Belföld

A Fidesz mindenhatóvá tette a Médiatanácsot

Ha lejár egy engedély, a frekvenciát lényegében indoklás nélkül elvehetik.

A 168 Óra szerint júliusban a médiatörvény apró módosításával gyakorlatilag mindenhatóvá tették a médiahatóságot. A fideszes  parlamenti többség becsempészett egy változtatást, amely szerint  a frekvenciahasználat meghosszabbításáról, elutasításáról már csak értesítik az érintetteket, indoklás nélkül.

A Médiatanács az állami tulajdonosi joggyakorlás körébe a jogosultság megújításáról vagy a jogosultság megújítására vonatkozó szándékának hiányáról tájékoztatja a médiaszolgáltatót.

A törvény alapján így a Médiatanács hatóság és tulajdonos is. A rádiós frekvenciák hosszabbításakor a mérlegelés eredményét korábban legalább írásba kellett foglalni, határozatban kellett rögzíteni az indokokat.

Így – egészen júliusig – legalább vitatni lehetett, bírósághoz fordulhatott az, aki jogsértőnek találta, hogy nem kap további működési lehetőséget. Ez változott meg.

Stock Richárd, a Klubrádió vezérigazgatója szerint abszurd, az új módosítással a médiatörvény sérti az alkotmányt és az Európai Unió frekvenciahasználatról szóló irányelveit. A hatóság, ha lejár egy engedély, a frekvenciát, lényegében indoklás nélkül elveheti.

Néhány hete a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a budapesti Civil Rádió és a székesfehérvári Vörösmarty Rádió engedélyét hét év után, a szolgáltatók ismételt jogsértései miatt, nem újította meg.

Eddig az engedélyt automatikusan meghosszabbították, ha 7 év alatt a műsorszolgáltató egy olyan jogsértést követett el, amiért büntetést szabtak ki. A Klubrádió vezérigazgatója szerint a törvény szövege alapján nem lehet felmérni, mi a súlyos jogsértés, mi nem, mit jelent az ismételt jogsértés, ami miatt már megtagadható az engedély meghosszabbítása.

Stock Richárd alkalmanként felhívja a figyelmet a műsorkvóták – a zene-szöveg, a magyar-külföldi zene arányait megszabó kvóták – betartására, mert ez is feltétele az eredetileg hét évre kiosztott frekvenciahasználati jogosultság meghosszabbításának, noha a törvény nem írja le teljesen pontosan, mi számít például magyar zenei felvételnek, így tág lehetőséget biztosít a médiahatóságnak, hogy kinek hosszabbítja meg a működési engedélyét, kinek nem.

A hetilap emlékeztet rá, hogy a Mérték Médiaelemző Műhely már korábban jelezte, hogy a médiatörvény szelektív jogalkalmazást  tesz lehetővé, a médiahatóság a szankciókat kénye-kedve szerint alkalmazza, amikor akarja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik