Belföld

Magyar villanybuszokat akar mindenhová a kormány

Tíz év alatt a teljes, 7500 járműből álló állományt lecserélnék.

2022-től csak elektromos buszokat vásárolhatnak Magyarországon a tömegközlekedési szolgáltatók – írja a keddi Világgazdaság. A tízéves buszstratégia célja, hogy a 7500 darabos buszállományt teljes egészében környezetbarát járművekre cseréljék, de már a következő két-három évben minden hatodik buszt elektromosra váltanának fel.

Az újonnan elfogadott buszstratégia keretében 36 milliárd forint támogatást adnának a településeknek a következő években „zöld” buszok beszerzésére. A stratégia része, hogy a beszerzések legalább 50 százalékos hazai hozzáadott érték mellett történjenek. Az Információs és Technológiai Minisztérium szerint a hazai piaci szereplők – az Ikarus, a Kravtex, az Inter Traction Electrics Kft és a BYD – fel tudnak készülni a megrendelésekre, és képesek versenyképes ajánlatot adni.

A települések számára a buszcseréhez nyújtott kormányzati támogatást alapvetően a szén-dioxid-kvóta értékesítésének bevételéből finanszírozza majd a kormány. A megvalósítás mintaprojekttel indul, egyes települések elektromos buszokat kapnak tesztelésre, hogy kipróbálják, mennyire alkalmasak a közösségi közlekedésre. (Illusztráció: MTI / Komka Péter)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik