást kérő cég emellett benyújthat fellebbezést, ha vitatja a hitelezői igényeket, amelyeket a vagyonfelügyelő megállapított. Ezzel az a cél, hogy a csődeljárás kezdetére már ne legyenek nyitott kérdések.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik