Belföld

Már vonatkimaradásokat is okoz a munkaerőhiány

A közlekedési vállalatoknak is egyre nagyobb gondot okoz a munkaerőhiány, a BKV képzésekkel, a MÁV pedig 60 pontos akciótervvel és a közösségi média segítségével próbál tenni ellene, írja az atv.hu.

A BKV-nál nagyjából 3800-an dolgoznak főállásban járművezetői munkakörben: autó- és trolibuszon 2550, villamoson 940, metrón 323 fő. A cég közölte, 2017 nyarára megállították a járművezetői létszám csökkenését, azóta emelkedő trend figyelhető meg.

Kiemelték, hogy annak ellenére, hogy a járművezetői létszám helyzet stabilizálódott, továbbra is folyamatos a felvétel ezekbe a munkakörökbe.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke szerint reálisak a BKV válaszában szereplő adatok, de saját információira hivatkozva közölte: tavaly ilyenkor az autóbuszok területén 3-400 járművezető hiányozhatott, ez mérséklődhetett azóta olyan 200-250-re.

Hozzátette, köztudott, hogy a cég besegítői állományt foglalkoztat, akár cégen belülről, akár cégen kívülről. Példaként saját ismerősét hozta fel, aki főállásban tanárként dolgozik, de szabadidejében buszsofőr a BKV-nál.

A MÁV is megerősítette, hogy több száz fős létszámhiánnyal küzd, a következő munkakörökben vannak betöltetlen állások: pénztáros, vezető jegyvizsgáló, mozdonyvezető járműszerelő, tolatásvezető, biztosítóberendezési és távközlési műszerész, felsővezeték-szerelő, forgalmi szolgálattevő és mérnök.

A Vasutasok Szakszervezetének elnöke elmondta, nagyjából 700 fős létszámhiány már most is érzékelhető a gyakorlatban, a váci vonalról már most olyan jelzések érkeznek, hogy

vonatjáratok maradnak ki, vagy, hogy éppen jegyvizsgáló, vagy mozdonyvezető nincsen a vonaton. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik