A Fidesz diadalát és ellenzékváltó hangulatot hozott az EP-választás
- A kormánypártok győzelmével ért véget a vasárnapi európai parlamenti választás: a Fidesz-KDNP 13, a Demokratikus Koalíció (DK) négy, a Momentum kettő, az MSZP-Párbeszéd és a Jobbik pedig egy-egy mandátumot szerzett meg.
- A Mi Hazánk Mozgalom, a Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) és a Lehet Más a Politika (LMP) nem érte el az ötszázalékos bejutási küszöböt.
- Pálffy Ilona Nemzeti Választási Iroda elnöke szerint a még meg nem számolt, körülbelül hatvanezer külképviseleti és levélszavazat várhatóan nem befolyásolja a választás eredményét.
- Az Európai Parlamentben annak az Európai Néppártnak lesz a legnagyobb frakciója, amely márciusban felfüggesztette a Fideszt.
- A választás napjának eseményeiről itt olvashat részletesen.
A legnyomorultabbaktól 100 százalékot kapott a Fidesz
A legszegényebb településeken tarolt a Fidesz, van három falu, ahol mindenki Orbán pártjára szavazott.
Húsz éve nem volt ilyen magas a részvétel az EP-szavazáson
Átlagosan 50,95 százalékos volt a részvétel az európai parlamenti választásokon, ami magasabb, mint az elmúlt húsz évben bármikor – jelentették be vasárnap éjszaka Brüsszelben. Ez volt az első alkalom, hogy az EP-képviselők közvetlen megválasztásának 1979-es bevezetése óta növekedett a részvétel az előző választáshoz képest. Az öt évvel ezelőtti választáson 42,61 százalékos volt a részvételi arány.
Az 1979-es 61,99 százalék süllyedt az évek folyamán fokozatosan 45 százalék alá. A legnagyobb visszaesés 1994 és 1999 között volt, a szám ekkor 56,67 százalékról 49,51 százalékra zuhant.
A mostani választáson 60 százalék fölötti részvételi arány Belgiumban, Luxemburgban, valamint Dániában, Máltán, Németországban, és Spanyolországban volt. Az első két országban azonban kötelező volt a részvétel, Belgiumban ráadásul szövetségi és tartományi parlamenti választást is tartottak. A legalacsonyabb – 30 százaléknál alacsonyabb – arányt Szlovákiában, Szlovéniában és Csehországban regisztrálták. (MTI)
Tarolt Farage Brexit Pártja
Nagy-Britanniában csütörtökön tartották az EP-választásokat, de a szavazatokat csak vasárnap este kezdték összeszámolni. A másfél hónapja alakult, Nigel Farage vezette Brexit Párt a voksok több mint 31 százalékát szerezte meg. Az Egyesült Királyságnak 73 EP-mandátuma van; ebből a Brexit Párt valószínűleg 28-at, a Munkáspárt tízet, a Zöldek hetet, a kormányzó konzervatívok mindössze 3-at kapnak. Részletes brit eredmények ebben a cikkben:
Szlovéniában Orbán bevándorlásellenes szövetségesei nyertek
A legnagyobb ellenzéki párt, a migrációellenes jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) harmadszor nyert választásokat egy év alatt – emlékeztetett Janez Jansa volt miniszterelnök, miután pártja kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi európai parlamenti választásokon Szlovéniában.
Úgy vélte: a közös listán induló SDS és a parlamenten kívüli Szlovén Néppárt (SLS) volt az egyetlen, amely összefogott a választásokra, és megérdemelten nyert. Az SDS-nek korábban három EP-képviselője volt, abból kettőt most újraválasztottak, a harmadik képviselői helyet az SLS jelöltje foglalja majd el. Az SLS-vel folyó együttműködés Jansa szerint olyan modell, amelyet a jövőben is alkalmazni lehet. A tavaly június elején tartott parlamenti választást az SDS nyerte meg, 25 mandátumot szerezve, de nem tudott kormányt alakítani. A néhány hónappal később megtartott helyhatósági választásokon is a konzervatív pártok teljesítettek jobban.
Marjan Sarec jelenlegi szlovén kormányfő pártja, a Marjan Sarec Listája (LMS) két mandátumot szerzett az EP-választáson, ugyanannyit, mint koalíciós partnerei, a Szociáldemokraták (SD).
Koki Orbánnak: az Európai Néppárt nem működik együtt szélsőséges pártokkal
Noha a mérsékelt politikai közép olvadóban van az Európai Parlamentben, a mostani választásokon legtöbb szavazatot szerzett, új összetételű EP-ben a legtöbb képviselői hellyel rendelkező Európai Néppárt (EPP) nem működik együtt egyetlen szélsőséges párttal sem – jelentette ki hétfőn Brüsszelben Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje.
Weber az Európai Parlamentben (EP) rendezett eredményvárón elmondott beszédében kijelentette: az EPP továbbra sem nyitott sem a balról, sem a jobbról érkező szélsőségek előtt. Egyetlen olyan párttal sem hajlandó együttműködni, amely nem hisz Európában, az európai jövőben – tette hozzá.
Egy arra irányuló újságírói kérdésre, hogy az Európai Néppárt a jövőben együtt kíván-e működni a Fidesszel, Weber kijelentette: az EPP-nek az Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportjának mintegy 26 mandátumos többsége van, ami véleménye szerint „megválaszolja a Fidesszel kapcsolatos kérdést”. Az EPP számára kulcsfontosságú, hogy olyan pártokkal dolgozzon együtt, amelyek „valóban hisznek az Európai Unió jövőjében”.
Orbán: A magas részvételt nem a szél fújta be az ajtónkon
Orbán Viktor miniszterelnök interjút adott a Hír TV-nek, ebben többek között arról beszélt, hogy:
A magas részvételt nem a szél fújta be az ajtónkon, Magyarországon soha ennyien nem vettek még részt európai parlamenti választáson. Sikerült magunkat meggyőzni arról, hogy egy európai választásról van szó, de ez a hazánkról szólt.
A kormányfő szerint fontos, hogy minden választás alkalmával kapjon egy megerősítést az emberektől, hogy van értelme a megkezdett munkának. A miniszterelnök szerint Európának azt üzeni a mostani EP-választás, hogy a magyar nép európai nemzet. Hozzátette: a párt hisz abban, hogy az európai népeknek együtt kell dolgozniuk, hogy Európa nemzetekből áll.
Budapesten több kerületben is a második erő a Momentum
A budapesti kerületi eredmények a képre kattintva megnézhetők:
Verhofstadt örül a Momentumnak
Guy Verhofstadt, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) frakcióvezetője Twiiteren írt arról, hogy örömmel konstatálta a Momentum csaknem 10 százalékot ért el az EP-választásokon.
I’m thrilled to see @MomentumMozgalom trippling their last election result and taking nearly 10% of the vote in #Hungary. The days of Orban’s illiberal state are counted!
— Guy Verhofstadt (@guyverhofstadt) May 26, 2019
A volt belga miniszterelnökkel budapesti látogatásán készítettünk interjút. Ebben Verhofstadt többek között arról beszélt, hogy az Európai Unió jelenleg nem létezik, csak európai államok konföderációja.
Koncentrálódó Lengyelország
Csak négy párt vagy pártszövetség ugrotta át az 5 százalékot Lengyelországban. A nacionalista-populista Jog és Igazságosság Pártja (PiS) 43,1 százalékot, az ellene formálódott ellenzéki szövetség, az Európai Koalíció pártszövetség 38,4 százalékot kapott. A szociáldemokrata Wiosna, valamint az EU- és bevándorlásellenes Konfederacja 6-7 százalék közötti eredményt ért el.
Cseh Katalin: Álmodozók vagyunk, de meg fogjuk valósítani az álmainkat
Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom EP-választási listájának vezetője vasárnap éjjel úgy fogalmazott: vissza kell adni az álmokat az embereknek. A Momentum Mozgalom a bizonyíték arra, hogy vannak még csodák, a semmiből is lehet pártot építeni – tette hozzá. Ehhez vízió, elszántság és csapat kell – mondta. Feltette a kérdést: ne lenne álmodozó, amikor elhiszi, hogy van esély leváltani a kormányt? Ne kéne ehhez idealizmus? Szerencsére azonban vannak még olyanok, akiknek van egy álmuk – hangoztatta.
Cseh Katalin kijelentette, hogy ők valóban álmodozók, de meg fogják valósítani az álmaikat. Nagy kihívásnak nevezte a Fidesz-KDNP 52 százalékos eredményét. Arról beszélt: európai Magyarországot szeretnének, ahol mindenki esélyt kap a boldogulásra, ahol nem a haverok viszik haza a legtöbb pénzt, hanem a legtehetségesebb pályázók. Mindez még csupán álom, de ők meg fogják teremteni ezt a “normális” államot – jelentette ki a listavezető.
Most majd meglátják az emberek, milyen az, ha a Momentum Mozgalom is fel tud szólalni a parlamentben, ki tud kérni dokumentumokat korrupciógyanú esetén
– hangoztatta Cseh Katalin.
A listavezető kijelentette, hogy repedés keletkezett a rendszer falán, és ősszel, az önkormányzati választáson kiütik majd az első téglát. Donáth Anna Júlia alelnök, az EP-lista második helyezettje azt mondta, arról kaptak visszajelzést a társadalomtól, hogy valamit jól csinálnak. Megköszönte a támogatást a barátoknak és a rokonoknak, ugyanakkor úgy vélekedett, hogy még csupán az első lépcsőfokra jutottak fel. Hétfőtől tízszer keményebben kell dolgozni – jelentette ki Donáth Anna Júlia. Hozzáfűzve: a Momentum Mozgalom mindenkit vár, aki elhiszi, hogy változást lehet elérni.
Fekete-Győr: A Momentum volt az egyetlen, amely valódi problémákra valódi megoldásokat adott
A Momentum Mozgalom feladata mostantól az, hogy a magyar egészségügy, oktatás és megélhetés pártjává váljon – jelentette ki a párt elnöke vasárnap éjjel Budapesten az európai parlamenti (EP-) választási eredményeket értékelve. Fekete-Győr András hangosan ünneplő szimpatizánsaik előtt azt mondta, az ő pártjuk volt az egyetlen, amely valódi problémákra valódi megoldásokat adott.
Bár az eredmények azt mutatják, hogy a Momentum Mozgalom mintegy 330 ezer szavazatot kapott, csaknem 10 százalékot ért el, és így 2 képviselőt is küldhet az EP-be, a pártelnök szerint alázatosaknak kell maradniuk, mert
nem nyertek, a miniszterelnököt még mindig Orbán Viktornak hívják, és a kormány továbbra is korrupt.
Ara-Kovács: A legcsodálatosabb éjszaka
Ara-Kovács Attila, a DK elnökségi tagja a Facebookon örült pártja sikerének. A DK négy mandátumot szerzett meg, így Brüsszelben fog politizálni Dobrev Klára, dr. Molnár Csaba, Rónai Sándor és maga Ara-Kovács Attila is.
Így örültek:
A legcsodásabb éjszaka…
Közzétette: Ara-Kovacs Attila – 2019. május 26., vasárnap
Zanzásítva a választás eredménye
Hatalmasat bukott az MSZP, az LMP és a Jobbik, berobbant a Momentum, feltámadt a DK, a helyek több mint felét a Fidesz söpörte be:
Le Pen éppencsak előzi Macront
Franciaországban a Marine Le Pen vezette radikális párt a voksok 23,23 százalékát szerezte meg – derül ki a 98 százalékos feldolgozottságnál kiadott adatokból. Emmanuel Macron elnök Köztársaság Lendületben (LREM) pártja a szavazatok 22,31 százalékát kapta. Az RN várhatóan 22, a liberális EP-frakcióval szövetségre lépő LREM és szövetséges pártjai 21 képviselőt küldhetnek majd az Európai Parlamentbe.
A részeredmények szerint az Európa Ökológia A Zöldek (EELV) párt 13,4, a balközép pártok közös listája 8,48, a radikális baloldali Lázadó
Franciaország pedig 6,31 százaléknyi szavazatot szerzett.
Orbán Európát meg akarja változtatni
Igen rövid beszédet mondott Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke a párt győzelmét hozó EP-választás után. Itt megnézheti a beszédet:
Őket küldik a pártok „Brüsszelbe”, vagyis Strasbourgba, vagyis ők lesznek az EP-képviselők
Tudja, hogy kikből áll a Fidesz 13 fős EP-képviselői csoportja? Kik fogják alkotni a DK 4 fős delegációját? Ki lesz az a két személy, akit a Momentum küld? Ki lesz az egy szem MSZP-s? Meg jobbikos? Hát ők:
Romániából az RMDSZ is küldhet képviselőt
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az ötödik legtöbb szavazatot kapta odahaza az EP-választáson, 6,46 százalékot szereztek. Ezzel küldhetnek képviselőt az Európai Parlamentbe.
A Nemzeti Liberális Párt 27,86 százalékkal nyert Romániában, a Szociáldemokrata Párt 24,84 százalékkal második.
Az Európai Néppárt lesz a legnagyobb frakció
Az az Európai Néppárt alkothatja a legnagyobb frakciót az Európai Parlamentben, amely március közepén felfüggesztette a Fidesz tagságát. Az éjszaka közzétett utolsó mandátumbecslés szerint a konzervatív erőket tömörítő pártcsalád 179 képviselőt küldhet a 751 tagú testületbe.
- A második helyezett szociáldemokraták (S&D) 150, a harmadik liberálisok (ALDE) pedig Emmanuel Macron francia elnök pártjával együtt 107 mandátumot kaphatnak.
- A zöldek frakciója 70 tagú lehet. Az eddig a harmadik legnépesebb képviselőcsoportnak számító Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) a brit kormánypárttal kiegészülve 58 helyre számíthatnak ebben a régi-új konstellációban, ugyanannyira, mint a Matteo Salvini olasz belügyminiszter által létrehozott, radikális jobboldali Népek és Nemzetek Európai Szövetsége, amelynek elődje a Szabadság és Nemzetek Európája (ENF) volt.
- Ezt követi 56 képviselői hellyel az olasz Öt Csillag Mozgalom és a Nigel Farage vezette, brit Brexit Párt szövetsége, amely eddig Szabadságjogok és Demokrácia Európája Mozgalom (EFDD) néven működött.
- A legkisebb frakciót a patkó bal szélén ülő Egyesült Európai Baloldal – Északi Zöld Baloldal (GUE-NGL) fogja adni, előreláthatólag 38 mandátummal.
- A függetlenként politizálóknak hét mandátumot jósolt az EP, az “egyéb” kategóriába pedig 28 képviselőt soroltak, róluk egyelőre nem tudni biztosan, hogy melyik frakcióba fognak beülni, ha egyáltalán beülnek valamelyikbe.
Az ön megyéjében hogyan alakult a szavazás?
Az EP-választás országos és megyei bontású eredményeit mutatjuk:
- 10:22 Blake Lively szexuális zaklatással vádolja Justin Baldonit, akivel együtt játszottak a Velünk véget ér című filmben
- 10:14 Hazaigazol a hetvenszeres magyar válogatott focista
- 10:13 Meggyilkolta hasonmását, hogy saját halálának tudassa be – most életfogytiglanit kapott
- 10:01 Mit kapott Mozart a szabadkőművesektől, amit beleszőtt A varázsfuvolába?
- 09:56 Pillanatok alatt elkészül a mennyei ízű, puha mézeskalács
- 09:20 Két nappal szenteste előtt már hosszú listában közli a MÁV, melyik vonat miért késik éppen
- 09:01 Megírta haláltusájának vízióit egy brazil író
- 08:57 Hiába az álomrajt, Xavival tavaly ilyenkor jobban állt a Barca, mint most
- 08:49 Google-ös értékelés miatt tartóztatták le Dubajban az északír férfit
- 08:47 Volt, akivel saját sírját is megásatták – az ukránok szerint tömegével végzik ki a hadifoglyokat az oroszok
- 08:31 Éveken át otthonunk dísze lehet a mikulásvirág
- 08:17 „Tapintatlanságnak gondolom” - Csonka Andrást nem hívták meg a Madách Színház jubileumi előadására 9 évnyi főszerep után
- 07:37 Menyasszonyával való szakítása után új párja lett Gajdos Tamásnak
- 07:15 Feketén-fehéren: időutazás régi téli játékok nyomában
- 07:13 „Munkaidőn kívül is nyitott szemmel járó adóellenőr” okozta a karácsonyfadíszes vesztét
- 08:17 „Tapintatlanságnak gondolom” - Csonka Andrást nem hívták meg a Madách Színház jubileumi előadására 9 évnyi főszerep után
- 07:13 „Munkaidőn kívül is nyitott szemmel járó adóellenőr” okozta a karácsonyfadíszes vesztét
- 00:33 Uszik maradt a király, a visszavágón is legyőzte Furyt
- 19:34 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 19:53 Mennyiből jön ki egy hét Japánban?
- 07:09 Saját vadászgépét lőtte le véletlenül az amerikai hadsereg
- 18:25 Magyar Péter elhárított ajándékai a gyermekvédelmi főigazgatóság központjába kerültek
- 19:17 A szaúdiak háromszor is figyelmeztethették Németországot a magdeburgi merénylőről
- 07:37 Menyasszonyával való szakítása után új párja lett Gajdos Tamásnak
- 08:47 Volt, akivel saját sírját is megásatták – az ukránok szerint tömegével végzik ki a hadifoglyokat az oroszok