Belföld

Mit tegyünk, hogy megnyerjük a lottóötöst?

Mekkora esélyünk van a telitalálatra? Fix számokkal vagy vaktában kitöltött szelvénnyel játsszunk? Hogyan növelhetjük az esélyeinket? És mihez kezdjünk, ha nyertünk? Egy jó tanács a sok közül: ha mi visszük el a főnyereményt, egy ideig maradjunk nyugton a fenekünkön.

A lottózás kifejezetten rossz befektetés, hiszen körülbelül akkora esélyünk van jelentős haszonra szert tenni általa, mint arra, hogy egy szép napon a semmiből előkerül egy gazdag dél-amerikai nagybácsi, hogy ránk hagyja a hűtőgépgyárát. Csakhogy amíg a nagybácsi feltűnésében egy fillér elköltése nélkül is reménykedhetünk, addig az ötöslottón egy alapjáték ára háromszáz forint, az életünk során lottóra fordított összeget pedig szinte biztosan el tudnánk költeni sokkal hasznosabban is. Kivéve persze, ha nyerünk. Amikor pedig valaki erről álmodozik, alkalmasint nem a hármassal bezsebelhető 10–20 ezer forint lebeg a szeme előtt.

A Bankrate.com tavalyi felmérése szerint az amerikaiak 35 százaléka lottózik havi rendszerességgel, és bár a magyarok vonatkozásában nincs ilyen adatunk, a múlt héten elfogyott 5,7 millió szelvényt vélhetően nem csupán pár ezer fanatikus vásárolta fel. Vagyis, ha esetleg reggelente a buszon arról fantáziál, mire költené a szombaton elvihető, rekordnak számító 5,252 milliárdot (netán máris azon tűnődik, hogyan tartsa majd titokban a nyereményt – ahogy Kőhalmi Zoltán mondta – még a saját családja előtt is), könnyen előfordulhat, hogy az ön mellett nyomorgó utastársának éppen ugyanez jár a fejében. A mostani lottóvásárlási kedv azonban még mindig smafu 2003-hoz képest, amikor a szintén ötmilliárdos nyeremény reményében az egyik héten 16,5 millió szelvényt vásároltak a magyarok – igaz, akkoriban még sokkal kevesebb szerencsejáték között lehetett válogatni.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Mekkora esélyünk van a lottóötösre?

Ábrándozás közben azért nem árt tisztában lenni azzal is, hogy az ötöslottóban 43 949 268-féle variációban lehet kihúzni a számokat, magyarán esélyünk a telitalálatra körülbelül egy a negyvennégymillióhoz. Hevenyészett számítások szerint ennél körülbelül hetvenötször valószínűbb, hogy belénk csapjon a villám, és ez az arány a klímaváltás okozta szélsőséges időjárási jelenségekkel csak tovább növekszik, sajnos a villámcsapás javára.

Na de valakinek előbb-utóbb csak nyernie kell, nem igaz?

Fix számokkal vagy vaktában kitöltött szelvénnyel játsszunk?

Sokan hisznek abban, hogy a saját szerencseszámaikhoz való ragaszkodás javítja az esélyeiket, valójában azonban a statisztika azt mutatja, hogy a gépi lottón a szoftver által random kiválasztott számok gyakrabban eredményeznek telitalálatot. Persze ez az adat is csalóka, hiszen nemzetközi viszonylatban eleve többen játszanak véletlenszerűen választott számokkal, mint hétről hétre ugyanazzal a számsorral – írja az InvestingAnswers.

Hacsak nem vagyunk eltántoríthatatlanok attól a hitünktől, hogy a golyókat valamiféle rejtett erők mozgatják (ez esetben belegondolni is nehéz, mennyi ilyen láthatatlan energia viaskodhat egymással a számokat sorsoló gépben), fogadjuk el inkább a realitást:

teljesen mindegy, hogy milyen szisztéma alapján választunk számokat.

Nem számít, hogy a múltban gyakran vagy éppen ritkán kisorsolt számokkal játszunk, és ugyanez vonatkozik bármilyen egyéb, a korábbi eredmények fürkészése alapján felállított sémára. Az esélyünk minden esetben ugyanúgy egy a negyvennégymillióhoz (1:43 949 268).

Nincs biztos recept az ötös lottó megnyerésére, de azért jó tudni, mik a leggyakrabban kihúzott számok
Az ötmilliárd forintos főnyeremény tartja lázban az országot – megnéztük, hogyan alakultak a nyeremények, illetve a kihúzott számok az elmúlt évtizedekben.

Így növelheti mégis az esélyét

Ennek ellenére van rá mód, hogy a mikroszkopikus valószínűségi tartományon belül mégis csak növeljük a nyerési esélyeinket. Több, a témával foglalkozó cikk is állítja, hogy igenis érdemes kiválasztani a saját öt számunkat, és aztán azoknál maradni. Ez ugyanis arra fog ösztönözni minket, hogy rendszeresen lottózzunk, ha másért nem, hát attól való félelmünkben, hogy éppen akkor húzzák majd ki a számainkat, amikor elfelejtettünk szelvényt venni. (Én tíz éve bosszankodom amiatt, hogy egyszer a joker mező be nem ikszelése miatt estem el egymillió forint nyereménytől, amivel persze senkit nem akarok arra ösztönözni, hogy további költségekbe verje magát a joker megjátszásával, arra viszont igen, hogy ha nem játszott, ne nézze meg utólag a nyerő számokat.) Egy feledékenységből elszalasztott lottóötös komolyabb lelki megrázkódtatást is okozhat, még ha az esélye ennek is ugyanúgy egy a negyvennégymillióhoz.

A fix számok alkalmazását javasolja játékostársainak az amerikai Richard Lustig is, aki arról nevezetes, hogy hét alkalommal nyert jelentős (1,1 millió és 254 millió forint közötti) összegeket lottóval 17 év alatt, igaz, az érve mindössze annyi volt, hogy a fix számokkal meg lehet spórolni azt az energiát, amit arra fordítanánk, hogy számokon töprengjünk. Lustig másik két tanácsától sem leszünk milliomosok, legfeljebb nem megyünk csődbe a szerencsejáték miatt: az egyik, hogy határozzunk meg egy büdzsét, amit lottózására költünk, és azt soha ne lépjük túl, a másik, hogy soha ne költsük a bérleti díjra vagy az élelmiszerre szánt pénzünket lottóra – üzente a Forbes-on keresztül.

Számaink fortélyos kiválasztásával tehát nem lesz nagyobb sanszunk a találatokra, annak esélyét viszont javíthatjuk, hogy ha nyerünk, akkor minél többet nyerjünk.

Ennek érdekében rutinos lottózók azt javasolják, hogy érdemes a 31 fölötti számokat bejelölni a szelvényen, sokan játszanak ugyanis a születésnapjuk vagy más, számukra fontos dátumok számaival, miként a népszerű szerencseszámok (7, 13, 21) is a kínálat alsó harmadából kerülnek ki – ha viszont csupa 31 fölötti számmal játszunk, csökkentjük az esélyét, hogy osztozni kelljen a telitalálatért járó összegen. Hasonló logikai megfontolásból nem feltétlenül észszerű (habár maga a lottózás sem az), ha az ötmilliárd vonzásának engedve csak a rekordnyeremény idején játszunk, hiszen rajtunk kívül még elég sokan tesznek így: a Szerencsejáték Zrt. közlése szerint ezen a héten az átlagosan vásárolt 3,3 millió lottószelvény kétszerese is elfogyhat, ennélfogva csökken az esélye annak, hogy egyedüliként zsebeljük be a nyereményt. A legfurcsább magyarországi eset 1991-ben történt, amikor egy négy hónapos nyeretlenségi szériát megszakítva 13 nyertes szelvényt is találtak, hogy aztán egy meglepő csavarral kiderüljön, ebből tízet ugyanaz a játékos töltött ki.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Ha nem ódzkodunk az osztozkodástól, érdemes csapatban, barátainkkal vagy kollégáinkkal közösen, nagyobb tételben lottózni, ezzel is növelve az esélyeinket: a lottoland.co.uk cikke szerint a világ legnagyobb lottónyereményeit általában testületileg nyerik el, az egymillió font (390 millió forint) feletti nyereményeket pedig hétből egy esetben társaságok húzzák be, legalábbis Nagy-Britanniában. Magyarországon is tudunk ilyenről, 2002-ben a paksi Atomerőmű SE tucatnyi játékosa a sajtó előtt is vállalta, hogy telitalálatot ért el a hatoslottón, a kosarasok 565 milliót tehettek zsebre, 2009-ben pedig 2,2 milliárd forinton osztozhatott egy budaörsi rendőrökből álló társaság. Bár a sajtóinformációk eltérnek arról, hogy hét, tíz vagy tizenkét rendőr lottózott-e közösen, az viszont biztos, hogy a történet legpechesebb szereplője az a kollégájuk volt, aki nem sokkal a telitalálat előtt szállt ki a lottócsapatból; ő azzal a kétmillió forinttal vigasztalódhatott, amit mázlista munkatársai nagylelkűen összedobtak neki.

Sorscsapás lehet a nagy nyeremény

Se szeri, se száma az arról szóló történeteknek, hogy miként tette tönkre emberek életét a lottónyeremény. A depresszió, az öngyilkosság, a drogfüggőség, a börtön és az elpazarolt vagyon utáni elszegényedés egyaránt benne van a pakliban, a tragikus sorsú nyertesekről ebben a cikkünkben írtunk részletesen:

Akiket tönkretettek a lottómilliók
Öngyilkosság, drogfüggőség, börtön – a legnagyobb lottóvesztesek tragikus sorsa.

Ha valaki egy pillanat alatt válik milliárdossá, nem kétséges, hogy gyökeresen meg fog változni az élete. Nem csoda, hogy az irdatlan mennyiségű pénz kitakarja a valóságot, ezért érdemes betartani néhány szabályt, ha nem akarjuk, hogy végül minket üssön meg a főnyeremény.

Mit tegyünk, ha nyertünk?

Először is vigyázzunk a győztes szelvényre, mint a szemünk fényére, a számok eltalálásával ugyanis még nem került automatikusan a számlánkra a pénz. Hátborzongató belegondolni, hogy a lottózóban vásárolt papírfecni milliárdokat érhet, márpedig ha annyira szerencsétlenek lennénk, hogy elkavarjuk a győztes szelvényt, úgy bajosan fogják elhinni nekünk, hogy minket illet a nyeremény. A legtöbb lottózóban nincs lehetőség kártyás fizetésre, aminek az adatai még talán alapot adhatnának igazunk bizonyítására, ha netán más próbálná beváltani a nyertes szelvényünket. Hogy ezt elkerüljük, nem árt, ha aláírásunkkal látjuk el a papírt, a legbiztosabb módszer azonban az online lottózás.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Ha megtörténik a csoda, amennyire lehet, őrizzük meg higgadtságunkat, ne számoljunk be fűnek-fának a szerencsénkről, és ne mondjunk fel sebtében a munkahelyünkön, legalább addig maradjunk a fenekünkön, amíg minden kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy számíthatunk az adott összegre, és stabil pénzügyi tervünk van a jövőre nézve. Mentális szempontból fontos, hogy ne hagyjuk el addigi szokásainkat, különös tekintettel a hétköznapi kedvteléseinkre, különben könnyen kicsúszhat a lábunk alól a talaj. Ha már felvettünk a pénzt, ne akarjuk egyedül kitalálni, mihez kezdjünk az ölünkbe hullt vagyonnal. A giganyeremény egy tisztán működő elmét is könnyen elhomályosíthat, még hosszabb távon is nehéz felfogni és átlátni a ránk váró változásokat, ezért az akadályok, rejtett csapdák és a vagyonnal járó stressz áthidalásához vegyük igénybe megbízható befektetési és adótanácsadó, valamint egy jó ügyvéd segítségét, lesz miből kifizetni a honoráriumukat. Bár a nyereményt érdemes titokban tartani, a jó hírek gyorsan terjednek, így ha nem vigyázunk, számos ember tűnhet fel a színen – távoli ismerősök és ismeretlenek, ilyen-olyan szervezetek, kéretlen tanácsadók –, akiknek részesülni szeretnének a szerencsénkből. A zaklatások megelőzésére érdemes email-címet és mobilszámot váltani, utóbbit titkosítani.

A számos horrorsztori mellett természetesen olyanok is szép számmal akadtak szerte a világban, akik sikerrel vették a lottónyeremény kihívásait. Vannak, akik néhány észszerű kiadás mellett megmaradnak addigi életük keretei között – egy milliárdos brit férfi például egy jobb autó vásárlása mellett csupán a háza  nyílászáróit és a verandáját újíttatta fel –, mások az érdeklődési körüknek megfelelő vállalkozásokat építettek – a whiskygyártól a női pankrációs szervezetig találunk ilyet –, ők nem egyszer megjegyzik, hogy új életükben voltaképpen többet dolgoznak, mint a nyeremény előtt.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik