Belföld

Semjén: csak a KDNP kereszténydemokrata

Szerinte a Fidesz nem világnézeti, hanem gyűjtőpárt.

Az állami hírügynökség szerint Semjén Zsolt az Országházban azt mondta, a magyar politikai palettán a KDNP az egyetlen történelmi, kereszténydemokrata, keresztényszociális, az egyetlen világnézeti párt. A kereszténydemokrácia 75 éves magyarországi fennállását ünneplő tanácskozáson felidézte a párt 1944-es megalakítását, kiemelte, hogy az alapítóatyák ellent mondtak előbb a barna, majd a vörös diktatúrának.

A pártelnök szerint a KDNP sikere annak köszönhető, hogy hűek maradtak az alapítóatyák örökségéhez. Ez az erkölcsi alap, amely 75 éven át megtartotta a kereszténydemokráciát Magyarországon. Pártja két koordináta-rendszerben helyezhető el. Az egyikben  markánsan jobboldali, védi a hagyományos konzervatív értékeket, a másikban, amely a tőke-munka köré szerveződik, mérsékelten baloldali, mert azt vallja, hogy „sem a tőke munka nélkül, sem a munka tőke nélkül fenn nem állhat”, de a munka az elsődleges.

Mivel a KDNP az egyetlen világnézeti párt, az a dilemmája, hogy ha következetesen hű az egyház tanításához, akkor ez sokszor nem találkozik a közízléssel, szavazatvesztéssel jár. Szerinte ez az oka annak, hogy Nyugat-Európában a szavazatokért feladnak témákat, engedményeket tesznek, míg végül már az a kérdés, miért hívják magukat keresztény pártnak. Semjén Zsolt nem akar olyan kereszténydemokráciát, amelyik feladja a kereszténydemokrata tanítást, de nem akar egy hitbuzgalmi egyesületet sem vezetni.

A többség és az igazság problémájának megoldása szövetségük a Fidesszel. A KDNP biztosítja a szellemi hátországot, a Fidesz pedig „kereszténydemokrata ihletettségű” nagy gyűjtőpártként a szavazatokat a kormányzáshoz. Ez a szövetség nemcsak a magyar, hanem az Európai Unió történetének is a legsikeresebb politikai konstrukciója, 2006 óta abszolút többség felett vannak.

A miniszterelnök-helyettes közölte: az egyház társadalmi tanítása nem azonos egyetlen párt politikai programjával sem, de nem is független attól.

Mi tudatosan igyekszünk közel állni az egyház társadalmi tanításához.

Nem várják, hogy az egyház álljon közel hozzájuk, ők próbálják az egyház társadalmi tanítását képviselni a politika realitásai és hullámverései között.

Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke szerint nagy bátorság kell ahhoz, hogy a politika világában valaki ma a keresztény utat válassza. Ma sok támadás éri azt, aki a keresztény értékrendet következetesen képviseli. Úgy vélte, egy keresztény politikus a magánéletében keresztény, a közéletben egyháza társadalmi tanítását képviseli. A KDNP frakcióvezetője szerint két oldalról támadják őket. Balról, az ateista kioktatók, akik nem hívők, de tudják, miként kellene úgy viselkedni, jobbról pedig a naiv, a politika világa iránt érzéketlen hívők, akik nem tudják, hogy az elvszerűséget a politikai megvalósíthatóság keretén belül tudják képviselni.

Latorcai János, a KDNP választmányi elnöke arról beszélt, hogy a kereszténydemokrata felfogás szerint a gazdaságpolitikának biztosítani kell a gazdaság működőképességét, a fenntartható növekedést. Mindezt úgy, hogy az egyházi tanításban megfogalmazott társadalmi igazságosságra, szolidaritásra épülő politika megvalósuljon. A kereszténydemokrata felfogás a családot tekinti a gazdaságpolitika alapjának.

Kövér László fideszes házelnök az ünnepségen arról beszélt, hogy az,

ami a napjainkban az európai politikában, gazdaságban és kultúrában történik, lényegét tekintve nem egyéb, mint az identitásrombolók és identitásvédők küzdelmének a vetülete.

Szerinte ugyanakkor a kereszténydemokrata képviselőkkel együtt megalkotott Alaptörvény az identitásvédelem legkorszerűbb közjogi eszközeként biztosítja az önvédelmet azon civilizációs támadásokkal szemben, amelyek Európát, Magyarországot fenyegetik az előttünk álló időkben. Kövér László szerint a Fidesz és a KDNP együtt olyan  erőt alkot, amely a választók akarata szerint képes megvédeni az országot, megerősíteni a közép-európai együttműködést, hozzájárulni Európa politikai és szellemi megújulásához.

Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik