Belföld

Nem tudnak lemerülni az elsüllyedt hajóhoz rendelt búvárok

A magas vízállás, az ebből adódó erős sodrás és a minimális látótávolság miatt gyakorlatilag lehetetlen megkezdeniük az akciót a Hableányhoz lemerülő búvároknak – mondta egy, hasonló mentési munkákban tapasztalt búvár a 24.hu-nak. Ilyen körülmények között még egy hajót lehorgonyozni is nehéz a helyszínen, a búvárok pedig nem tudnak megkapaszkodni a víz alatt, elsodorja őket az áramlás.

Kollégánknak a mentés egyik résztvevője azt mondta, hogy jelenleg 10-11 km/óra a Duna sodrása, ezért az ipari és a nehézbúvárok sem tudnak merülni, mert nagyon veszélyes.

Más esetben ilyenkor meg szokták várni, míg elvonul az árhullám, most azonban tekintettel a valószínűsíthetően a roncsban rekedt áldozatokra, illetve a hajóforgalom akadályozására mégis megpróbálhatják felszínre hozni a Hableányt, amihez valószínűek darut használnak majd. 

Egy vízi daru már meg is érkezett a Margit híd melletti Duna-szakaszra – jelentette az MTI helyszíni tudósítója, aki elmondta, a vízen – a Margit híd pillérei között – jelenleg a katasztrófavédelem munkatársai, illetve a Magyar Honvédség és a rendőrségi tűzszerészek tanácskoznak a mentés részleteiről. Két motorcsónakot látni. Az Országház és a híd közötti szakaszra érkezett vízi daru mellett egy hatósági hajó horgonyoz. Az MTI tudósítója csütörtök reggel azt az információt kapta, hogy az elsüllyedt kirándulóhajó roncsainak kiemelése még néhány óráig biztosan nem kezdődik meg. A pesti rakparton rendőrautók hosszú sora várakozik. Legalább heten meghaltak, amikor összeütközött két hajó szerda este a Budapesten, a Dunán a Margit híd közelében, és az egyik elsüllyedt. A balesetnek hét könnyű sérültje van, kihűléses tünetekkel vitték őket kórházba. Az elsüllyedt hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott.

Információink szerint túlélők után már nem kutatnak, legalábbis búvárokkal nem. A halottakat legtöbbször a Lágymányosi-hídnál kezdik el keresni, ott van az első kanyarulat a Dunán, ezért ott bukkanhatnak fel a holttestek. Akiket nem találnak, valószínűleg a roncsban rekedtek.

Kiemelt kép:  Ivádni-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik