Belföld

Bekeményít az új orvosi kamara: előkerül a béremelés és az önkéntes túlóra felmondása is

Az új vezetésű kamara munkájáról tartott sajtótájékoztatót Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara újonnan megválasztott elnöke, aki elmondta: az első lépések egyike lesz, hogy felmérik, hogyan lehet felgyorsítani a bértárgyalásokat. Kincses szerint a béremelés nem megúszható az egészségügyben. Az új kamara a régihez képest keményebb lesz a tárgyalásokon, a reformokban pedig együttműködőbb. Direkt politikai nyomásgyakorlástól tartózkodni fognak, de szóvá teszik, ha valami sérti a szakma vagy a betegek érdekeit.

Leváltották az orvosok Éger Istvánt, Kincses Gyula az új elnök
A magyar orvostársadalom legfontosabb szervezetének 16 év után új vezetője lesz.

A sajtótájékoztatón nem jelent meg a kamara elnöki posztján 16 évig regnáló és most leváltott Éger István, ott voltak viszont a MOK megválasztott új alelnökei, akik Kincses Gyulához hasonlóan az Újratervezés orvoscsoport tagjai. Álmos Péter elmondta, érzik a nyomást a tagság felől a bérkérdést illetően, az alacsony bérek miatt is egyre többen mennek el Magyarországról. „Minden egyes nappal elvesztegetjük az erőforrásainkat” – mondta.

Az alelnök első munkanapján a kamara jogászaival egyeztet majd a sztrájktárgyalással kapcsolatban, hogy a MOK kezdje el tisztázni a sztrájk feltételrendszerét. Szerinte azonban sztrájkra nem lesz szükség, de megkezdik a koordinációját az önkéntes túlóra felmondásának. Úgy véli, ez utóbbi bőségesen elég nyomásgyakorlás lesz.

Ováció fogadta Kincses győzelmét

Kincses Gyula a szombat délelőtti szavazáson 202, míg Éger István 120 szavazatot kapott. Az új elnök elmondta, taps, ováció és kitörő öröm fogadta az eredményt.

Tisztességes, betegbarát, hálapénzmentes egészségügyet szeretne Kincses Gyula, aki szerint nemcsak elnököt, hanem egy teljesen új elnökséget is választott a kamara, éppen ezért eg új korszak kezdődik. A testület összes érdemi pozíciójába az Újratervezés csoport jelöltjei kerültek, ez Kincses Gyula szerint koherens munkára ad lehetőséget.

Álmos Péter hozzáfűzte, az orvosi kamara az orvosok érdekeit védi, hogy ezáltal a betegek érdekeit védje. Fontosnak tartja, hogy az új MOK nyisson a társadalom felé.

A Kincses Gyulát támogató Újratervezés csoportról riportot is forgattunk, amit itt lehet megnézni:

Facebookos csetcsoportban szerveződik az egészségügyi forradalom
15 éve nem volt akkora esély a változásra, mint most – mondják orvosok, akik a kamarán belülről tervezik megreformálni az egészségügyet.

Kiemelt kép: Bielik István/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik