Belföld

6,6 millió forintot kapott búcsúzóul Éger István

Háromhavi végkielégítést és 63 nap szabadságmegváltást fizetnek ki az orvoskamara leköszönő elnökének.

Hibrid kompaktra cserélték a Magyar Orvosi Kamara szolgálati terepjáróját, a csere extra költségekkel nem járt – derül ki a kamara decemberi elnökségi döntéseiről szóló, a Facebookon és a kamara honlapján is elérhető beszámolóból. Kétségkívül nem ez volt a legnagyobb horderejű döntés, amit az új felállású, átláthatóságot hirdető MOK-vezetés az első hónapjában meghozott.

A november végén Kincses Gyula személyében új elnököt választott kamara döntött a testületet 16 éven át vezető Éger István végkielégítéséről: „megadtuk, ami a szerződésében rögzítettnek megfelelően jár” – írja a szervezet decemberi munkáját összefoglaló közleményében Álmos Péter alelnök.

Az elnökség egyhangú döntése értelmében Éger háromhavi, bruttó 3 240 000 forintos végkielégítéssel köszön el az orvoskamarától. Ezen felül összesen 63 nap szabadságmegváltást is fizetnek neki, ami további 3 402 000 forint.

Vagyis összesen 6 642 000 forintot kap búcsúzóul a továbbiakban mentőorvosként dolgozó Éger István.

Döntöttek az új elnök, Kincses Gyula béréről is, ami a közalkalmazotti szférában elérhető bérhez igazítva bruttó 680 ezer forint lesz. Így – olvasható a beszámolóban – a félállású alelnök bruttó 300 ezer forintos bérével együtt is alatta maradnak Éger korábbi bruttó 1 080 000 forintos havi juttatásának.

A december 4-i elnökségi határozatok jegyzőkönyvéből kiderül az is, hogy a leköszönő Éger búcsúvacsoráját a kamara anyagi támogatásával szerette volna megvalósítani, ezt azonban Kincses Gyuláék leszavazták.

Az orvosi kamara új felállású, november végén megválasztott elnöksége. Fotó: Bielik István / 24.hu

Négy hét alatt sztrájkra készen

Az elnökség bérezésén kívül több fajsúlyos kérdésben is döntést hozott az új felállású MOK. „Tisztáztuk jogászainkkal a sztrájkfeltételek kivívásának útját” – írják a beszámolóban, hozzátéve, bírósági úton gyakorlatilag négy hét alatt sztrájkképessé válhat az egészségügy. Ez azt jelenti, hogy a bíróságnak ennyi idő kell ahhoz, hogy meghatározza a törvényben megszabott kötelező ellátás minimumfeltételeit.

Minden nyilvános

Kincses Gyula megválasztásakor célul tűzte ki, hogy az Éger-korszakhoz képest az új kamara működése sokkal átláthatóbb legyen. Ennek jegyében minden elnökségi ülés nyilvános, és az ülések jegyzőkönyve felkerül a MOK honlapjára. Deklarálták a pártpolitikai függetlenséget is: a MOK elnöksége csak szakmai esemény keretében tanácskozik politikai pártok képviselőivel.

A kamarának azonban nincsenek eszközei az egészségügyi sztrájk megszervezésére, csak a Cser Ágnes vezette Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének. A két fél január közepén ül tárgyalóasztalhoz, és vitatják meg a sztrájk lehetőségét.

A sztrájkot nem most dobta be az új MOK, erről már a november végi elnökválasztást követő sajtótájékoztatón is beszélt Álmos Péter, aki első munkanapján a kamara jogászaival egyeztetett a munkabeszüntetés feltételrendszerének tisztázásáról. Akkor az alelnök úgy fogalmazott, sztrájkra nem lesz szükség, az önkéntes túlóra felmondása bőségesen elég nyomásgyakorlás.

A korábban a kamarán belül létrejött Újratervezés orvoscsoport és az általa támogatott Kincses Gyula még a novemberi elnökválasztás előtt is hangsúlyozta: a MOK ha sztrájkot nem is, de az önkéntes túlmunka felmondását meg tudja szervezni az egészségügyben. Ennek kapcsán a kamarán belül megalakult az ezt koordináló munkacsoport, januárban pedig a kamara elnöksége találkozik az ellátóhelyek orvosigazgatóival, hogy a témában egyeztessenek.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik